Gyurcsány Ferenc új ajánlatot szeretne tenni

Ha az a feltétele a megegyezésnek, hogy a közös listán se szerepeljek, akkor kész vagyok önfeláldozó gesztust tenni, és nem kérek helyet magamnak – nyilatkozta lapunknak Gyurcsány Ferenc. Az exkormányfő nem tart attól, hogy a sokat emlegetett ellenzéki összefogás meghiúsulása esetén bűnbaknak kiáltanák ki. Mint mondja, semmivel nincs kevesebb joga a DK-nak a baloldalon szavazatokat szerezni, mint az MSZP-nek vagy más demokratikus pártnak.

– Október 23. után – látva a kihívói oldal vitáját – Orbán Viktor vélhetőleg hátradőlt, és pezsgőt rendelt magának. Az események után többen úgy fogalmaztak: ha Gyurcsány Ferenc tényleg le akarja váltani az Orbán-kormányt, jobb lenne, ha nem a Fideszt segítené.

– Én a miniszterelnök helyében nem lennék nyugodt, amikor az olvasható a kutatásokban, hogy többen akarják a kormányának bukását, mint maradását. Ugyanakkor ez a kabinet a kihívóival szemben előállította az összefogás kényszerét, a politikai realitás így csak a teljes körű összefogás lehet. Bajnai Gordon is erről beszélt egy évvel ezelőtt, amikor azt mondta: egy összefogó ernyőszervezet kell, nem pedig egy újabb versengő párt. Az nem váratlan, hogy mi a teljes összefogást képviseljük. Mi a meglévő kényszerből indulunk ki. Azt Mesterházy Attila és Bajnai is pontosan tudja, hogy a megkérdezettek alig negyede elégedett csak a megkötött megállapodással. Ez mutatkozott meg október 23-án is. Kétségtelen, hogy messze nem elegáns módon. Ami Attilával történt, az nem volt elegáns. Nem szabad ilyet csinálni. Másfelől nem szabad megsértődni sem, a felnőtt politikusokat éri néha nehéz helyzet. Ilyenkor megrázzuk magunkat és csináljuk tovább.

– Legutóbbi beszédében ismét közös listát és közös miniszterelnök-jelöltet szorgalmazott, hozzátéve: Mesterházy és Bajnai közül az egyiknek vagy mindkettőnek hátra kellene lépnie. Azt is kijelentette, hogy nem akar a teljes összefogás, a közös listaállítás akadálya lenni. Mindig azt mondja, hogy ön világosan beszél. Akkor tegye világossá: kész személyes áldozatokat vállalni mindezért?

– Azt már elmondtam, hogy nem akarok miniszterelnök lenni, és egyéni képviselőjelöltként sem kívánok indulni a választáson. Akkor legyen világos: ha ez a feltétele a megegyezésnek, a közös listán sem kérek helyet. Nekem akkor van erkölcsi alapom áldozatot kérni, ha én is valamilyen súlyú, önfeláldozó gesztust teszek. Kész vagyok egy együttműködési tárgyalást ezzel a gesztussal zárni. Ha meg tudunk állapodni egy közös miniszterelnökről, közös listavezetőről, és ennek a végén az a kérés, hogy én a listán ne legyek rajta, akkor teljesítem ezt a kérést.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint nem panaszkodni kell, hanem olyan politikát csinálni, ami megtartja a szavazókat
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint nem panaszkodni kell, hanem olyan politikát csinálni, ami megtartja a szavazókat

– Korábbi mondataiból azt is ki lehetett hallani, hogy a DK kész Mesterházy és Bajnai helyett megnevezni egy harmadik személyt kormányfőjelöltnek. Van egy olyan, eddig ismeretlen név, amellyel „meghackelik” az ellenzéki rendszert?

– Ha lesz egy tárgyalás, ahol megkérdeznek majd minket erről a kérdésről, akkor valóban fogunk tudni mondani lehetséges jelöltet. Semmiképpen nem olyan személyt, akinek politikailag köze van a DK-hoz. Hozzá kell tenni: olyan személyre van szükség ebben az esetben, akiben Mesterházy és Bajnai is meg tud állapodni; ezt az ő ellenükre meglépni nem lehet.

– Az nehezen vitatható, hogy a DK támogatottsága az elmúlt időszakban erősödött. Az viszont már igen, hogy az ellenzéki oldal előnyére vagy kárára. Úgy látszik, a DK mozgásával csak a már eleve meglévő tortát szeletelik újra más és más méretű szeletekre, a bizonytalan tömbből viszont – amelyre a kormányváltáshoz szükség van – érdemi tömeget önök sem tudnak behívni. Ráadásul erre az ön személyét sokan alkalmatlannak is tartják.

– Érzések helyett beszéljünk a tényekről. Az MSZP az elmúlt egy évben folyamatosan 13 és 16 százalék között mozog, nagyjából 1,2 millió szavazója van. Függetlenül attól, hogy a DK éppen milyen erős. A szocialista párt támogatottságához tehát a Demokratikus Koalíció hozzátesz, nem pedig elvesz belőle. Ami az Együttet illeti: a DK éppen akkor volt a legerősebb, amikor az Együtt még nem létezett. Bajnaiék megjelenésével változott meg a Demokratikus Koalíció helyzete is, mostanra valamelyest kiegyenlítődött a támogatottság. Számomra az az egyik legfontosabb tény, hogy az Ipsos kutatása szerint a három demokratikus ellenzéki párt támogatottsága három százalékkal, azaz nagyjából kétszázezer szavazóval marad csak el a Fideszétől. Ez semmi a választások előtt öt hónappal. Egy teljes körű összefogás szerintem több embert mozgatna meg. Azt pedig leszögezném, hogy semmivel nincs kevesebb joga a DK-nak a baloldalon szavazatokat szerezni, mint az MSZP-nek vagy más demokratikus pártnak. Egyébként meg nem panaszkodni kell, inkább olyan politikát kell csinálni, amely megtartja a szavazókat.

– Kérdés persze, hogy amennyiben egymástól csábítják el a szavazókat, az mennyiben segíti az összefogást. Az is kérdés, hogy a DK mennyiben tudja összeegyeztetni meglehetősen karakteres álláspontját például a határon túliak szavazati joga vagy az ingyenes felsőoktatás kapcsán azzal, hogy a demokratikus ellenzéki pártok – önökkel együtt – az év folyamán több szakpolitikai egyeztetésen végigtárgyalták ezeket a kérdéseket is, és végül közös nyilatkozatot tettek. Amely nem a DK álláspontját tartalmazza. Akkor mondtak mást, vagy most?

– Azok a papírok csak azokat a pontokat tartalmazzák, amelyekben egyetértés van. A határon túli magyarok ügye csak az Együtt és az MSZP közpolitikai irányelveiben rögzíttetett. Ami a felsőoktatást érinti: mi valóban nem hiszünk a tandíjmentes rendszerben, de e téren is csak a legkisebb közös minimumot keresték a felek. Nem is rögzítettek mást. Sok szakmai kérdésben mást képviselünk, de ez természetes. Ezért vagyunk másik pártban.

– Mégis, amikor az MSZP-vel tárgyaltak az együttműködésről, a most is hivatkozott „közpolitikai irányelveket” önök állítólag elfogadták volna. Vagyis készek lettek volna – például a határon túliak szavazati jogával kapcsolatban – olyat képviselni, ami ellentétes az álláspontjukkal.

– Kerestük volna a megoldást, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. Nyilván nem lett volna könnyű feladat.

– Jól láthatóan rögzültek a pozíciók. Az MSZP többször is világossá tette, hogy lezárta a tárgyalásokat, nincs további egyeztetés a DK-val. A kérdés akkor az, hogy önök készek lesznek-e végül „elrántani a kormányt” és visszalépni a kormányváltás érdekében? Ellenkező esetben akár a DK is a sikertelenség okozójává válhat.

– Annak érdekében, hogy elkerüljük az ütközést, teszek majd kitérő manővereket. De – maradva ennél a képnél – nem fogom a DK autóját az árokba sem hajtani. A Demokratikus Koalíció erejéhez képest méltányos, nagyvonalú, nyilvános ajánlatot fogok tenni. Amikor ennek eljön az ideje. Olyat, amelyben lesz belátás, felelősségérzet és bizonyos önfeláldozás is. Én hajlandó vagyok áldozni a megállapodásért. Jó megállapodások csak akkor köttethetnek, ha mindkét fél belátó. Egyoldalú engedményekből tartós megállapodás nem építhető fel. Én olyan vádtól, amely minket tesz bűnbakká, nem tartok. Egy ilyen vád azt fogja tönkretenni, aki magatartásával bizonyítja, hogy a vád épp róla szól.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.