Felvirradt a Magyar Hajnal

Hivatalosan csütörtökön jelentik be, hogy párttá alakult, és elindul a választásokon a szélsőjobboldali Magyar Hajnal. A bejegyzés alatt álló új párt együtt akar működni a „nemzeti radikális oldal” valamennyi szervezetével, mármint azokkal, amelyek nem a Jobbik szövetségesei.

Már tavaly szeptemberben felmerült a lehetősége, hogy a görög neonáci Arany Hajnalmintájára létrejön a Magyar Hajnal Párt. Bár ez nem történt meg, később – mint arról idén augusztusban írtunk – elindult egy Magyar Hajnal nevet viselő honlap. Lenhardt Balázs volt jobbikos, jelenleg független parlamenti képviselő megerősítette, hogy a háttérben lévő szerveződésben ő is részt vesz.

Lenhardt akkor elmondta, hogy a Jobbikban csalódott „radikális szervezetek” között nagyjából egy éve intenzív tárgyalás folyik, és együttműködés alakult ki. A Jobbik szerintük az Országgyűlésben elvesztette nemzeti radikalizmusát. A közeljövőben érdemi bejelentés várható, de a helyzet pillanatnyilag képlékeny, több kifutási lehetőség is elképzelhető – tette hozzá a képviselő, akinek szavaiból kiderült: az egyik lehetőség, hogy megalakul a Magyar Hajnal Párt. A tervből mára valóság lett. A Magyar Hajnal csütörtökön sajtótájékoztatón – a meghívó szerint az Országház sajtószobájában – jelenti be, hogy párttá alakult, és elindul a választáson.

Lenhardt Balázs a sajtótájékoztató előtt nem kívánt részleteket elárulni. A meghívó attól a Kisgergely Andrástól érkezett, akit 2012 tavaszán Endrésik Zsolt parlamenti képviselővel együtt zártak ki a Jobbikból. Kisgergely most Ózdon független önkormányzati képviselő, és tagja a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlésnek is.

Kérdésünkre Kisgergely András elmondta, hogy a bejegyzés alatt álló pártnak ő a vezetője. A Magyar Hajnal együtt szeretne működni a „nemzeti radikális oldal” valamennyi szervezetével, azokkal, amelyek nem a Jobbik szövetségesei.

Némelyik szerveződés már tagokat is delegált a formálódó párt elnökségébe. Kisgergely példaként különféle gárdaszervezeteket említett: kivéve a Jobbikkal együttműködő Új Magyar Gárdát. Ugyanilyen okból a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom sem jöhet szóba.

A hungarista Magyar Nemzeti Arcvonallal viszont biztató tárgyalásokat folytatnak, és – tette hozzá Kisgergely András – a Tyirityán Zsolt vezette Betyársereg is „erős rokonszenvvel” figyeli a Magyar Hajnal párttá alakulását.

Kisgergely András és Endrésik Zsolt
Kisgergely András és Endrésik Zsolt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.