Mesterházy és Szanyi vezetheti a szocialisták listáit

Különösebb meglepetés és hangosabb vita nélkül zajlott az MSZP választmányi ülése a párt Jókai utcai székházában.

A párt parlamentjének szombati napirendjén a szocialisták választási programja, a kongresszusi felhívás, illetve az ország gyűlési és az európai parlamenti lista elfogadása szerepelt. Az ülés elején felavatták Horn Gyula néhai miniszterelnök mellszobrát a székház aulájában.

Mesterházy Attila pártelnök – akinek első munkahelye Horn Gyula miniszterelnöki kabinetirodája volt – az ünnepségen többek között azt mondta: Horn Gyula azon kevés magyar államférfi egyike volt, aki beírta nevét az európai és a világtörténelembe, pragmatizmusával, éleslátásával, tisztességével hozzájárult a demokratikus átmenethez.

A szoboravató után a választmány zárt ajtók mögött tanácskozott. A komolyabb érdeklődésre számot tartó napirendi pontok közül elsőként az európai parlamenti listát tárgyalta a testület. A névsort az országos elnökség terjesztette a delegáltak elé, a vezetőség még szombat kora délelőtt is tanácskozott a kérdésben.

Végül az elnökség az alábbi sorrendű EP-listát ajánlotta a választmánynak: Szanyi Tibor elnökségi tag, Ujhelyi István parlamenti alelnök, Gúr Roland külügyi szakértő és EP-delegációtitkár, Veres János volt pénzügyminiszter, Gurmai Zita jelenlegi EP-képviselő és az Európai Szocialista Párt egyik alelnöke, majd Winkfein Csaba elnökségi tag, Mudri György uniós szakértő, Kolozs András XVI. kerületi pártelnök, Szabó Vilmos volt külügyi államtitkár és a Táncsics Alapítvány elnöke, illetve Tüttő Kata fővárosi képviselő.

A hátsó traktusban Jernei Zoltán, Pintér Attila, Laczik Zoltán, Komássy Ákos, Mihályi Helga, Bihary Gábor, Brantmüller László, Schmuck Roland, Kadia Adrienn és Konkoly Marianna szerepelnek. Forrásaink szerint mélyebb vita nem volt az EP-névsor kapcsán, bár állítólag volt olyan jelenlegi brüsszeli képviselő, aki kifogásolta, hogy Gúr Roland titkárként politikai szerepet vállal, ez ugyanis összeférhetetlen. Ez utóbbit viszont hamar feloldják: Gúr ugyanis legkésőbb a jövő héten esedékes kongresszusi jóváhagyás után megszünteti titkári státuszát, és az EP-kampányban fog dolgozni a képviselői megválasztásáig.

Úgy tudjuk, hogy több felszólaló – állítólag Mesterházy is – méltatta a jelenlegi (és az új lista összeállítása alapján búcsúzó) delegációvezető, Tabajdi Csaba és a többi EP-képviselő elmúlt évekbeli teljesítményét. A listát végül a többség változtatás nélkül elfogadta. Az országos elnökség által a választmány asztalára tett országgyűlési lista is végül komolyabb vita nélkül megkapta a többségi felhatalmazást: úgy tudni, hogy egyetlen helycsere történt csak a hátsóbb traktusban (Szabó Imrét „cserélték” Kiss Zsoltra az ötvenötödik helyen), a volt pénzügyi államtitkár, Katona Tamás és a volt egészségügyi miniszter, Kökény Mihály pedig „lekérte” magát a névsorról; előbbi végül a 104., utóbbi a 137. helyen szerepel.

A lista ettől eltekintve könnyedén átment a választmányon. A várakozásoknak megfelelően az első helyen Mesterházy Attila pártelnök szerepel, utána Botka László választmányi elnök, Tóbiás József frakcióigazgató (Pest megyei elnök), Gúr Nándor alelnök, Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes, Molnár Zsolt budapesti pártelnök és kampányfőnök, Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes, Simon Gábor elnökhelyettes, Hiller István korábbi pártelnök és Kunhalmi Ágnes elnökségi tag következik.

Az első húszban kapott még helyet Velez Árpád pártigazgató, Szakács László pártelnöki kabinetfőnök, Legény Zsolt (Demokrácia Központ vezetője), Korózs Lajos, Bangóné Borbély Ildikó, Varga László, Tóth Bertalan, Demeter Márta, Harangozó Gábor és Heringes Anita. A pártszóvivő Török Zsolt a huszonhetedik, Puch László a harmincötödik helyet kapta meg, Baja Ferenc pedig a harminchetedik pozíciót foglalta el. A volt honvédelmi miniszter, Juhász Ferenc a harminckilencedik, a közmunkások szakszervezetét szervező Nyakó István csak a negyvenegyedik helyre fért fel.

A „régi bölényekhez sorolt” Boldvai László a negyvennegyedik, Szekeres Imre volt elnökhelyettes pedig csak az ötvenegyedik a névsorban. A százötven nevet tartalmazó listát Reményik Ildikó, I. kerületi önkormányzati képviselő zárja. Forrásaink azzal számolnak, hogy az első 35-45 hely lehet befutó, függően a szerepléstől és az esetleges egyéni győzelmek számától. A listákat az október 19-i kongresszus fogja hivatalosan is jóváhagyni.

A székházban felavatták Horn Gyula mellszobrát
A székházban felavatták Horn Gyula mellszobrát
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.