A fideszes honatya kifecsegte az orvosi titkot

Elmarasztalta Daher Pierre kazincbarcikai orvos-igazgatót, a Fidesz parlamenti képviselőjét a Magyar Orvosi Kamara Borsod-Abaúj Zemplén megyei etikai bizottsága.

A bizottság megállapította: Daher súlyos etikai vétséget követett el, amikor egy interjúban nyilvánosságra hozta azt az orvosi titoknak minősülő tényt, miszerint a kórház elleni tüntetések egyik fő szervezője korábban pszichiátriai kezelésben részesült. Ráadásul az orvosi titkot az igazgató-képviselő szándékosan és abból a célból fedte fel a nyilvánosság előtt, hogy ezzel a panaszost lejárassa, tevékenységének hitelességét megkérdőjelezze a lakosság előtt. Súlyosbító körülményként értékelték, hogy Daher Pierre a szabályszerű idézés ellenére egyik tárgyaláson sem jelent meg személyesen, valamint, hogy szakmai rangja, közéleti szereplése miatt ő maga jól ismert, magatartásából emiatt a közvélemény az orvostársadalom egészére vonhat le negatív következtetéseket. Emiatt megrovással és közel 300 ezer forint büntetéssel sújtották az orvost.

Az ügy előzményeiről lapunkban is beszámoltunk. Idén tavasszal elterjedt a híre Kazincbarcikán, hogy végleg bezárják a belgyógyászatot, s csak krónikus ellátás lesz ezen a részlegen. Czipfel Tiborné, a kórház megmentésére létrehozott civil mozgalom egyik képviselője az igazgatótól szerette volna megtudni, mi az igazság ebben az ügyben. Amikor egy alkalommal betegként tartózkodott az intézményben, bekopogott Daher Pierre-hez. Ő azonban tűrhetetlen hangnemben kiabálni kezdett vele, és megpróbálta durván kitessékelni az irodájából, miközben két kézzel szorongatta és tekergette a karját – mesélte el az asszony, aki később rendőrségi feljelentést tett. Látlelete szerint zúzódások és véraláfutások voltak a karján. Daher Pierre lapunknak akkor azt mondta: a tüntetések szervezője volt durva és arrogáns, ő azonban egy ujjal sem nyúlt hozzá.

A testi sértés ügyében nem foglalt állást az etikai bizottság, a rendőrségi eljárás pedig szünetel, mivel a képviselő mentelmi jogát nem függesztette fel a parlament illetékes bizottsága. Czipfel Tiborné tegnap lapunknak azt mondta: fellebbezni fog az etikai bizottság döntése ellen, szerinte ugyanis nem csupán az érzékeny adattal való visszaélés miatt marasztalható el az igazgató, hanem a testi sértés is rovására írható, ez ügyben azonban nem hoztak határozatot. Fellebbez a megrovás és a pénzbírság kiszabása ellen Daher Pierre is, aki tegnap tudósítónknak úgy nyilatkozott: továbbra is fenntartja, hogy nem követett el etikai vétséget. Szavai szerint azért nem jelent meg a megyei etikai bizottság előtt, mert parlamenti ülésen vett részt, erről azonban csak későn értesítette az őt meghallgatni szándékozókat.

Nevük elhallgatását kérő orvosok egy csoportja felvetette az orvos-igazgató menesztését és orvosi tevékenységének felfüggesztését. Álláspontjuk szerint Daher Pierre súlyosan megszegte az orvosi eskü azon pontját, mely így szól: „Amit kezelés közben látok vagy hallok – akár kezelésen kívül is, a társadalmi érintkezésben –, nem fogom kifecsegni, hanem megőrzöm.” (...) „Ha ezt az eskümet megtartom és nem szegem meg, örvendhessek életem fogytáig tudományomnak s az életemnek, de ha esküszegő leszek, történjék ennek ellenkezője.” – Az orvostársadalom esküt betartó, tisztességes része most várja, van-e következménye az orvosi esküszegésnek – olvasható a lapunkhoz is eljuttatott állásfoglalásból.

A kazincbarcikai kórház igazgatója – aki egyébként az edelényi kórházat és az izsófalvi pszichiátriai részleget is vezeti – ezzel kapcsolatos kérdésünkre azt mondta: nem tud arról, hogy valaki őt meneszteni akarja, az erről szóló híreszteléseket nem is kívánja kommentálni.

A kormánypárti képviselő nemcsak parlamenti, hanem hippokratészi esküt is tett
A kormánypárti képviselő nemcsak parlamenti, hanem hippokratészi esküt is tett
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.