Tovább kerülgetik Gyurcsányt

A Népszabadság forrásai szerint egyelőre biztosan nem várható, hogy az MSZP vagy az Együtt–PM szövetség újranyitja az együttműködésről szóló tárgyalást, továbbra is az a határozott álláspont, hogy a szövetségkötési folyamatot lezárták.

Információink szerint a közös listaállításnak van a legkevesebb esélye, legfeljebb – az új választási rendszer értelmében győzelmet hozó – egyéni körzetekben lehet esetleg elmozdulás azért, hogy a demokratikus ellenzéki oldalon mindenhol csak egy-egy jelölt legyen. Ez azonban a DK hozzáállásán is nagyban múlik: kérdés, hogy hány egyéni körzettel „érné be” adott esetben.

Az MSZP ugyanis nem kíván(t) négy-öt egyéni körzetnél többet átadni, az Együtt–PM pedig nem is lenne rá képes, hiszen ha nincs 27 egyéni jelöltje, akkor listát sem állíthat. A vezető szereplőket és a helyzetet belülről ismerő forrásaink szerint az a legvalószínűbb, hogy az MSZP és az Együtt–PM őrizni fogja szövetségét.

Bajnai Gordon az Info Rádiónak adott interjújában kedden két feltételt fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) esetleg az MSZP és az Együtt–PM közötti választási megállapodás része lehessen. Szerinte mindenekelőtt helyre kell állítani a bizalmat, amely az október 23-i ellenzéki demonstráció előtt kötött egyezség felrúgása miatt ingott meg. Bajnai a rádiós nyilatkozatban másik feltételként azt említette, hogy csak olyan párttal fognak össze, amelynek célja az Orbán-kormány 2014-es leváltása, nem pedig a túlélés, vagyis a parlamentbe kerülés. Az Együtt–PM szövetséget vezető Bajnai ugyanakkor azt is világossá tette: nem akarják felrúgni a szocialista párttal kötött megállapodásukat. Szerinte az újratárgyalás csak akkor lehetséges, ha mindkét fél egyetért, hogy ez közelebb visz a győzelemhez; igaz, tette hozzá, elképzelhető olyan érv, amely ezt a verziót erősíti.

Gyurcsány Ferenc szokásának megfelelően a Facebook-oldalán üzent az ellenzéki vezetőknek, ezúttal Bajnai Gordonnak címezve nyílt levelét. Arról írt, hogy kész beszélni ezekről a feltételekről. Az október 23-i tüntetés után elvesztett bizalom kapcsán leszögezi, hogy a DK-sokban „nincs bántottság, sértettség”, annak ellenére sem, hogy sokak szerint Gyurcsányék „hekkelték meg” a rendezvényt. Hozzátette: a sértődésnél fontosabb Orbán legyőzése és a szélesebb összefogás. A DK szándékait illetően Gyurcsány heves kérdésekben kérte ki Bajnai mondatait, leszögezve: elég lenne csak jóhiszeműnek lennie az ellenzéki oldal képviselőinek. „Nincs több joga a választók felhatalmazásáért küzdeni sem nektek, sem az MSZP-nek, mint a Demokratikus Koalíciónak. Egyikőnk sem fedi le a demokratikus ellenzéket. Sőt még mi hárman együtt sem” – írta a DK vezetője. Gyurcsány hangsúlyozta: pártjának „egyetlen különleges feltétele sincs”, előfeltétel nélkül, méltányos és arányos képviselet alapján továbbra is készen állnak az együttműködésre. „Ha úgy gondolod, igyunk meg egy kávét vagy egy pohár bort” – zárta nyílt levelét Gyurcsány.

Válaszként az Együtt–PM rövid közlemény adott ki. Ebben azt írják: az elmúlt évben elég kárt okozott az, hogy az ellenzék önmagával foglalkozott. „Azért hoztuk létre a kormányváltó szövetséget az MSZP-vel, hogy ennek a káros szakasznak vége legyen, és az ellenzék belső ügyei felől végre az ország rendbetétele felé forduljunk – a sajtóbéli üzengetést ezért nem szeretnénk folytatni” – zárták rövidre Bajnaiék.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.