Bár a rendezvényen nem a nyilvánosság előtt is ismert, a nagy botrányt kavaró eseteket vitatták meg, azért óhatatlanul szóba kerültek a legkirívóbb példák, így például az ELTE BTK-n idén februárban kipattant höklista-ügy. Mint ismert, a kari hallgatói önkormányzat éveken át listázta a gólyatáborba jelentkezőket világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján. Mindezeken túl a női hallgatók neve mellé számos szexista vagy obszcén megjegyzés is került: „Jó teste van, de semmi egyéb”; „Jó segg”; „Ribanc liba”; „Vízilabdásokat kedveli, Pista, repülj rá!”; „B…való egyiptológus”; „K… jó nő”; „Pistának jó lesz”; „Aranyos kiscsaj, szerintem d...-ni akar” stb. (A Pista név mögött az akkori hök-elnök, jelenleg jobbikos parlamenti képviselő, Szávay István húzódik meg.)

A fórum résztvevői egyértelműen elítélték azt a műegyetemi oktatót is, aki az óráján Görög Zita modell félmeztelen fotóját felhasználva szemléltette a „műszaki ábrázolás főbb szabályait”. Az említett tanár viccesnek szánt megnyilvánulásait bemutató 444.hu portálon egyébként a kommentelők között heves vita alakult ki arról, hogy az oktató lépését egyszerű tréfának vagy szexista megnyilvánulásnak kell-e tekinteni.

Többségben az előadóban

A HaHa és az OHA közös fórumán jórészt arról esett szó, hogy miként nyilvánul meg az egyetemi élet hétköznapjaiban a szexizmus. Magát a fogalmat többféleképpen lehet meghatározni. A fórum egyik előadója, Kovács Mónika szociálpszichológus úgy fogalmazott: az egyik legelfogadottabb definíció szerint a szexizmus olyan ideológia, amely a férfiuralom igazolását szolgáló hiedelmekre épül. Mint mondta, a kutatók megkülönböztetnek úgynevezett régi és modern szexizmust (előbbi a tradicionális női szerepek preferenciájára épül, utóbbi pedig tagadja, hogy a mai korban egyáltalán problémaként jelentkezne a férfidominancia a társadalom különböző szintjein.) Kovács Mónika felhívta a figyelmet arra, hogy szexista nézeteket nemcsak férfiak, hanem nők is gyakran képviselnek: például amikor olyan sztereotípiákat hangoztatnak, amelyek szerint a „nők érzékenyebbek, kifinomultabb az ízlésük, fogékonyabbak a kultúrára, mint a férfiak”.

Joó Mária filozófus az előadásában arról értekezett, milyen pontokon érhető tetten a férfidominancia a hazai felsőoktatásban. Bár a konkrét példákat az ELTE Bölcsészettudományi Karáról hozta, tapasztalatai szerint a tendenciák más felsőoktatási intézményben is érzékelhetők. Mint mondta, az ELTE BTK-n az adjunktusok körében gyakorlatilag kiegyenlített a férfi és a női oktatók aránya, a docensi szinten sem kiugró az eltérés, ám az egyetemi tanárok között már csak minden negyedik férfi tanerőre jut egy női kolléga. A szakirodalom ezt a jelenséget nevezi üvegplafonhatásnak, vagyis létezik egy olyan láthatatlan határ, ami indokolatlanul szab gátat a nőknek a tanári-kutatói karrierpályán. A statisztikák egyértelműek: minél magasabb tudományos posztot vagy minősítést tekintünk, annál kisebb a nők aránya. A felsőoktatásban a férfidominancia észrevétlenül öröklődő jelenség, amit az is konzervál, hogy az egyetemi élet szinte minden területére kiterjed. Például sokkal több hallgató választ szakdolgozati témavezetőnek férfioktatót, mint nőt, de az egyes tanszékeken belül is arányaiban a férfiaknak jut több kutatási forrás, mint ahogy elsősorban őket delegálják a különböző szakmai konferenciákra is.

Joó Mária számos példát hozott arra, hogy az oktatók egymás közötti kommunikációjában szinte észrevétlenül jelentkezik a szexizmus: gyakran előfordul például, hogy egy beszélgetés során egy szakmai kérdést felvető férfitanár automatikusan egy férfi kollégája véleményét kéri elsőként, még akkor is, ha egyébként a társaságban akad női szakértője is a témának. Joó Mária kitért arra is, hogy a sztereotípiák szerint a tudományos tekintély ellentétben áll a vonzó külsővel, ezért a női oktatóknak nagyon meg kell gondolniuk, miként öltözködjenek, mivel a hangsúlyozottan nőies megjelenés veszélyeztetheti az oktatói-kutatói presztízsüket. A fórumon felvetődött az a kérdés is, hogy szükség van-e a hazai egyetemeken az oktatói karon belüli női kvóta bevezetésére, ám Joó Mária szerint ez ma még irreális elképzelés.

A jelen lévő hallgatók részéről is elhangzott az a megállapítás, hogy az egyetemi vezetésben indokolatlanul felülreprezentáltak a férfiak. A diákok hozzátették, a hallgatók körében is hasonló a helyzet: hiába vannak az egyetemen többségben a női hallgatók, az érdek-képviseleti szervezetek irányításában alulreprezentáltak. Többen is jelezték, hogy bizonytalannak tartják a tanár-diák kommunikációban a helyes megszólítás formuláit: különösen a férfioktatók vannak zavarban, hogy miként szólítsák meg a női hallgatókat. Vita alakult ki arról, hogy szexistának vagy inkább kedves gesztusnak tekintendők a kulturális hagyományokat fenntartó férfi viselkedési formák (a nők előreengedése az ajtóban, a kabát felsegítése stb.), de láthatóan mindkét álláspontnak akadtak védelmezői.