MSZP: „Egy csapat vagyunk!”

Megújult és harcra kész arcát fogja megmutatni az MSZP a mai kongresszuson, ahol várhatóan útjára indítanak egy, az Orbán-kormánnyal szembeni kampányt is – értesült a Népszabadság.

Az MSZP – immár szokás szerint – a Syma-csarnokban tartja soron következő kongresszusát, amelynek napirendjén egyebek mellett a múlt szombaton elfogadott országgyűlési és európai parlamenti pártlisták jóváhagyása is szerepel. Lapunk információi szerint az esemény egy látványos performance-akcióval kezdődik, amely a következő időszakot meghatározó kormánykritikus kampánynak lesz a bemutatkozó része.

A tanácskozás első, a sajtó számára is nyilvános részében a megújult MSZP-vezetés „emblematikus arcai”, Tóbiás József frakcióigazgató, illetve Harangozó Tamás és Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettesek (mindhárman megyei elnökök is egyben) mondanak majd beszédet. Őket a programterv szerint Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető követi, aki szimbolikusan ismét bemutatja és színpadra hívja majd az új MSZP vezetőit és a kampány szocialista megjelenítőit.

„Egy csapat vagyunk!” – forrásaink szerint ez lesz a szocialisták hívó- és kampányszlogenje a következő időszakban – ehhez imázsfilm is készült. Forrásaink szerint a kongresszuson mutatják majd be a párt új szóróanyagát is, amely „5 pillér” címen a szocialisták számára kiemelten fontos öt társadalmi réteget és az életükhöz kapcsolódó szakpolitikai területeken tett vállalásokat mutatja be. „Az MSZP kormányzásának a gyermekek, a nők, a munkavállalók, a kis- és középvállalkozók, a nyugdíjasok biztosan a nyertesei lesznek!” – olvasható a lapunk birtokában lévő szóróanyagban.

Ebben – a szocialista párt új arcait is bemutató füzetben – többek között a gyermek éhezés felszámolását, a hallgatói költségtérítések negyedével való csökkentését, tornaterem-építési programot, a nők számára a férfiakéval egyenlő munkabér kikényszerítését, a családon belüli erőszakkal szembeni zéró toleranciát, többkulcsos adórendszert, újraírt munka törvénykönyvet, a lánctartozások felszámolását, a várólisták csökkentését, újra megadott öregséginyugdíj-jogosultságot és rokkantnyugdíjat ígérnek, vagy épp újbóli, teljesen ingyenes utazást a 65 év felettieknek.

Forrásaink szerint a kongresszus napján elindul egy honlap is, amely megmutatja az Orbán-kormány „igazi arcát”, benne a kiemelt korrupciós ügyeket. Innen lehet majd nemcsak valós és tényszerű információkhoz jutni például a trafik- vagy földmutyik kapcsán, de le is lehet majd tölteni azokat a szóróanyagokat, amelyek a helyi kampányt segítik. A kongresszus napirendjén szerepel még a választási program jóváhagyása, az év folyamán megtárgyalt és elfogadott szakpolitikai programok összegzése.

Ezt korábban az összes pártalapszervezetnek, választmányi delegáltnak és döntéshozónak megküldték: a szöveghez érkezett közel négyszáz – többségében technikai finomításokat tartalmazó – észrevétel szinte mindegyikét bedolgozták a véglegesnek szánt szövegbe. A kongresszus vélhetően különösebb vita nélkül pecsétet nyom a két pártlistára is: sem az országgyűlési, sem az európai parlamenti névsor kapcsán nem várható érdemi módosítási javaslat. Utóbbi azért is nehezen elképzelhető, mivel zárt listákról van szó – vagyis ezeket kizárólag komplett, másik listával lehet többségi akarattal kicserélni –, a legutóbbi választmányi ülésen pedig érdemi ellenvetés nélkül fogadták el őket.

Hosszabb vita esetleg az úgynevezett „kongresszusi felhívás” elfogadása során lehet. A választás tétjét megfogalmazó kiáltvány megvitatásába ugyanis szinte minden téma belefér: a delegáltak a pártot, az ellenzéki együttműködést, vagy épp az ország állapotát is értékelhetik. A szövetségi politikáról és a megkötött együttműködésekről egyébként Botka László választmányi elnök ad majd – zárt körben – beszámolót; a napirendi pontok szerint elfogadásra ajánlott dokumentumokat is formailag közösen terjesztik majd a kongresszus elé a pártelnökkel.

A szóróanyag
A szóróanyag
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.