Rejtélyes „floridázás”

Népes debreceni delegáció utazott a napokban egy floridai energiakonferenciára, amelynek tagja György Zoltán, a Debrecen Holding Szerviz ügyvezetője, Litauszki Róbert, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, Csonka Tibor, a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. vezérigazgatója, Pajna Zoltán alpolgármester és Szekeres Antal jegyző – adta hírül a Vagy. hu.

A főként debreceni közügyekkel foglalkozó hírportál úgy értesült, hogy az utazás fejenként 1,5 millió forintba került, s a költségek egy részét a Debreceni Vagyonkezelő vagy annak tagvállalata, a Hőszolgáltató finanszírozhatta. A 15 delegált „konferenciáztatása” összesen 22 és fél millió forintot kóstált.

A Vagy.hu hiába próbálta megtudni a városházán és a holdingnál, milyen konferenciára mentek az érdekeltek és ki finanszírozta az útjukat, illetve hogy milyen, a debreceniek számára hasznos energiaügyi tapasztalatokat reméltek szerezni a napfényes Floridában. A kérdéseket mi is feltettük a városháza sajtóosztályán. Azt a választ kaptuk, hogy a város vezetői közül önkormányzati delegáció tagjaként senki nem tartózkodik külföldön, a jegyző s egy alpolgármester az USA-ban van, de saját költségükön. Sajtóértesülések szerint a debreceni alpolgármester és a jegyző állítólag szabadságát Kósa Lajos kissé kellemetlen helyzetbe került, mert épp ma tart évértékelő polgármesteri beszámolót töltötte a kókuszpálmák alatt, s ezt kötötték egybe a konferenciával, s szintén szabadsága alatt töltődött fel hasznos energiaügyi információkkal Nyíri László, a Miskolci Hőszolgáltató jelenlegi vezetője is.

A Blikk úgy tudja: Floridában egyetlen nagy energetikai konferencia zajlik ezekben a napokban, amelyet a megújuló energiáról tartanak Orlandóban. A rendezvényre 22 ezer résztvevőt vártak. Felhívták a szervezőket, de azt a választ kapták, hogy nincsenek magyar vendégeik.

Úgy tudjuk, Kósa Lajos nagyon nem örült, amikor a Vagy.hu nyilvánosságra hozta a „floridázást”. Az ő nyomására vagy sem, de az út egyik résztvevője azóta már levette az egyik közösségi oldalra feltett, koktélozós, tengerpartos, kókuszpálmás fotóit. A debreceni városvezetőnek pokoli rosszkor jött a kínos ügy. Egyrészt a napokban láttak napvilágot szavai a jelenlegi ellenzékiekről, a baloldaliakról, miszerint „nincs bennük semmilyen erkölcsi megfontolás, csak az a gátlástalan hataloméhség, amelynek kapcsán úgy gondolják, nekik minden megengedett. Egy demokrácia viszont sokkal komolyabb hozzáállást igényel”. Másrészt épp mára tervezte évértékelő polgármesteri beszámolójának megtartását, s itt körvonalazná jövőbeli terveit arról, hogyan képzeli politikai pályafutását az elkövetkező ciklusban.

Hűvösből a napfényre

Még homályos, hogy a floridai konferenciára ki utazott közpénzből és ki fedezte saját zsebéből a költségeket, de úgy tűnik, a debreceni vezetők szívesen cserélik fel az itthoni hűvösebb novemberi napokat a napfényes tengerparti időjárásra – mondta Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, borsodi országgyűlési képviselő. Szavai szerint a megújuló energiáról jóval közelebb, akár itthon is szerezhetnének hasznos információkat a hőszolgáltatásért felelős vezetők, ahhoz nem kell a tengerentúlra utazni, ráadásul egy olyan konferenciára, amelyre a szervezők állítása szerint meg sem hívták őket.

 

Kósa Lajos kissé kellemetlen helyzetbe került, mert épp ma tart évértékelő polgármesteri beszámolót
Kósa Lajos kissé kellemetlen helyzetbe került, mert épp ma tart évértékelő polgármesteri beszámolót
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.