Komondor a tigrisekért

–Mi ez a sok rendőr?Kik ezek az emberek? – kérdezi a józsefvárosi Négy Tigris kínai piac főbejáratánál az egyik üzlet szír tulajdonosa, Mohamad Gunid, amikor meglátja, hogy erős rendőri kísérettel, kamerák kereszttüzében elegáns nők és öltönyös férfiak tartanak a kapu felé.

– Akarni bezárni piacot – mondja tört magyarsággal a mellette álló, Hongként bemutatkozó kínai férfi.

– Már megint? – lepődik meg a szír vállalkozó, és felnevet. – Nem hiszem, hogy sikerülni fog nekik. Szinte minden évben megpróbálják tönkretenni a piacot, de eddig mindig meghátráltak. Most is így lesz, mert erre a piacra szükség van.

A szír férfi fenntartásai korántsem alaptalanok, hiszen a főváros nyolcadik kerületében – a MÁV tulajdonában lévő területen – lévő híres-hírhedt Négy Tigris piac bezárásáról többször felröppentek hírek az elmúlt években. Eddig azonban mindent túlélt az 1993-ban megnyitott piac. Annak ellenére is, hogy a rettenetes állapotú konténervárosban sok esetben kétes hátterű cégek kétes eredetű és minőségű árukat kínálnak, s gyakoriak a bűncselekmények. A létesítmény túlélésére van magyarázat: az árak rendkívül alacsonyak, így pedig sok ezer szűkösen élő család egyetlen megmaradt beszerzési forrásává vált a kínai piac. A helyzetet jól jellemzi: a megkérdezett árusok is úgy vélik, hogy a forgalomnak legalább 30-40 százaléka „feketén bonyolódik”.

Mindezek miatt a kerület vezetése is megpróbálkozott a piac felszámolásával. Kocsis Máté józsefvárosi polgármester (Fidesz–KDNP) a nyáron kezdeményezte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél (MNV) és a MÁV-nál, hogy mondják fel a piac üzemeltetőjének bérleti szerződését. A polgármester indoklása szerint közbiztonsági és adóhatósági szempontból is káros a piac működése. A MÁV eleget tett a kérésnek: felmondta a bérleti szerződést a Komondor Kft.-vel, amely 1997 óta működteti a piacot. A felmondási idő csütörtökön lejárt, a MÁV pedig megkísérelte visszavenni csaknem 39 ezer négyzetméteres területét, amelyen becslések szerint 1500-2000 árusítóhely működik.

A két fél közötti feszült helyzetet jól jelzi, hogy a MÁV személyes védelemre hivatkozva a rendőrség segítségét kérte csütörtökre a jogi küldöttség mellé. A rendőrségi beavatkozásra nem volt szükség, ám a tárgyalás korántsem volt baráti hangvételű. A MÁV küldöttségét testes, szúrós tekintetű „portások” fogadták, a Komondor Kft. üzemeltetési igazgatójaként bemutatkozó Bálint György pedig rögvest kijelentette: nem engedik be a vasúttársaság képviselőit a piacra. Ezt követően hamar kiderült, hogy békésmegegyezésre nincs esély. A Komondor Kft. képviselője közölte, hogy vitatja a bérleti szerződés felmondásának jogszerűségét, ezért bírósághoz fordultak, a jogerős ítéletig pedig álláspontjuk szerint nem kell átadniuk a területet. A cég jogi képviselőjeként megjelent ügyvéd – aki a nevét firtató kérdésre úgy reagált, hogy „utána tudnak nézni” – provokációnak nevezte, hogy a MÁV rendőri kísérettel, a sajtó képviselőinek gyűrűjében jelent meg. A vasúttársaságot képviselő Korsós Boglárka, a MÁV Zrt. vagyonkezelési és gazdálkodási igazgatója ezzel szemben úgy érvelt: az eddigi üzemeltető bérleti szerződése megszűnt, és ezen az sem változtat, ha bírósághoz fordul.

A vita a Komondor átmeneti győzelmével zárult, hiszen egyelőre minden maradt a régi a piacon. Igaz, aligha lesz sokáig változatlan a helyzet: a MÁV már csütörtökön ellentámadást jelentett be. Lekapcsolták az áramszolgáltatást, és előkészítették a vízellátás korlátozását. Sigulinszki Tibor, a MÁV szóvivője lapunknak azt mondta: bíznak abban, hogy az árusok elhagyják a piacot, a Komondor pedig, eleget téve kötelezettségének, eredeti állapotban visszaadja a területet. Ha így történik – tette hozzá –, akkor az ingatlant átadják a vagyonkezelőnek. (A kerület sportközpontot, szabadidőparkot hozna létre a piac helyén.) A szóvivő kérdésünkre elmondta, ha a Komondor Kft. továbbra is ellenáll, akkor megteszik a szükséges jogi lépéseket a terület visszaszerzéséért. Elsőként végrehajtást kezdeményeznek.

Megkérdeztük a kereskedőket, mihez kezdenek, ha menniük kell. Többségük a tegnapi események ellenére is úgy vélte,majd akkor kezdenek aggódni, ha elkezdik kipakolni az üzleteket.

– Ha tényleg menni kellene, akkor csak átköltöznék a túloldalra – mondta egy élelmiszert árusító üzlet kínai tulajdonosa. A piac mellett vezető Kőbányai út másik oldalán található, magántulajdonban lévő területen ugyanis hasonló, ám némiképp kulturáltabb piac működik.

Egy szomszédos üzlet vezetője azt mondta:

– Bezárhatják a piacot, de amíg lesznek szegény emberek, semmi sem változik. Ha nem itt, akkor majd másutt adjuk el az árunkat.

Az árusok azt mondják, addig nem aggódnak, amíg nem kezdik el kipakolni a boltjaikat
Az árusok azt mondják, addig nem aggódnak, amíg nem kezdik el kipakolni a boltjaikat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.