Nagy pofon az ügyészségnek

A Debreceni Törvényszék tegnap bűncselekmény hiányában – első fokon, nem jogerősen – felmentette a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja alól Gál Istvánt, Balmazújváros volt SZDSZ-es polgármesterét, valamint a bűnsegédként megvádolt R. István volt városi aljegyzőt és L. Istvánt, a Balmazenergia Kft. egykori ügyvezetőjét. A Deák Judit bíró által vezetett bírói tanács szinte megsemmisítette a vádiratot azzal a kijelentéssel, hogy az évek óta húzódó büntetőügyben nemhogy bűncselekményt, de „semmiféle vagyoni hátrányt, sem szándékosságot, sem gondatlanságot, sem kötelességszegést, sem hatásköri túllépést nem lehet megállapítani”. Sőt Deák Judit rámutatott arra is, hogy éppen az ügyészség által benyújtott vádiratból következik a harmadrendű vádlott ártatlansága.

Gál István 1998 és 2006 között vezette a Hajdú-Bihar megyei kisvárost, amelynek polgármestere 2006 óta a fideszes Tiba István parlamenti képviselő. Öt évvel ezelőtt éppen a fideszes városvezetés feljelentése alapján indult nyomozás azzal a gyanúval, hogy egy 2004 és 2006 közötti, 3,5 milliárd forintos szennyvízberuházás során az SZDSZ-es városvezetés a településre nézve hátrányos pénzügyi tranzakciókat hajtott végre, s ezzel 66 millió forint kárt okozott.

Akkor Tiba István balmazújvárosi polgármester tudósítónknak azt mondta: a 2006-os önkormányzati választás után szakértőket kért fel, hogy tekintsék át az elődjéhez fűződő beruházások dokumentumait, akik azt állapították meg, hogy a szennyvízberuházás során törvénytelenségek történtek, ezért tettek feljelentést ismeretlen tettes ellen.

Az ügy lényege, hogy az említett szennyvízberuházás lebonyolításával megbízott fővállalkozó alvállalkozói szerződést kötött a város 90 százalékos tulajdonában lévő, a harmadrendű vádlott által vezetett Balmazenergia Kft.-vel az úthálózat helyreállítására mintegy 338 millió forint értékben. A Balmazenergia Kft. három alvállalkozót bízott meg a munkavégzéssel, de a megállapodásokban rögzített összeg nem lett elegendő a munkálatokra, így a hiányzó összeget a városvezetés pótolta ki. A vádhatóság szerint a volt polgármester és az aljegyző különböző pénzek átcsoportosításával próbálta összeszedni a hiányzó összeget, amire nem kaptak felhatalmazást a képviselő-testülettől, a pluszban elköltött 66 millió forinttal pedig különösen nagy vagyoni hátrányt okoztak a városnak.

A bíróság azonban tegnap megállapította, hogy a szerződés megkötésekor nem lehetett előre látni, hogy a tervezett összeg nem lesz elegendő, ráadásul 2006-ban hatalmas esőzések voltak a településen, több utat a vártnál jobban tönkretett a csatorna építése, s ez emelte meg a beruházás költségeit. A tárgyalás során a bíróság által bekért szerződések, építési naplók és számlák szerint az utak helyreállítása szabályszerűen történt, a városnak ebből vagyoni hátránya nem keletkezett. A bíró közölte: nem igazolható az a vádpont sem, hogy a vádlottak a képviselő-testület felhatalmazása nélkül jártak volna el.

Gál István már a nyomozás kezdetén azt állította, hogy politikai lejáratás áldozata lett, hiszen nem követett el bűncselekményt – így a tegnapi tárgyalás egyelőre a volt polgármester igazát támasztotta alá. Egyébként a keddi tárgyaláson a volt városvezető személyesen nem jelent meg, s ezt előre jelezte a bíróságnak is. Értesüléseink szerint Gál az ellene folytatott lejárató hadjárat miatt kivonult a politikából, s évek óta Németországban él. Az ügy másik két vádlottja részt vett az ítélet kihirdetésén, amelyet mindketten tudomásul vettek.

Az ítélet ellen a vádhatóság bűnösség megállapítása iránt fellebbezett, így az ügy másodfokon hamarosan a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

A külföldön élő, a politikától visszavonult Gál István nem jelent meg az ítélethirdetésen
A külföldön élő, a politikától visszavonult Gál István nem jelent meg az ítélethirdetésen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.