Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyerekjogi igazgatója szerint a gyermekjóléti szolgálat valószínűleg más problémákat is érzékelt, mint csupán az iskolába járás elmulasztása, hiszen pusztán amiatt még nem szoktak kiemelni családból gyermekeket.

– A következő kérdés viszont innentől az, miként lehetséges, hogy csak a nevelőszülőknél derült fény a gyerekek súlyos fizikai és szexuális bántalmazására? – vetette fel a szakember, aki szerint ugyanakkor az ilyesmi nem példa nélküli. A gyermekotthonokba kerülő, korábban a család valamely tagja által szexuálisan bántalmazott gyermekek kétharmadának aktájában ennek nyoma sincs.

– A szexuális bántalmazás gyanújának felvetésével nagyon óvatosan bánnak a gyermekvédelemben dolgozó szakemberek, hiszen az nehezen bizonyítható, súlyos vád. Csakhogy nekik nem is kell bizonyítaniuk semmit, az ő feladatuk a gyanú jelzése – hangsúlyozta Gyurkó Szilvia. Hozzátette: a közhiedelem egy a pedofíliához kapcsolódó hamis mítoszhoz köti a gyermekek elleni szexuális erőszakot, holott az esetek 97 százalékában valamely hozzátartozó követi el azt.

– A tévhitek miatt gyakran nem ismerik fel a szexuális bántalmazás jeleit és tüneteit, vagy más problémához kapcsolják azokat. A gyerekek pedig félnek segítséget kérni. A legtöbbször ráadásul nincsenek is tisztában avval, hogy mi történik velük, hiszen épp az a felnőtt bántja őket, akitől szeretetet várnának – mondta Gyurkó Szilvia. Hozzátette: az is gyakran előfordul, hogy a védőnő vagy az óvónő észleli és jelzi, hogy valami nincs rendben a gyerekkel, mégsem történik semmi. Legközelebb már lehet, hogy nem szól. – Sok bába között olykor valóban elvész a gyerek – summázta Gyurkó Szilvia, aki szerint a szigetszentmiklósihoz hasonló brutális esetek alkalmat nyújthatnának arra, hogy pontosan kivizsgálják, a rendszer mely részén történt mulasztás. Ebből lehetne ugyanis látni, hol vannak lyukak, hol kell alapvető változtatásokat végrehajtani.

A települési önkormányzatok kötelező feladata a gyermekjóléti szolgálat fenntartása, amely a veszélyeztetettséget jelentő helyzetek megoldása érdekében jelzőrendszert működtet a védőnői szolgálatokkal, háziorvosokkal, gyermekorvosokkal, családsegítő szolgálatokkal, bölcsődékkel, családi napközikkel, óvodákkal, iskolákkal, valamint a rendőrséggel, ügyészségekkel, bíróságokkal együttműködve.

A jelzőrendszernek elméletileg úgy kellene működnie, hogy ha a felsorolt intézmények szakembereinek valamelyikében felmerül a gyanú, hogy valami nincs rendben a gyerek körül, akkor azt jelzi az illetékes gyermekjóléti szolgálat felé. A gyerek bántalmazása, súlyos elhanyagolása esetén hatósági eljárást is kezdeményezhetnek.

A KSH adatai szerint 2010-ben 9 ezer kiskorú esetében derült fény ilyen jelzések alapján gyermekbántalmazásra.

A jelzőrendszer azonban nem mindig működik megfelelően, az sokszor az ott dolgozók személyes elkötelezettségén múlik. Előfordul az is, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai félnek az érintettek haragjától, ezért inkább nem tesznek semmit – mutatott rá 2011-es jelentésében Szabó Máté. A volt ombudsman azt is felrótta, hogy legritkábban a háziorvosoktól és a gyermekorvosoktól érkeznek gyermekbántalmazásra utaló jelzések. A KSH adatai szerint ugyanis a jelzések több mint 40 százaléka a közoktatási intézményekből érkezik, a jegyzőktől 25, a védőnőktől hét százalékban tesznek bejelentést, az orvosok viszont alig két százalékban jeleznek problémát.

Nemzetközi vizsgálatok szerint Európában a gyermekkorúak 10-20 százaléka szenvedi el a szexuális visszaélés valamilyen formáját.

A hazai rendőrségi statisztikák szerint évente mintegy 100-200 ilyen eset jut el nyomozati vagy bírósági szakaszba, a látencia azonban húszszoros.

Pedig a gyermekbántalmazásnak komoly következményei vannak. A gyermekkori szexuális abúzus a prostitúció előszobája. Nemzetközi kutatások szerint a prostituáltak 60-80 százalékát már gyermekkorában molesztálták. A bántalmazott gyerekek később szülőként nagy eséllyel maguk is bántalmazók lesznek. Már ha egyáltalán túlélik a szülői agressziót. Évente mintegy 30 gyerek hal meg bántalmazás miatt.

A védőnőt gyakran be sem engedik

A védőnő sem mindenható, ha valamit nagyon el akarnak titkolni előle, akkor az jó eséllyel sikerül – ezt mondta egy észak-magyarországi kis falu neve elhallgatását kérő védőnője. Tapasztalatai meglehetősen borúsak.

– Korábban megpróbáltunk a helyi háziorvossal közösen szervezni családlátogatásokat, de erre csupán kétszer adódott lehetőség: a doktor úr nagyon leterhelt, nyugdíjasként rendel, nincs, aki átvegye a praxisát. Legtöbbször egyedül járok ki a problémás területekre, és bevallom, sokszor félek. Van, ahol nem szívesen engednek be, máshol eleve nem nyitnak ajtót.

A védőnő azt mondja: még ha be is jut egy-egy lakásba, nem feltétlenül észleli, hogy ott valami baj lehet. Arra az egy órára, amíg ő ott tartózkodik, el lehet játszani, hogy minden rendben van. Ráadásul nem viselkedhet hatósági emberként – nincs is erre jogosítványa –, ő csupán vendég, akit beengednek. A háziak vannak otthon, s ők diktálják a feltételeket.

Sok a bizonytalanság a rendszerben, ha meg is fogalmazódik kétely vagy gyanú a szakemberben, nem biztos, hogy elsőre jelzi azt az illetékeseknek.

– Alig akad védőnő, akivel ne történt volna meg, hogy jóhiszeműen felhívta a figyelmet valamire, aztán még őt vették elő, amiért kekeckedik. Másodszorra már megfontolja, szól-e a feletteseinek vagy sem. Ráadásul kisebb településen vagy zárt közösségben még nehezebb egy problémás ügyet felszínre hozni, hiszen ott mindenki ismeri a másikat, rokona vagy ismerőse valakinek.

Az általunk megkérdezett védőnő szerint nagy az óvoda és az iskola felelőssége, talán még az övénél is nagyobb. Ezekben az intézményekben gyakran egész nap ott vannak a gyerekek, meg lehet figyelni a viselkedésüket, s ha valami gyanús, akkor nagyobb a lehetősége a visszaellenőrzésnek. Egy szituációs játékban kiderülhet, hogy valakit megerőszakolt az apja, rokona, s a simogató kéz elől riadtan elugró óvodásnál is feltételezhető: verik otthon.

A védőnő legfontosabb „célcsoportja” a várandós anya és a három év alatti gyerek. A terhesség és a gyermekágy ideje alatt fokozott az ellenőrzés, s ez a csecsemők egyéves koráig így marad. Később ez a kapcsolat rendszertelenebbé válik, majd hatéves kor felett már a háziorvos, vagy – ha van – a gyerekorvos veszi át az ellenőrzést. Ha a védőnő a gyermek fejlődését veszélyeztető tényezőt észlel, azt nekik, és a gyermekjóléti szolgálatnak jelzi.

Pető Zoltán, Tarnabod polgármestere szerint kisebb közösségben nehezebben titkolhatók el a szigetszentmiklósihoz hasonló esetek, hiszen az itt élők szinte gyerekkoruktól együtt nőnek fel, ismerik egymás jó és rossz tulajdonságait. A problémákkal pedig nem csak a hivatalos fórumokon találkoznak, mert a Tarnabodhoz hasonló településeken még megállnak egymással beszélgetni az emberek. Szerinte már egy kisebb városban is könnyebb titkolózni, nem beszélve azokról a településekről, ahol szinte már a szomszédok sem ismerik egymást, vagy ha mégis, nem törődnek egymással.

„Sok bába között olykor valóban elvész a gyerek”