Aggódnak az agglomerációs járatok miatt

A három legnagyobb BKV-s szakszervezet vezetője – Gulyás Attila, Nemes Gábor, Schumacher Ferenc – közös levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnök közbeavatkozását a budapesti agglomerációs járatok kiszervezésének ügyében, mert továbbra sem látják a szolgáltatás színvonalának megőrzésére, a lebonyolítás módjára és a tarifák változatlanságára vonatkozó garanciákat.

Holott ezt tárgyalóasztal mellett és utcai demonstráción is kérték. A fővárosi önkormányzat, illetve a BKV az egységes közlekedésszervezésben és lebonyolításban érdekelt. Az érintett önkormányzatok vezetői sem szeretnének változást a közlekedés rendjében, azt meg végképp nem, hogy ez többletköltséget okozzon az általuk irányított települések lakóinak. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak, amely tavaly decemberben úgy rendelkezett, hogy tíz főváros környéki település – Budakeszi, Budaörs, Diósd, Gyál, Nagykovácsi, Pécel, Remeteszőlős, Solymár, Szigetszentmiklós és Törökbálint – buszjáratait a Volánbusz Zrt.-nek kell átadni, egyelőre senkit se sikerült meggyőznie a váltás előnyeiről.

A szakszervezeti vezetők szerint a tárca által kiadott korábbi közlemények olyan dodonaira sikerültek, hogy több kérdést vetettek fel, mint amennyire választ adtak. Az érdekképviselők szerint közös politikai és munkavállalói érdek, hogy ne veszítse el még több ember a munkahelyét, ne dráguljanak a bérletek és ne legyenek rosszabbak az utazás körülményei.

Másrészt a BKV kikényszerített piacvesztése a cég gazdasági ellehetetlenülését okozhatja. A szakszervezetek főként az ideinél nagyságrenddel nagyobb létszámleépítés miatt aggódnak, lévén az előző buszjáratok kiszervezésére kiírt tender sem tartalmazott a munkavállalók továbbfoglalkoztatására vonatkozó kikötést. Mi a biztosíték arra, hogy a következőbe belefoglalják? Az viszont bizonyos, hogy a külsős szolgáltatók bevonása folytatódik.

György István főpolgármester-helyettes alig egy hete jelentette be, hogy a buszjáratok kiszervezése a korábban meghatározott kétharmados külsős vállalkozói arány eléréséig folytatódik. A teljesítmény csökkenését vonja maga után a 4-es metró tervezett tavaszi átadása is. Az új vonal feletti járatokat a kihasználtság csökkenése okán minden bizonnyal ritkítják. Erre jön az agglomerációs járatok átadása is. Mindez jelentősen csökkentheti a menetdíjbevételeket, és ezt nem ellensúlyozza a kormány által legutóbb megígért 14 milliárd forint. Ez ugyanis a korábban betervezett 10 milliárddal együtt is elmarad a három évvel ezelőtti 32milliárdos normatívától.

– Ugyanakkora a jövő évi üzemeltetés 125 milliárdosra tervezett költsége nem csökken számottevően. A buszüzemeltetés ugyanis jóval olcsóbb, mint a kötött pályásoké, azok viszont a BKV-nál maradnak – mondja Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége elnöke.

– Miből fizeti vissza a cég a 62 milliárdra rúgó banki adósságát, illetve a korábbi kölcsön kiváltására most felvenni kívánt 9,4 milliárdot, ha egyre nagyobb bevételtől esik el? – fűzi tovább a gondolatot Nemes Gábor, a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke, aki nem vitatja, hogy a fejlesztési miniszternek joga van a szolgáltatás átadásáról dönteni, és fontosnak tartaná a Volánbusz bevonását is az egyeztetésekbe.

Az agglomerációs járatok átadása – jelen állás szerint – jövő tavasszal veszi kezdetét. A Volánbusz már meg is rendelt 106 alacsony padlós buszt a MAN-tól, további 61 darab csuklóst pedig a Rába–Volvo-konzorciumtól. A két beszerzés összértéke megközelíti a 10 milliárd forintot. Ennyiből a BKV is megújíthatta volna a buszparkját. A minisztérium ugyanis azzal indokolta a 160 ezer embert érintő döntést, hogy a vonalak átvétele az elavult műszaki körülmények között működő fővárosi közösségi közlekedés korszerűsítését szolgálja.

Németh Lászlóné miniszter a szakszervezeteknek írt válaszában egyeztetést ígért, de arra kérte az elnököket, hogy konkrétan fogalmazzák meg kérdéseiket. A megszólított érdek-képviseleti vezetők ezt postafordultával megírták. Így például arra kíváncsiak, hogy miképpen kerít sofőröket az új buszokra a Volánbusz? Készült-e költségelemzés? Használja-e majd a BKV telephelyeit a vidéki cég? Hogyan osztják meg a rezsiköltségeket, különös tekintettel a közös fővárosi szakaszokra, és miből pótolják a BKV kieső bevételeit? A tárca egyelőre gondolkodik a válaszon.

A 22-es járatot is átadják a Volánbusznak
A 22-es járatot is átadják a Volánbusznak FOTÓ: MÓRICZ SIMON
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.