Havi 370 ezer forintos tanácsok

A Püspökladánnyal szerződésben álló vállalkozás szerződött az alpolgármester cégével.

– Életszerű-e vajon, hogy egy püspökladányi kisvállalkozás 2011-ben havonta nettó 300 ezer forintot fizet a püspökladányi alpolgármester cégének pénzügyi tanácsadás fejében, holott a vállalkozás mérleg szerint eredménye csak mintegy négymillió forint? Lehetséges-e, hogy ezekben a válságos gazdasági években egy kisvárosi betéti társaság megengedheti magának, hogy havonta ilyen sok pénzt kiadjon pénzügyi tanácsokra? – ezeket a kérdéseket tettem föl Kiss Zsigmondnak, a Hajdú-Bihar megyei Püspökladány fideszes alpolgármesterének, de nem kaptam rájuk választ.

Holott éppen Kiss Zsigmond volna az, aki ezekre a kérdésekre írásos bizonyítékokkal válaszolhatna, de úgy tűnik: nem akar. Habár személyes találkozót beszéltünk meg ebben az ügyben, az alpolgármester nemhogy nem találkozott velem, s nem mutatta be a kért számviteli dokumentációt, de telefonhívásaimra és üzeneteimre sem reagált. De elképzelhető, hogy Kiss Zsigmondnak e kérdésekre idővel válaszolnia kell, méghozzá a hatóságok előtt.

A rendelkezésünkre álló dokumentumok alapján a püspökladányi önkormányzat tulajdonában lévő Városüzemeltető Kft. a telephelyeinek őrzéséért 2011-ben több mint kétszer annyit fizetett, mint 2010-ben. Míg 2010-ben az őrzés díja óránként nettó 400 forint volt, ez az őrzési díj titokzatos módon 2011-re óránként nettó 800 forintra nőtt, holott a Városüzemeltető Kft. telephelyein az őrzési feladat nem kétszereződött meg.

Az önkormányzati cég a Nagy Szem Betéti Társasággal szerződött a feladat ellátására, amely már csaknem tíz éve szerződéses viszonyban áll a Városüzemeltető Kft.-vel, és a bt. ügyvezetője az említett Kiss Zsigmond alpolgármesternek régi, személyes ismerőse. Személyes ismeretségüknek azért van jelentősége, mert miután 2010 őszén Kiss Zsigmond a Fidesz–KDNP színeiben újra bekerült a püspökladányi képviselő-testületbe, a politikus egyik cége, a Kenako Kft. szerződést kötött a Nagy Szem Bt.-vel pénzügyi, befektetési, pályázatfigyelési, hitelezési és könyvelési tanácsadásra havi nettó 300 ezer forint értékben, készpénzes kifizetéssel. Áfával növelve az összeg havonta 370 ezer forint volt.

Információink szerint Kiss Zsigmond cége a bruttó 370 ezer forintos összegért érdemi munkát nem végzett, Kiss Zsigmondtól pedig hiába kértük, hogy mutassa be a havi pénzügyi tanácsadás dokumentációját.

Az alpolgármester érdekeltségében lévő Kenako Kft. beszámolója szerint – amely hozzáférhető az e-beszamolo. hu portálon – az derül ki, hogy a társaságnak 2011-ben csak „ingatlanbérbeadásból és pénzügyi tanácsadás tevékenységből” származott bevétele, az értékesítés nettó árbevétele pedig 3,9 millió forint volt. Ebből az következik, hogy a Kenako Kft.-nek 2011-ben főleg abból származott bevétele, hogy a Kenako Kft. készpénzben átvette a szerződés szerinti 370 ezer forintot. Az ügy kapcsán megkerestem a bt. ügyvezetőjét, aki elzárkózóan csak annyit mondott: „nem nyilatkozom, van nekem elég bajom”.

Habár Püspökladányban a képviselő-testület elé került az önkormányzati telephelyek őrzésére kifizetett közpénz furcsa megkétszereződése, a Dombi Imréné fideszes polgármester által vezetett város nem vonta felelősségre a Városüzemeltetési Kft.-t. Pedig Kincses László ellenzéki képviselő 2013 áprilisában interpellációs kérdéseket is megfogalmazott az önkormányzat számára. Mint a jegyzőkönyvekből kiderül, Kincses László így fogalmazott: „A Városüzemeltető Kft. 2010., 2011. és 2012. évi beszámolójának adatai azt jelzik, hogy a telephelyek őrzési díja 200 százalékkal emelkedett a 2010. év végén történt szerződésmódosítás során. Az őrzés-védéssel kapcsolatos aggályaimat több interpellációban jeleztem és megvizsgálni kértem. 2012. december 20-i testületi ülésen ad hoc bizottság létrehozását kezdeményeztem a kft. összes szerződésének átvizsgálására. Polgármester asszony – törvénysértő módon – a képviselő-testülettel nem szavaztatta meg. Napirendre vétel és döntéshozatal helyett – bizottságelnöki véleményre – a kft. felügyelőbizottságának (fb) adták feladatul. Tulajdonosi – képviselő-testületi – döntés tehát nem történt a vizsgálat elrendelésére. Polgármester asszony úgy foglalt állást, hogy az fb az összes szerződést megvizsgálja”.

Érdemi lépés tehát nem történt, holott Kincses László nem először tette szóvá az őrzési díjjal kapcsolatos anomáliát. Egy idén januári képviselő-testületi ülésen kifejtette: „az őrzési költség növekedése két év alatt mintegy 12–14 millió forint vállalati szintű veszteséget okozott, a Városüzemeltető Kft. 11,5 millió forint veszteségről számolt be a 2011. évben”. Mint mondta, „kizárt, hogy a polgármester és az alpolgármesterek nem ismerték azokat a körülményeket, amelyek indokolhatták volna a feltűnő költségnövekedést, 2010. év végén már két éve gazdasági válság volt, az őrzési díjat mégis növelték”.

Dombi Imréné polgármester azon az ülésen furcsa álláspontot fogalmazott meg. A jegyzőkönyv szerint ezt mondta: „az, hogy a Városüzemeltető Kft. milyen szerződéseket köt, úgy gondolom, nem a mi tisztünk eldönteni, hiszen nekünk nem a Városüzemeltető Kft. szerződéseivel kell foglalkoznunk, hanem azzal, hogy itt a testületi üléseken döntéseket hozzunk meg”. Ami azért különös, mert a Városüzemeltető Kft. a város pénzéből, közpénzből gazdálkodik, tehát Dombi Imréné polgármesternek hivatali kötelessége volna megvizsgálni, hogy mi okozta az említett önkormányzati telephelyeken az őrzési díj kétszeres emelését, nem beszélve arról, hogy az ügyről be kellene számoltatnia Kiss Zsigmond alpolgármestert is, elvégre éppen az ő cége állt szerződéses viszonyban az őrző-védő céggel.

A Nagy Szem Bt. védi a város gyógyfürdőjét is
A Nagy Szem Bt. védi a város gyógyfürdőjét is
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.