Az egykori fideszes egészségügyi miniszter a Magyar Egészségügyi Menedzser Klub hétvégi közgyűlésén arról próbálta meggyőzni hallgatóságát, hogy le kell számolniuk az illúzióval, miszerint a soron következő választások után – bármilyen kormány alakuljon is – sokkal több pénz kerülhet a rendszerbe, és ezzel egy csapásra megoldódhatnak az ágazat finanszírozási problémái.

„Egészen biztos, hogy az egészségügyre sok pénz nem lesz” – erősítette meg a teremben elhangzottakat előadása után Mikola István a Népszabadságnak is. Hozzátette: míg az OECD-országok 2009 előtt átlagosan évente 4,2 százalékkal növelték az egészségügyi kiadásaikat, addig mostanra mindez 0,2 százalékra esett vissza.

A trendekből az is látszik: amikor a különböző országok a költségvetéseiket készítik, a gyors gazdasági növekedés esélyét magában hordozó ágazatokat preferálják, s ezek között nincs ott az egészségügy. Azaz a még „több pénz” helyett más eszközöket kell találniuk az egyes kormányoknak egészségügyi rendszereik működtetésére. Szerinte például folytatni kell a Szócska Miklós államtitkár által megkezdett szerkezeti reformokat, amelyek föllazították a korábban megmerevedett struktúrákat.

A jövőben a kórházi helyett az alapellátásban kell megoldani a feladatok zömét. Németországban már jutalmazzák a háziorvost azért, ha saját maga foglalkozik a pszichotikus betegével, és a mozgásterápiás problémákat helyben megoldja. A cél mindenütt az, hogy minél kevesebb beteget küldjenek indokolatlanul tovább a költségesebb ellátásokat nyújtó intézményrendszer felé.

Mikola István szerint elkerülhetetlen a magánforrások bevonása az ágazat finanszírozásába. Arra a felvetésünkre: miként egyeztethető össze mindez azzal, hogy az ágazati egészségpolitikusok naponta „fenyegetik” leszámolással, a rendszerből való kiűzetéssel a befektetőket, arról nem is beszélve, hogy az előző kormány egyik magánforrás-teremtő kísérletét, a vizitdíj bevezetését éppen a Fidesz vétózta meg, azt felelte: nem vizitdíjról van szó.

A magánforrások bevonásáról, eszközeiről – szerinte – a politikai döntést társadalmi vitának kell megelőznie, azaz ez a folyamat biztosan lassú lesz. Az OECD-országokban tapasztalható trendek alapján ilyen pénzek – anélkül, hogy az állami egészségbiztosítási rendszert megbontanánk – a kiegészítő biztosításokkal érkezhetnének. Mint mondta: a munkáltatók társadalombiztosítási közterheit jelentősen csökkentette a kormány, az így felszabaduló összeget lehetne a dolgozóik alapcsomagon felüli, akár az extra igényeket is kielégítő biztosítására költeni. Közölte, az OECD-országokban most készült el egy tanulmány, mellyel ugyan csak néhány indikátort vizsgáltak – például a császármetszések, mandulaműtétek arányát –, de döbbenetes adatokkal találkoztak.

„Egyik ország egy adott beavatkozásból kétszer annyit végez, mint a másik, de elképesztő zűrzavar van a császármetszések körül is, és az is kiderült, hogy a szakma szinte egyikben sem áll a helyzet magaslatán. Véget kell vetni annak az időszaknak, amikor jön az iskolai szünet, és a gégész 'megrázza a mandulafát', vagyis akinek csak lehet, kiveszi a manduláját. Ez a gyakorlat tovább nem vihető, az egészségügyi szakmának meg kell határoznia azokat a körülményeket, amelyekben egyes beavatkozásokat feltétlenül el kell végezni, és ebben a gazdasági helyzetben a közkasszából is finanszírozható” – tette hozzá Mikola István.