Hangzavarba fulladt tüntetés

A Józsefvárosban ellentüntetők várták szombat délután az új szélsőjobboldali párt, a görög neonácik mintájára szerveződő Magyar Hajnal demonstrációjának résztvevőit. Vasárnap a Nádor utcában antirasszista rendezvényt tartottak. Egyik esemény sem vonzott tömegeket.

A kormány tervei szerint jövő tavasszal, a holokauszt hetvenedik évfordulója alkalmából adják át a Józsefvárosi pályaudvar átépítésével létrehozott Sorsok Házát. A Magyar Hajnal ezt a helyszínt választotta, hogy a „holokausztipar ellen” tüntessen.

A jobbikos Dúró Dóra szerint „kamupártról” van szó, amelynek a tíz alapítón kívül nincs is tagsága. A mostani demonstrációnak nem sikerült cáfolnia az állítást. Hiába csatlakozott a Magyar Hajnal rendezvényéhez a Kárpát Haza Őrei Mozgalom és a Magyar Nemzeti Gárda, a jelenlévők száma még a százat sem érte el.

A mintegy hatvan ellentüntető szirénával, dudákkal, sípokkal hatalmas lármát csapott. A hangzavar elnyomta a szélsőjobboldali szónokok hangját. A tiltakozók kórusban skandálták: „Hajrá, magyarok! Vesszenek a nyilasok!”

Vajnai Attila, az Európai Baloldal – Munkáspárt 2006 elnöke korábban nyílt levélben kérte a pártok vezetőit, lépjenek fel a Magyar Hajnal betiltása érdekében. A rendőrségtől pedig azt követelte (mint kiderült: eredménytelenül), akadályozza meg a „fasiszta provokációt”. Vajnai is az ellentüntetők között volt. A rendezvény után kisebb atrocitás érte: az egyik szélsőjobboldali demonstráló megpróbálta letépni róla a pártkitűzőjét, de az illetőnek csak a kabátját sikerült elszakítania. A rendőrség a helyszínen igazoltatta az elkövetőt, és Vajnai feljelentése alapján eljárást indított.

Amennyire hangosak voltak az ellentüntetők a Józsefvárosban, annyira csendesen alakult másnap a borúsesős időben tartott Nádor utcai antirasszista gyűlés. Száznál kevesebben voltak itt is.

– Ezért, a közömbösség miatt fog nyerni a Fidesz 2014-ben. Elég egy kis eső, és az antirasszisták otthon maradnak – kifogásolta Bach Szilvia színésznő. Mások is szóvá tették, hogy „milyen kevesen vagyunk”. Többek között Kerék-Bárczy Szabolcs (Demokratikus Koalíció) és a volt MDF-es Herényi Károly is felszólalt. Herényi próbálta megvédeni azokat, akik nem jöttek el. A politika juttatta ide a társadalmat – mondta –, amely tudatosan próbálja elérni, hogy uralkodóvá váljon az apátia és a tehetetlenség érzése. Hangsúlyozta: a rasszizmus térnyerése annak a jele, hogy beteg a társadalom, rossz az immunrendszere.

Hiller István (MSZP) kijelentette: soha nem fogjuk elfogadni, hogy restaurálják a Horthy-korszakot, és az 1944-es minta szerint rendezzék vissza az országot.

A Magyar Hajnalnak egyelőre nem sikerült eloszlatnia azt a vádat, hogy valójában „kamupárt”
A Magyar Hajnalnak egyelőre nem sikerült eloszlatnia azt a vádat, hogy valójában „kamupárt”
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.