Milyen anya Eva Rezesova?

Szikrázó és kemény jelenetekkel folytatódott tegnap a gázoló kassai milliomosnő tárgyalása a Budapest Környéki Törvényszéken. Eva Rezesovát négy ember halálát okozó ittas járművezetéssel vádolják. A keddi tárgyalás légköre akkor forrósodott föl, amikor megjelent vallomástételre Rezesova egyik lányának édesapja, Erik Fischer, akivel 2006 és 2008 között éltek együtt. Mellesleg ő volt az, akinek házánál a tragikus baleset éjszakáján váratlanul megjelent a nő, majd a szomszéd kerítését megrongálva elhajtott. Ezután jött Magyarországra, és az M3-as autó pályán hajnalban BMW X5-ös terepjárójával belerohant a Medveczky György vezette FIAT Puntóba. A kisautó kigyulladt, a benne utazó két házaspár meghalt.

– Ismeri-e a vádlottat? – hangzott Fülöp Ágnes bírónő kérdése.

– Ő a lányunk anyja – felelte Fischer, és elmondta, nem volt a felesége, a baleset idején különváltan éltek. Az alkoholra vonatkozó kérdésekre válaszolva a férfi elmondta, a nő nem bírta az italt, máskor is előfordult, hogy ittasan autóba vágta magát. – Ha ivott – mondta –, hisztérikus lett, és nem lehetett előre tudni, hogy az adott pillanatban mit fog tenni. Volt egy implantátuma, aminek alkoholfogyasztás esetén viszolygást kellett volna kiváltania belőle. A férfi együttélésük idején többször kérte Rezesova családját, hogy találjanak megoldást az alkoholproblémára.

A baleset éjszakáján Rezesova éjjel fél kettő és kettő között jelent meg Fischer kassai házánál. A férfi nagy csattanást hallott, az ablakhoz lépett, s látta elhajtani a BMW-t. Nem találkoztak és nem beszéltek egymással, a nő egy „érthetetlen és gúnyos” SMS-t küldött neki. Fischer arról is beszámolt, tudomása volt arról, hogy a nő egy közeli Agip-benzinkúton vodkát vásárolt (a felborult autó mellett a baleset után a rendőrök megtalálták). Rezesova védője, Novák Péter gyermekelhelyezési vitákról faggatta a férfit, s ennek kapcsán hangzott el a bírónőtől az a kérdés:

– Milyen édesanya Eva Rezesova?

– Milyen anya egy olyan nő – fakadt ki Fischer –, aki éjjel autóba ül és az országhatáron túlra megy?

Fischer szerint az elrohanásos esetekben lehetetlen volt a nővel kommunikálni, az is előfordult, hogy azt színlelte: balesete van. – Eva boldogtalan nő, mindig féltettem őt – jelentette ki Fischer.

Ezután éles pengeváltás zajlott le Novák Péter és a férfi között. Az ügyvéd azt kérdezte, megüzente-e Lukas Tronskynak, Rezesova mostani barátjának az éjszakai látogatás tényét. Fischer először nemmel válaszolt, majd azt mondta, küldött egy SMS-t, amiben azt firtatta, mi történt. Novák idézte az SMS szövegét: „Nem láttam az esetből semmit. A szomszédok egy sötét autót láttak elmenni”.

– Eva autója volt – vágott vissza Fischer, de az újra föltett kérdésre („Nem tartotta jó anyának?”) jóval visszafogottabban válaszolt. – Voltak fényes és sötét momentumai. Az alkoholon és a cirkuszokon túl mást nem vethetek a szemére.

Megszólalt a vádlott is, bár ebből jókora kalamajka támadt. Rezesova arról beszélt, hogy közös életük elején Fischer első feleségének prágai alkoholelvonó kezelése miatt együtt nevelték a férfi fiát. És megkérdezte Fischert: jó apának tartja-e magát? A bírónő itt megelégelte a családi perpatvart, s leállította az indulatos vitát. Rezesova viszont kifogástalan magyarsággal válaszolt: – Csak azért kérdeztem, mert őt is megkérdezte, milyen anya vagyok.

Fischer annyira felizgatta magát, hogy folyt róla a víz, amikor a folyosón a szlovák és a magyar tévések faggatni kezdték. A tévések nem csak őrá „ugrottak”, a kamerák gyakran megtalálták a sokadik tárgyalásra Rezesova édesanyjával érkező sógornőt, Julius Rezes második feleségét. A modell évekkel ezelőtt a Miss Slovakia döntőjéig jutott, a Novy Cas (Új Szó) nemrég arról cikkezett, hogy ötezer eurós mobiltelefont használ. A szlovák média erőteljes érdeklődéssel követi a budapesti tárgyalást, amelyen újra a közlekedési szakértők voltak a „mellékszereplők”. Fülöp Ágnest többször kihozták a sodrából a valóságos baleset és a modellált számítások közti ellentmondásokkal. A védelem célja, hogy bizonyítsa: a FIAT Punto hirtelen és váratlanul kezdett előzésbe, ezáltal a megengedettnél jóval nagyobb (150-160 kilométeres) sebességgel haladó Rezesova nem tudta elkerülni az ütközést. Ezért van jelentősége az előzés során a sávváltás időtartamának – a szakértők 2-2,2 másodpercben határozták meg –, illetve annak, hogy az ütközés pillanatában a FIAT felvette-e már a haladási irányt, vagy még „szöget bezárva” előzött. A laikusok számára mindez lényegtelen kérdés, de nem az a jogban. A védelem nemrég új szakértőt kért fel a baleset körülményeinek tisztázására (eddig négyen modellezték a balesetet), és Melegh Gábor új motívumokra hívta fel a figyelmet. Szerepel a sorban az is, hogy a sztrádasávok közti sövény hiánya miatt a szembejövő forgalom elvakíthatta Rezesovát. Ezt a vád oldalán álló hozzátartozók a védelem újabb próbálkozásának tartják. A bírónő – aki egyre nehezebben bírt a „színuszgörbéző”, fizikai eshetőségekkel és számítógépes animációkkal operáló szakértőkkel –kijelentette: nem kíváncsi arra, hogy mi a helyzet a sövénnyel, azt szeretné megtudni, elvakíthatta-e a konkrét esetben egy vagy több autó lámpája Rezesovát. A kirendelt szakértő úgy foglalt állást, a sávok közelsége nem lehet zavaró, a vezető éjjel alkalmazkodni szokott a változó fényviszonyokhoz.

A bíróságot és a hallgatóságot is megviselik a „színuszgörbéző” szakértők előadásai
A bíróságot és a hallgatóságot is megviselik a „színuszgörbéző” szakértők előadásai
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.