A metró lesz Tarlós Combinója?

Annak kikényszerítéséért, hogy már a választásokig átadják, könnyen lehet, később ugyanúgy súlyos árat kell majd fizetni, mint a 4-es, 6-os villamos vonalára vásárolt Combinók esetében.

Még át sem adták a 4-es metrót, de Újbuda máris meghosszabbítaná. A XI. kerület vezetése ugyanis 2011 óta minden lehetséges fórumon jelzi, hogy a 4-es metró kelenföldi végállomásán nem lehet megvalósítani a kellő számú P+R parkolót, mivel az őrmezői oldalon nincs hely közel kétezer gépkocsi elhelyezésére, és Kelenföldre sem kívánatos újabb közlekedési terhelést zúdítani az M1–M7-es autópálya felől. A kerület szerint elvi határozatot kell hozni a metró meghosszabbításáról és elkészíteni a nyomvonaltervet a majdani építés helyének biztosítására. Már készültek is vázlattervek, melyek Gazdagrét déli végének érintésével a budaörsi virágpiac környékére helyeznék a végállomást. Ott részben az autópálya-csomópont is rendelkezésre áll.

Próbajárat a 4-es metrón
Próbajárat a 4-es metrón. 2013.07.29. Fotó: Móricz Simon

A kerület ugyancsak fontosnak tartja a Sasad–Őrmező–Kelenföld tengely erősítését, az autópálya és a vasút által elhatárolt városrészek közti gyalogos és kerékpáros kapcsolat további javítását. Újbuda önkormányzata ugyanakkor határozottan tagadja, hogy a kerület lenne a ludas az őrmezői intermodális csomópont csúszásáért. A főváros kérésére elkészítette, majd módosította a területre vonatkozó szabályozási tervet.

Igaz, azt nem tagadják, hogy az őrmezői autópálya-csomópont áttervezését Újbuda is szorgalmazta, mivel a korábbi változat nagyobb környezetterhelést és komolyabb telekalakítást jelentett volna Sasadon és Őrmezőn.

A jelenlegi tervváltozatot most próbálja engedélyeztetni a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A beruházáshoz szükséges területek biztosítása a DBR Metró feladata. A kerület a maga részéről tavaly forgalomképessé tette a tőle kért 500 négyzetméteres telket. Ennek ellenére biztosan nem épül meg az intermodális csomópont a jövő évi átadásra, sőt az is egyre kevésbé valószínű, hogy az uniós elszámolás kitolt határidejére, 2016-ra elkészül. Így könnyen lehet, hogy a kelenföldi ideiglenes metrókijárat hosszú évekre „állandósul”.

De nem csak ez az egyetlen baj a készülő új vonallal. Sokak szerint a 4-es metró lehet Tarlós István Combinója. Annak kikényszerítéséért, hogy már a választásokig átadják, könnyen lehet, később ugyanúgy súlyos árat kell majd fizetni, mint a fővárosi 4-es, 6-os villamos vonalára vásárolt Combinók esetében. Demszky Gábor Tarlóshoz hasonlóan ragaszkodott az új villamosok választások előtti beállításához, ám azok egymás után meghibásodtak, míg végül mindegyiket ki kellett vonni egy időre a forgalomból. Tarlós elődjének szeptemberre fogyott el a türelme: Ha valamelyik Combino a következő időszakban akár csak öt percre is meghibásodik, visszaküldjük a Siemensnek – jelentette ki Demszky, és a vételár visszaperlésével fenyegette meg a szállító Siemens céget.

A 4-es metró biztosítóberendezéseit szintén a Siemens szállítja. A próbaüzem már hónapok óta tart a 2-es metró vonalán – ott is Alstom-kocsikat vettek Siemens-automatikával –, de még nem látszik a vége. A (BKK) sorra hosszabbítja meg a pótlóbuszos helyettesítés idejét a tesztfutások miatt, de csak nem sikerül összehangolni a francia Alstom-kocsik vezérlését a Siemens rendszerével.

A szerelvények képtelenek tartani az előírt követési távolságot, nemhogy csúcsüzemben, de fél kocsiparkkal sem, az automatikusan betáplált menetrendről nem is beszélve. Olykor a peron helyett a fal felé nyílnak az ajtók, legutóbb pedig a szerelvény a vészfékezés ellenére is túlfutott a peronon, végül a vágány végi bak állította meg, de még ezt is 25 centiméter hosszan tolta maga előtt. A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) mindenesetre csak a Siemens biztosítóberendezéseinek sikeres tesztje után kezd hozzá a két hónapos üzemszerű és teljesen hibamentes – utas nélküli – próbához, amelynek indulását korábban januárra tették. Ha akkor nem kezdhetnek hozzá, akkor a 4-es vonalat se adhatják át márciusban. A kormányon mindenesetre nem múlik a dolog. Addig alakítgatták a jogszabályokat, amíg a 4-es metró átadásához eredetileg szükséges 300 engedély helyett 14-et is elég begyűjtenie az induláshoz a fővárosnak. Ráadásként az Alstom és a Siemens mindenre felmentést kapott az NKH-tól, amire csak kért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.