Konfliktusokkal alakul a „szuperkonföderáció”

Nem tűnik konfliktusmentesnek az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) májusban bejelentett egyesülési folyamata, az Autonómok a múlt héten ugyanis közölték: a „szuperkonföderáció” vezetőjének saját elnöküket, Székely Tamást javasolják.

A másik két szövetségnél ugyanakkor a jelölőbizottságok akkor még meg sem kezdték a munkát, Székely pedig „beelőzött”. Ennek magyarázata forrásaink szerint az, hogy az Autonómoknál úgy gondolják: mielőbb világossá kellett tenniük, hogy nekik van jelöltjük. Más vélemények szerint inkább arról lehet szó, hogy megindult a nyílt színi küzdelem a vezető posztokért.

Székely Tamás, Varga László és Pataky Péter május 1-jén
Székely Tamás, Varga László és Pataky Péter május 1-jén

Mindhárom konföderáció előállhat a saját személyi javaslataival, de valóban okozhat feszültséget, ha azzal nem a megfelelő pillanatban hozakodnak elő – kommentálta az ügyet Varga László, a SZEF elnöke, hozzátéve: nyilvánvaló, hogy a jelenlegi tisztségviselők potenciális jelöltek. Ugyanakkor szerinte arról sem feledkezhet meg senki, hogy egy-egy tisztségre sokan lehetnek alkalmasak, így jó adag kompromisszumkészségre van szükség mindegyik oldalon, hogy az alakuló kongresszuson már ne folyjék majd vita. Az integráció egyébként megy tovább, és efféle viták nem állhatnak az egyesülés útjába – hangsúlyozta.

Az Autonómok csak az új szuperkonföderáció elnökére tettek javaslatot, a két alelnöki, valamint a gazdasági ellenőrző bizottság elnöki posztjára nem, bár a három szakszervezeti szövetség eredetileg ebben állapodott meg. Az MSZOSZ – és a SZEF is – viszont az eredeti egyezség szerint jár el: a jelölőbizottságok végigjárják valamennyi tagszervezetet, és mind a négy posztra gyűjtik a javaslatokat, illetve igyekeznek felmérni azt is, hogy a szóba jöhető személyek mekkora támogatottságot élveznek.

Egyébként a három egyesülő szövetség tagjai közül bárkit jelölhetnek, tehát akár az is elképzelhető, hogy az egyik konföderáció a másik soraiban találja meg az alkalmas embereket. Ez ebben a helyzetben persze inkább csak elméleti lehetőség, mert informátoraink szerint az MSZOSZ-ben a jelenlegi első számú vezetőnek, Pataky Péternek van a legnagyobb esélye arra, hogy elnökjelölt legyen.

Aczél János, a Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke, az MSZOSZ-nél működő jelölőbizottság tagja idő előttinek tartja, hogy az ilyen találgatásokat egyáltalán kommentálja, hiszen a bizottság csak október 23-án tesz jelentést az MSZOSZ elnökségének a jelöltállítási folyamat eredményéről. A javaslatok azt követően kerülnek majd az integrációs bizottság elé, ahol majd a három konföderáció képviselőinek lehetőleg teljes konszenzuson alapuló döntést kell hoznia arról, kiket terjesztenek az alakuló kongresszus elé. Erre azért is szükség van, mert a tervek szerint a küldöttek ott már csak áldásukat adják az egyesülésre.

A szakszervezeteken belül sokan úgy gondolják, az átmenet levezénylését, tehát az összességében mintegy 250 ezer tagot és 64 ágazati szövetséget tömörítő konglomerátum „összefésülését” célszerű lehet tapasztaltabb vezetőkre bízni, ami a fiatalabb generációt képviselő Székely ellen szól. Más vélemények szerint viszont régi arcokkal nehezebb elhitetni, hogy minőségileg is új konföderáció jön létre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.