Túlhajszolt orvosok

Túlhajszoltak, több elismerésre, jobb fizetésre vágynak, sokféle betegséggel küszködnek a magyar orvosok. A gyógyításban dolgozó 30 ezer orvos mintegy hatoda (körülbelül ötezer) tervezi, hogy a következő két évben külföldön vállal munkát – derül ki a hazai orvosok közérzetvizsgálatából.

A Magyar Orvosi Kamara és a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Magatartás-tudományi Intézete által közösen készített kutatás részleteit Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke ismertette. A kamara belső hírcsatornáin elérhető kérdőívvel mintegy 5607 orvos munkájáról, egészségéről, közérzetéről gyűjtöttek információt. Eszerint az átlagos magyar orvos hetente 65 órát tölt munkával, melynek harmadrésze másodállás és ügyelet, ezért további ötórányi időben munkahelyei között ingázik. Ennek ellenére nagy többségük (73 százalékuk) saját jövedelmi helyzetét nagyon rossznak vagy erősen romlónak ítélte. S mindössze tíz százalékuk vélte úgy, hogy jövedelme valamelyest javul. Éger István ehhez hozzátette: az adatfelvétel 2013 tavaszán, még a béremelés második fázisa előtt zajlott le, ez magyarázhatja a felmérésben megjelenő „rossz érzéséket”. Hasonlóan borúlátónak mutatkoztak a megkérdezettek akkor is, amikor az egészségügy helyzetéről, illetve az abban elfoglalt saját helyzetükről kérdezték őket. A magyar egészségügy helyzetét a megkérdezett orvosok háromnegyede rossznak ítélte, és a megkérdezettek fele a következő öt évben sem remél javulást. Negyedük azt is állította: nem választaná újra az orvosi pályát, ennek egyik oka, hogy problémát jelent a hivatás és a család összeegyeztetése.

Így nincs mit csodálkozni azon, hogy a válaszadók leginkább az otthonukkal, illetve saját munkateljesítményükkel a legelégedettebbek. Ellenben az állandó stressz miatt gyakori körükben az úgynevezett kiégésszindróma, amely következtében nehezebben küzdenek meg a hétköznapi gondjaikkal az orvosok. S miközben az átlag magyarnál némileg egészségesebben élnek: kevesebben dohányoznak, többet mozognak – az állandósuló stressz következményei erősebb nyomot hagynak szervezetükön. S ez meglátszik az egyéb megbetegedési mutatóikon. A lakosság átlagánál körükben gyakoribbak a daganatos, valamint az egyéb olyan krónikus betegségek, mint a magas vérnyomás, a mozgásszervi vagy az emésztőszervrendszeri problémák.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.