Áldatlan állapotok Baján: Kampány, kamera, tombola

A Fidesz képviselői által beadott kifogást elfogadta a bajai helyi választási bizottság: szerintük ugyanis sérti a választás rendjét, hogy a baloldali jelölt, Teket Melinda szórólapján az szerepelt, hogy a Kecskeméti Törvényszék a Fidesz kampánycsendsértése miatt ismételtette meg a választást. A baloldal fellebbezett, de ha már ezt sem lehet mondani, akkor tényleg ellehetetlenül a kampány.

A 32. szavazókörben, a Bokodi úti tanyák között szinte háborús állapotok uralkodnak. Fehér autó indul utánunk, gondosan levideózzák, ki az, aki szóba áll velünk. A baloldal szerint legalább három ilyen autó cirkál a tanyák közt. Amikor az ATV operatőre őket kezdte fölvenni, megremegett a kezükben a kamera, és eltakarták az arcukat, mint akit tetten értek.

Egy nagyon kicsi és rozzant tanya kapujában Zvolenszki István áll szóba velünk. Azt mondja, ő a Fideszre szavazott, és arra is fog, mert azt hallotta a Kossuth rádióban, hogy már külföldön is elismerik a rezsicsökkentést. De itt most nem Orbán Viktorra, hanem helyi jelöltekre kell szavazni, vetem közbe, és megkérdezem: tudja-e, ki volt a régi fideszes képviselőjük? A nevét nem tudja, de arra emlékszik, hogy miután megválasztották, legalább tízmillió forintért erősítették meg a földutat a Bajai Cigány Önkormányzat közösségi házáig, amely mellett a szervezet elnöke is lakik. Két hónapig olyan volt, mint a sztráda. Aztán kimosódott a kövek közül a sár, és most hetente kell ragasztani a biciklijét, ha bemegy a boltba. Zvolenszki István tanyáján nincs villany, de még kút sincs az udvarában. Az antennás, akkumulátoros tévét nézte eddig, az RTL Klubot meg az m1-et, de annak vége lesz október 31-én. Sebaj, megmarad a Kossuth rádió és a Bajai rádió. Zvolenszki Istvánnak nincs nyugdíja, sem rokkantnyugdíja. Áprilisban kapott 2000 forint segélyt az önkormányzattól, a napokban pedig 4000 forintot – visszamenőleg az előző hónapra is. Lakásfenntartási támogatást is kap: egész évre 35-40 ezer forintot. De azért szereti a legjobban Orbán Viktort, mert elintézték neki, hogy amikor meg akart bénulni a lába, ingyen elvitték a szegedi klinikára.

Azt is a Kossuth rádióban hallotta, hogy a szocialisták miatt kell megismételni a választást, mert szervezetten szállították az embereket. Zvolenszki István nem érti, miért baj ez. Amikor a rendszerváltozás után feketén dolgozott a kacsatelepen, az ottani vállalkozó is elvitte a kocsijával a munkásait. Nem mondta az meg senkinek, hogyan szavazzon. Negyvenet-ötvenet is elvitt egy óra alatt, hát mi rossz van abban?

Továbbmegyünk, nyomunkban az autóval, és a disznós ember kapujában állunk meg. Örülnének a fiúk az autóban, ha hallanák, hogy ő is a Fideszre szavazna, csakhogy nem szavazhat, mert nem itt van bejelentve. Négy éve vette ezt a tanyát, de ha már akkor Orbán lett volna hatalmon, akkor maradt volna a városban. Orbán ugyanis eltörölte azt a tilalmat, hogy nem lehet a belterületen sok disznót tartani. Most már aztán hiába jelentgetnék a szomszédok, hogy büdös van!

Szeretnénk megkérdezni Horváth Szilvesztert, a Bajai Cigány Önkormányzat elnökét, lesz-e közösségi nap péntek este. Azt hallottuk ugyanis, hogy lesz ám, és mobiltelefonokat osztogatnak azon a tombolán, amelyen mindenki nyer. A cigány vezető azonban méregbe gurul. Azt mondja, baloldali médiumnak nem nyilatkozik, és ha nem tágulunk onnan, kihívja a rendőrséget. Kérdezünk egy másik roma férfit, hánykor kezdődik pénteken a mulatság. Nézzük meg a táblán, feleli, mindig kiírják a programot. A táblát azonban letörölték, úgyhogy bizonytalanságban intünk búcsút a bajai 32-es szavazókörnek: vagy lesz pénteken tombola, vagy nem.

Az előtérben Teket Melinda, a szocialisták jelöltje nyilatkozik, mögötte ismeretlenek videóznak
Az előtérben Teket Melinda, a szocialisták jelöltje nyilatkozik, mögötte ismeretlenek videóznak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.