Laborc Sándort is leültetné a főügyészség

Galambos Lajos és Szilvásy György esetében hosszabb időtartamú, Laborc Sándor negyedrendű vádlott esetében felfüggesztett helyett letöltendő börtönbüntetést és mellékbüntetésként a közügyektől eltiltást is kért a Fővárosi Ítélőtáblának október 30-án benyújtott indítványában az úgynevezett kémperben a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.

Júliusban – miként arról annak idején részletesen beszámoltunk – két év tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék Szilvásy György volt szocialista titokminisztert és Galambos Lajost, az NBH egykori főigazgatóját. Galambost kémkedésben találta bűnösnek a bíróság, Szilvásyt pedig felbujtóként ítélték el. Szintén bűnösnek találták és egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Laborc Sándor volt NBH-főigazgatót, Galambos utódját, amiért nem tárta fel az elődje által elkövetett törvénysértéseket. Felmentette ugyanakkor a törvényszék a per negyedrendű vádlottját. P. Lászlót, aki egy a kémbotránnyal kapcsolatba hozott, állítólag orosz hátterű biztonságtechnikai vállalkozás társtulajdonosaként került a képbe.

Bár korábban kormánypárti politikusok is támogatták, hogy az ügy iratait teljes egészében hozzák nyilvánosságra, az ma még államtitok, hogy pontosan mit is követett el Galambos és Szilvásy, mit nem tárt fel Laborc és mi volt mindebben a szerepe P. Lászlónak. Korábban megjelent és hivatalosan nem cáfolt (bár az ügy minősített voltára tekintettel meg sem erősített) sajtóértesülések szerint Galambos hivatali ideje alatt egy orosz céggel világítatták át az NBH-állományt, s ezzel lényegében minden személyzeti információt kiszolgáltattak (de legalábbis kiszolgáltathattak) az orosz titkosszolgálatnak. Az ügyben szintén titoktartásra kötelezett védők az ilyen és hasonló találgatásokra úgy reagáltak, a bizonyítékok még csak hasonlókról sem szólnak, de a valóságot ők sem hozhatják nyilvánosságra.

A Fellebbviteli Főügyészség a Népszabadság érdeklődésére azt közölte, hogy október 30-án megküldte az üggyel kapcsolatos indítványát a Fővárosi Ítélőtáblának, ahol másodfokon tárgyalják majd a kémpert. Indítványukban a kémkedésért elítélt Galambos és az ő felbujtójaként bűnösnek kimondott Szilvásy két év tíz hónapos letöltendő büntetésének súlyosítását kéri a főügyészség, valamint, hogy mindkettőjüket tiltsák el a közügyek gyakorlásától is.

Laborc esetében indítványozzák, hogy a bíróság „mellőzze a büntetése végrehajtásának felfüggesztését”, mellékbüntetésként a főigazgatót is tiltsa el a közügyek gyakorlásától, és az ítélet indoklásában jelezze, hogy tettének elkövetésekor Laborc hivatalos személy volt.

Végezetül az első fokon felmentett P. László esetében azt indítványozták, hogy az ítélőtábla mondja őt ki bűnösnek bűnsegédként elkövetett kémkedésben, és ítélje próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre.

Szilvásy György volt titokminiszter
Szilvásy György volt titokminiszter
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.