Felmentették a kerítésmászókat

Nem követték el a gyülekezési joggal visszaélés szabálysértését a Fidesz székházát elfoglaló fiatalok – mondta ki szerdán a zsúfolásig telt tárgyalóteremben a bíróság. Így aztán nem kell kifizetniük a több mint négyszázezer forintnyi bírságot sem.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) szerdai döntése szerint tehát nem vonhatók felelősségre annak a márciusi demonstráció szervezői, amelynek során fiatalok egy csoportja behatolt a Fidesz Lendvay utcai épületének lezárt udvarára.

A bíróság a tizenegy, eljárás alá vont személy esetében hatályon kívül helyezte a rendőrségi határozatot, és megszüntette a velük szemben folyó eljárást. Így semmis a VI. kerületi rendőrkapitányságnak az a határozata, amely szerint szabálysértést követtek el a szervezők, mert a demonstrációjuknak volt olyan része, amely közterületen történt. A bíró közölte, a tényleges akcióra tulajdonképpen a magánterületnek számító Fidesz-székház udvarán került sor, és a mintegy hetven embernek a Lövölde térről a Lendvay utcához történő vonulása nem tartozott szervesen a gyülekezési törvény hatálya alá.

Korábban a rendőrség gyülekezési joggal való visszaélés miatt 415 ezer forintos pénzbírsággal sújtotta a Fidesz székházát „elfoglaló” tizenegy fiatalt. Ők fellebbeztek, így a bíróság döntött arról, hogy ki kell-e fizetniük a büntetést. A PKKB szerdán tárgyalta a tüntetők ügyét, akik a negyedik alaptörvény-módosítás ellen tiltakoztak, amely többek között az állami ösztöndíjas hallgatók röghöz kötésének lehetőségét is alkotmányba foglalta.

A fiatalok a tárgyalás előtt kijelentették: az alaptörvény negyedik módosítása egyértelműen a jelenlegi hatalom érdekeit szolgálja, és a jogfosztásról, a diszkriminációról, az alkotmányos demokrácia megszűnéséről szól. Mindezt egyébként a demonstráció céljára vonatkozó kérdésre a bíróság előtt is megismételték, hangoztatva: szimbolikus lépésnek szánták a Fidesz-székház „elfoglalását”. Azt gondolják ugyanis, hogy a lényeges kérdések nem a parlamentben, hanem a kormányzó pártoknál dőlnek el. Egyébként tiltakoztak volna a KDNP székhelyén is, de azt nem találták meg – hangzott el a tárgyaláson.

„A »székházfoglalás« ügyében tartott bírósági tárgyalásra természetesen elmegyünk, tettünk minden jogkövetkezményét vállaljuk” – tudatták korábban az érintettek. Visszautasították azonban „a politikailag motivált, alaptalan eljárásokat, így azt a nevetséges vádat is – ami a jelenlegi per tárgya –, hogy azzal követtünk volna el szabálysértést, hogy a tiltakozást megelőzően gyalogosan elmentünk a Fidesz székházához”.

A helyzet valóban elég abszurd, mert Selmeczi Gabriella pártszóvivő a március 7-i erőszakmentes polgári engedetlenségi akciót követően azt közölte, hogy a Fidesz-székház magánterület, így arra a gyülekezési jog nem vonatkozhat. Pár nappal később viszont bejelentette, hogy feljelentést tesznek, és a rendőrség csoportos garázdaság miatt eljárást indított. A nyomozás során néhány fiatalt előállítottak – egyiküket a kollégiumi szobájából –, ezért a többiek úgy döntött, hogy önként jelentkeznek, ezzel is demonstrálva, hogy vállalják a felelősséget a tettükért. Ezt az eljárást végül megszüntették.

A gyülekezési joggal való visszaélést egyébként a rendőrség azért állapította meg, mert a fiatalok kettes sorokban a Fidesz-székház elé vonultak, ahol állítólag megálltak és tanakodtak, hogy mit tegyenek. Az érintettek a tárgyaláson viszont azt állították: ők a közterületen nem demonstráltak, hanem úgy viselkedtek, mint bármelyik iskolás vagy turistacsoport. Tehát transzparensekkel vagy más módon sem hívták fel magukra a figyelmet, ami nem is lehetett a céljuk, hiszen a szándékuk eleve arra irányult, hogy a székház területére jutva tiltakozzanak.

Abban bíztak, hogy a kapu – amint azt korábban tapasztalták – nyitva lesz, ám a tüntetés idején a bejárat zárva volt. Ezt tapasztalva a résztvevők bemásztak, és a magukkal hozott – a demokráciát, az alkotmányosságot, a jogállamiságot követelő – transzparenseket csak akkor vették elő. A tényleges demonstráció tehát magánterületen történt, és ezt az érvet – miután korábban egyetlen „látványelem” egy színes esernyő volt – a bíróság is elfogadta.

 

A demonstrálók a Fidesz-székház után a KDNP központjához vonultak volna, de nem találták meg
A demonstrálók a Fidesz-székház után a KDNP központjához vonultak volna, de nem találták meg
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.