Megtagadott vallomástétel

Megkezdődött kedden az úgynevezett „hummeres gázoló” büntetőpere a Szegedi Törvényszéken. Az ügyészség hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntettével, illetve közúti veszélyeztetéssel vádolja a 35 éves osztrák állampolgárságú Thomas Robert B.-t, aki 2012. október 11-én a Csongrád megyei Apátfalván halálra gázolta Kenéz Imre motoros rendőrjárőrt.

Az Ausztriában élő vádlott társaival a 43-as főúton tartott hazafelé Romániából, ahol off-road túrán vettek részt. Az ilyen kalandtúra erdélyi internetes programismertetők szerint azt jelenti, hogy erdőkön, dombokon, patakokon keresztül gázolnak a vendégek a sokmilliós terepjárójukkal a természetben. Egy civil rendszámú traffipaxos kocsi, egy szürke Opel bemérte az egyik Hummert sebességtúllépés miatt. A vezetőjét – nem a későbbi vádlottat – leállították, megbüntették.

A hummeresek már ettől ingerült hangulatban lehettek, amikor Apátfalva belterületén, ahol 30 kilométeres sebesség korlátozással próbálják visszatartani a száguldozókat, az úttest velük szembeni sávjában újra megpillantották a traffipaxos szürke Opelt. A vádirat szerint a Thomas Robert B. vezette Hummer áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és leszorította az útról az autót. Vezetője segítséget kért a közelben tartózkodó motoros járőröktől. A két motoros rendőr gyorsan megjelent az úton. Egyikük, S. Gábor a Hummer mellé hajtott, használta a megkülönböztető jelzéseit, és megállásra akarta késztetni a terepjárót. A vádlott azonban balra rántotta a kormányt, a vádirat szerint azért, hogy nekiütközzön a járőrnek. Miután továbbhajtott, a kevés híján elgázolt motoros rendőr lövéseket adott le a terepjáró kerekére. Ezt követően a később elhunyt Kenéz Imre megelőzte a Hummert, leállította a motorját az út jobb oldalán, és intézkedni próbált. A vádlott teljes gyorsulással nekihajtott a rendőrnek, elgázolta, halálosan megsebesítve a háromgyermekes fiatalembert. Valószínűleg elmenekült volna, de ráhajtott a járőrmotorra, amely a terepjáró alá szorult, és hiába próbált előre-hátra legördülni róla, nem tudott. A másik rendőr is megpróbált intézkedni, több célzott lövést is leadott Thomas Robert B.-re, több helyen el is találta. A férfi azonban nem engedelmeskedett. A vádirat szerint három különböző kés volt nála, a legkisebb is 8-10 centiméterpengehosszúságú. Egyik a nyakában, a másik a nadrágja korcában, a harmadik egy szerszámtartóban. Ezekkel próbálta megsebesíteni S. Gábor rendőrjárőrt, majd a segítségére siető civilt. Megpróbálta megszerezni S. pisztolyát, később a sebesülten fekvő Kenéz Imre lőfegyverét. Több mint 10 percnyi dulakodás után sikerült megbilincselni. Csak akkor siethettek a sebesülten fekvő Kenéz Imre segítségére.

A vádlottnak joga van megtagadni a vallomást, Thomas Robert B. pedig élt ezzel. Így a tárgyaláson nem lehet neki kérdéseket feltenni, de ő tetszése szerint tehet fel kérdéseket a tanúknak, illetve fűzhet hozzászólást a vallomásokhoz. A gázolót szembesíteni sem lehet a tanúkkal. Kedden nemcsak a vádlott rokonai, hanem Ausztria budapesti nagykövetségének munkatársai is jelen voltak a teremben.

Mivel a vádlott nem tett vallomást, a nyomozás során tett vallomásait olvasta fel Joó Attila tanácsvezető bíró. A vádlott a rendőrségen arra hivatkozott, hogy már Romániában műszaki problémák voltak az autójával. Úgy látta, a magyar rendőrök csak külföldi rendszámú autókat állítottak meg. A vádlott több alkalommal egymásnak ellentmondó vallomásokat tett. Szerinte nem veszélyeztette a radaros autót, csak azért hajtott hozzá közel, hogy megnézze, tényleg van-e benne radar. Máskor azt mondta: csak az úthibák miatt tért át a szemközti sávba. Szerinte a járőrmotoron őt megállítani akaró S. Gábort sem veszélyeztette, a rendőr rúgott bele a Hummerbe. Mint mondta, megbánta, hogy a középső ujját mutatta a rendőrnek, de a miértre nem tud magyarázatot adni. Ugyanakkor szerinte a rendőr is trágárságot kiabált be neki angolul a kocsi ablakán. Ellentmondásosan nyilatkozott a vádlott arról, miért gázolta el Kenéz Imrét. Többnyire azt mondta, nem látta, mert paprikaspray-t fújtak be a Hummer ablakán. Ugyanakkor az sem egyértelmű, hogy le volt-e húzva a terepjáró ablaka. Akkor nem látta a rendőrt, amikor elütötte, később viszont – állítása szerint – nem azért mászott a halálosan sérült rendőr felé, hogy megkaparintsa a pisztolyát, hanem, hogy segítsen neki. Fel is rótta a rendőröknek, hogy őt akarták elfogni, ahelyett, hogy a társuknak segítettek volna. Azt állította, azért nem engedelmeskedett a rendőröknek, mert rettenetesen félt. Thomas Robert B. elfogása után felmerült, hogy kábítószert fogyaszthatott, annak hatása alatt viselkedhetett így – erről azonban a vádiratban már nem esett szó.

Thomas Robert B. és tolmácsa a bíróságon
Thomas Robert B. és tolmácsa a bíróságon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.