Egri kórház: csöbörből vödörbe

Csődközeli helyzetbe került az egri Markhot Ferenc kórház – legalábbis ezt állítja Pócs Alfréd, az orvosi kamara Heves megyei szervezetének elnöke, aki hajdan a HospInvest ellen tüntető kóházvédők egyik vezetője volt.

Szerinte megalázó, hogy az intézmény, amely a „HospInvest elűzésével” milliárdokat spórolt meg az egészségügynek, egyre lehetetlenebb helyzetbe kerül. Öt éve húzódik a létesítmény átfogó rekonstrukciója, amelyre még az előző, szocialista megyei vezetés idején nyertek el közel ötmilliárd forintos támogatást.

A kórház-konszolidációra szánt összeg méltánytalanul alacsony: 246 millió forintot kaptak, miközben a hatvani kórház 400 millióhoz, a salgótarjáni 800 millióhoz jutott, nem beszélve a Péterfy Sándor kórház és a Kenézy kórház közel 2 milliárd forintjáról. Az egri intézmény hatvan napon túli tartozása közel 400 millió forint, a teljes adósság pedig több mint 800 millió forint.

– Kórházunk még 2008-ban nyert el ötmilliárd forintot felújításra. Az elfogadott terv szerint már régen be kellett volna fejezni az egész beruházást, de a mai napig még csak meg sem indult, hánykolódik a bürokrácia útvesztőjében. Attól félünk, hogy kicsúszunk az időből – mondta lapunknak az ügyről tartott sajtótájékoztató után Pócs Alfréd, aki szerint a leromlott egri kórháznak nem marad semmilyen jövőképe, ha ez a rekonstrukció nem történik meg.

– A zavartalan működéshez ágyszámbővítésre, új orvosokra, vagy a régi orvosok visszajövetelére van szüksége. Nem érezzük, hogy az egészségügy vezetése valamiféle kárpótlást nyújtott volna a HospInvest idején elszenvedett anyagi és emberi veszteségeink miatt. Öt éve az elsők között nyertünk több milliárd forintot a fejlesztésre: azóta az országban szinte mindenütt befejeződtek az akkoriban indult, hasonló jellegű beruházások, nálunk meg csak lóg az egész a levegőben – tette hozzá.

Ortopédusként a saját szakterületéről is hozott elrettentő példát arra, miért nem működik jól az egri Markhot. – A térdprotézisre váró betegeink Guinness-rekordot állítottak fel. A média gyakran foglalkozik a várólisták végtelen hosszával, de még a legvadabb becslések sem fedik a tényleges helyzetet. A Magyar Nemzet egyik cikkében 800 napban határozták meg a leghosszabb várakozási időt negatív országos csúcsként, de az egri kórházban ennek majdnem háromszorosa, 2042 nap volt a várakozási idő idén október 15-én, hiszen az ekkor regisztrált előjegyzés 2019. május 21-re szólt. Azt hiszem, ez minden képzeletet fölülmúl – fakadt ki Pócs Alfréd, aki szerint a Heves megyei beteg, aki ugyanúgy megfizeti a társadalombiztosítási hozzájárulást, nem szenvedhet hátrányt amiatt, hogy ebben a régióban él, így neki a legrosszabb az esélye a várva várt műtét elvégzésére.

Hozzátette: annak idején állítólag azért jött létre a GYEMSZI, az államosított kórházak, s azért született meg a központi várólista, hogy megoldják ezt az áldatlan helyzetet, és megvalósítsák azt, amit az alkotmány garantál: mindenkinek egyenlő jogokat az ellátás terén. – Nem lehet hagyni, hogy az egyik kórházban 30 nap a várakozási idő, a másikban 2042. Abetegek utaztatása az ország egyik végéből a másikba nem megoldás. Aki helyben fizet, helyben kapjon ellátást – közölte a volt kórházvédő.

– Hogy miért jelezzük ezeket a dolgokat? Mert ez egy segélykiáltás – tette hozzá. – Nap mint nap találkozunk azokkal a betegekkel, akik már alig járóképesek, és az élteti bennük a reményt, hogy protézisbeültetésben részesülhetnek. Látjuk, hogyan omlanak össze és halnak meg pár nap alatt, amikor a sok halogatás után a hitüket is elvesztik a gyógyulás lehetőségében. Úgy érezzük, ez a kórház a HospInvest megbuktatásával milliárdokat nyert a magyar egészségügynek, de semmilyen olyan nagyobb léptékű támogatást nem kapott, sem anyagi, sem erkölcsi téren, amely megállíthatná ezt a lassú agonizálást – mondta a volt kórházvédő. Hozzátette: az egri kórház az elmúlt években nem fejlődött, a megyére jutó pályázható pénzek elosztásában szinte az utolsó helyen áll. – Mint régi kórházvédő, mondhatom, hogy annak idején nem ezt az ígéretet kaptuk Szócska Miklóstól, Habis Lászlótól, Hermann Istvántól, Horváth Lászlótól, akikkel vállvetve küzdöttünk annak idején, és milliárdokat spóroltunk az országnak a HospInvest megbuktatásával. Az orvosok hatvan százaléka a mai napig nem jött vissza – mondta Pócs Alfréd, aki ezen észrevételeit eljuttatta a Magyar Orvosi Kamara elnökének is.

Fűtő László, az egri kórház igazgatója kérdésünkre cáfolta, hogy az intézmény csődközeli állapotba került. – Mint a legtöbb kórháznak, természetesen az egrinek is megvannak a gazdasági problémái, de mindent megteszünk azért, hogy – a szigorú takarékoskodás ellenére – a betegellátás zavartalanul működjön – mondta. Közölte: a konszolidációra fordított pénz kiosztásának elvei számukra nem ismertek, ezért nem tud arra válaszolni, miért kaptak kevesebb pénzt. Tény, hogy az Egerbe érkezett összeg a lejárt számláik kevesebb mint felének kifizetésére elegendő. Megkérdeztük, igaz-e, hogy az egri kórházban 2019-re jegyeztek fel ortopédiai műtétre beteget, ami több mint 2000 nap várakozási időt jelent?

– Valóban, ezen a téren nem állunk jól – mondta. – Ennek legfőbb oka az, hogy a hasonló struktúrájú kórházakhoz viszonyítva közismerten sereghajtók vagyunk az OEP-finanszírozásban, a kórházat átvilágító ILEX-vizsgálat és saját számításaink szerint is az aktív ágyainkra ágyanként 6-7 HbCs-vel (homogén betegségcsoportok – a fekvőbeteg-ellátás finanszírozásában használt betegosztályozási rendszer – a szerk.) kevesebbet kapunk a jogosan elvártakhoz képest – válaszolta Fűtő László. Így nem jut több pénz az ortopédiai tervezhető beavatkozásokra, mert elsőbbséget élveznek az azonnali ellátást igénylő esetek. A műtő- és szakorvosi kapacitásunk alapján megfelelő finanszírozás esetén valóban lényegesen több protézisbeültetésre lennénk képesek – ismerte el az igazgató.

Szavai szerint a kórház vezetése nem tudja értelmezni a megyei kamara elnökének megjegyzését, miszerint a HospInvest „megbuktatása” után tett ígéreteket nem tartotta be az állami, illetve a megyei vezetés, s rosszabb helyzetbe kerültek, mint voltak. – Nem tudunk semmiféle hivatalos ígéretekről – mondta. A kórházak szerinte az egészségügyből történő forráskivonások miatt vannak rosszabb helyzetben.

A kérdésre, hogy miért húzódik lassan ötödik éve a kórház ötmilliárdos rekonstrukciója, azt felelte: a projekt kedvezményezettje a Heves megyei önkormányzat, majd pedig a GYEMSZI, a pályázat késlekedéséért a kórházat nem terheli felelősség. A kivitelezési közbeszerzés a törvényeknek megfelelően elbírálás alatt van, várhatóan még ebben a hónapban megjelenhet a Közbeszerzési Értesítőben. A kormány döntése, miszerint a beruházás megvalósításához további több mint 1 milliárd forint támogatással járul hozzá, az igazgató szerint jelzi a szándékot és az elkötelezettséget a pályázat megvalósításához.

Az egri kórházvédők 2008 augusztusi tüntetése
Az egri kórházvédők 2008 augusztusi tüntetése
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.