Elhunyt Für Lajos

Kedd hajnalban, 82 éves korában a budapesti Honvédkórházban elhunyt Für Lajos, az Antall-, majd a Boross-kormány honvédelmi minisztere, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) alapító tagja. Temetését a család kérésének megfelelően szűk, családi körben rendezik majd meg – közölte kedden a Honvédelmi Minisztérium. A tárca – miként azt a közlemény tartalmazza – saját halottjának tekinti Für Lajost, és osztozik a család gyászában.

A történész, politikus 1930-ban született Egyházasrádócon. 1954-ben szerzett középiskolai történelemtanári diplomát. 1956-ban a Debreceni Kossuth Kör és a Hajdú-Bihar Megyei Szocialista Forradalmi Bizottmány elnökségének titkára volt, részt vett a debreceni forradalmi követelések megfogalmazásában. Az orosz hadsereg katonái november 4-én hajnalban letartóztatták, és rövid időre internálták. 1956 karácsonya előtt szabadult, Franciaországba menekült, 1957. május 16-án tért haza.

1985-ben részt vett az ellenzékiek monori találkozóján, majd 1987-ben a lakitelki találkozón. 1989-ben a párt köztársaságielnök-jelöltje volt. 1989-től az MDF elnökségének tagja volt, 1994–1996 között a legnagyobb kormánypárt elnöke. 1996. március 7-én, az MDF tizedik országos gyűlése után kilépett az MDF frakciójából, 1998-ig független képviselőként dolgozott az Országgyűlésben – olvasható a parlament honlapján.

A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség tagjai mély fájdalommal értesültek Für Lajosnak, a Magyar Demokrata Fórum alapítójának és későbbi elnökének haláláról – közölte a párt kedden. Az MDF utódpártjának közleménye szerint tagjai a legnagyobb szeretettel és tisztelettel őrzik meg Für Lajos emlékét, „aki sokszor, sok tekintetben Antall József volt kormányfő helyetteseként dolgozott”.

„Személye annak idején az egyik meghatározó hívójel volt sokak számára, hogy a Magyar Demokrata Fórumot válaszszák” – írták. Hangsúlyozták, hogy Für Lajos következetesen kitartott tisztessége, hite mellett akkor is, amikor ez „súlyos versenyhátránnyal járt az egyre útszélibb hangnemre és stílusra váltó” közéletben. A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség tagjai részvétüket fejezték ki Für Lajos családjának, barátainak és tisztelőinek.

A Fidesz-frakció közleményt adott ki, amelyben ez olvasható: „a párt országgyűlési frakciójának képviselőcsoportja mély megrendüléssel értesült arról, hogy elhunyt Für Lajos, aki a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja, 1990 és 1994 között az Antall-, majd a Boross-kormány honvédelmi minisztere volt. Őszinte részvéttel osztozunk a család bánatában. Nyugodjék békében!”

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) megrendüléssel fogadta Für Lajos halálának hírét. Mint a párt közleményében olvasható: „az MDF egykori alapítójának, későbbi honvédelmi miniszternek elévülhetetlen érdemei voltak a rendszerváltás utáni magyar demokrácia történetében. Részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak”.

A Jobbik nevében Vona Gábor, a párt elnöke ezt írta: „mély fájdalommal értesültünk Für Lajos egykori honvédelmi miniszter, történész, egyetemi tanár elhunytáról. Életútja, a kommunista rendszer megdöntésében vállalt elévülhetetlen érdemei, elkötelezettsége követendő példa kell, hogy legyen minden, hazáját szerető magyar ember számára. Külön ki kell emelnünk a Magyar Gárda gárdistái melletti önzetlen és állhatatos kiállását.”

Valóban, Für Lajos aktívan részt vett a gárda megalakulásában. A gárda első 56 tagját 2007. augusztus 25-én avatták fel, méghozzá az ő aktív közreműködésével a budapesti Sándor-palota, a köztársasági elnök hivatala előtti téren. Utóbb is számos alkalommal állt ki a Magyar Gárda céljai és módszerei mellett.

Für Lajos
Für Lajos
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.