Kevesebb a részeg sofőr

A legfrissebb baleseti statisztika szerint az év első tíz hónapjában a személyi sérüléssel járó balesetek 10,1 százalékáért voltak felelősek az ittasan közlekedők, míg tavaly, az év azonos időszakában 11,4 százalékáért.

A rendőrség az ittas vezetők által okozott balesetek számának csökkenését részben a nyáron hatályba lépett Btk.-módosításokkal, részben pedig a gyakori és szigorú ellenőrzésekkel magyarázza. A nyáron hatályba lépett új szabályozás értelmében már nem aszerint büntetik az ittas vezetőket, hogy mennyire befolyásolta vezetőképességüket az elfogyasztott alkohol. A büntetés kiszabásához ma már elegendő az alkoholfogyasztás tényét megállapítani. Ha valaki ittasan ült volánhoz, akkor is súlyos büntetésre számíthat, ha jobban vezet, mint más józanul. Az új szabályozás értelmében, aki közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton ittasan gépi meghajtású járművet vezet, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy akinek a szervezetében 0,5 ezrelék vér-, vagy 0,25 ezrelék légalkoholszintet mérnek, annak azonnal ugrik a jogosítványa és büntetőeljárás is indul ellene.

Fontos „apróság”, hogy a szabályozás már nemcsak a közutakra, hanem a közforgalom elől el nem zárt magánutakra is vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy immár egy bevásárlóközpont parkolójában (ami jogilag magánútnak minősül) sem vezethet senki részegen, mert ott is ellenőrizheti és meg is büntetheti a rendőr.

Kiss Csaba rendőr alezredes, az Országos Baleset-megelőzési Bizottság főtitkára lapunknak elmondta, az év első tíz hónapjában a múlt év azonos időszakához képest kismértékben nőtt ugyan a személyi sérüléssel végződött közlekedési balesetek száma, 12 932-ről 12 984-re, de a változás semmiképpen sem jelent trendfordulót, az elmúlt évek kedvező változásainak végét. A legsúlyosabb, halálos áldozatokat követelő balesetek száma ugyanis tovább csökkent, tavaly 605-en vesztették életüket, az idén novemberig 497-en haltak meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.