Összeolvadhat az Együtt és a PM

Kezd alakulni a 31 egyéni induló névsora az Együtt-PM szövetségnél, viszont a parlamenti küszöb miatt a listájukat már csak egy jelölőszervezetként van értelme bejelenteni. Ennek lebonyolítására a PM tagjai felhatalmazást is adtak a párt elnökségének.

Felhatalmazást adott a Párbeszéd Magyarországért (PM) elnökségének a párt legutóbbi taggyűlése arra, hogy szükség esetén akár közös szervezetként induljanak a jövő évi választásokon az Együtt pártjával. Erre azért van, illetve lehet szükség, mert a hatályos választási szabályok értelmében országos listáról (amelyet olyan szervezet állíthat, amely legalább 27 egyéni körzetben önálló jelöltet indít) azok szerezhetnek csak mandátumot és részesülhetnek a töredékszavazatokban, amelyek megszerzik legalább a szavazatok öt százalékát.

Abban az esetben viszont, ha több párt indul szövetségben (mint ahogyan jelenleg az Együtt–PM), úgy már tíz, maximum tizenöt százalék a küszöb. A Bajnai Gordon vezette szövetséget egyelőre rendre tíz százalék körül, de inkább alatta mérik a kutatócégek, vagyis rizikós lehet szövetségi listát állítaniuk. Igaz, a volt miniszterelnök ezzel kapcsolatban – egy, a Népszabadságban ebben a témában megjelent cikkre reagálva – korábban azt mondta: messze tíz százalék feletti eredményre számítanak. A PM döntése ugyanakkor mégis előrevetíti, hogy szükség esetén a felek készek technikai értelemben – és vélhetően csak átmenetileg – összeolvadni a választásokra, ha ez tűnik majd a biztosabb megoldásnak. Ez, forrásaink határozott állítása szerint nem a PM „bedarálását” jelenti, mindössze a szükséges lépések megtételét.

Eközben kezd véglegesnek látszani az Együtt–PM színeiben induló 31 egyéni választókerület jelöltjeinek a névsora is. Eszerint a Szolidaritás öt, a Milla kettő, a Haza és Haladás Egyesület pedig tíz körzetben nevezhetett meg saját indulót; a szövetséges Párbeszéd Magyarországért pedig tizenkettő kerületben indíthat „szövetségi” egyéni jelöltet. Győrben, Szentendrén és a XII. kerületben egyelőre még továbbra sincs meg az induló, ahogyan a XXII. kerületben, Kaposváron és Nyírbátorban sem zárultak le még végleg a tárgyalások.

Az biztos, hogy a PM-en belül volt némi meglepetés, miután például Szilágyi Péter helyett végül Tordai Bence lett a befutó a XVI. kerületben. A volt parlamenti jegyző ezt közösségi oldalán azzal kommentálta, hogy „a jövő évi országgyűlési választásokon sem egyéni választókerületben, sem befutó listás helyen nem indulok”, de „elért eredményeimre büszke vagyok, néhány fontos dolgot szeretnék még a ciklus hátralévő idejében elérni.”

Ami a PM további indulóit illeti: a VII. kerületben végül Cake Olivio, a mosonmagyaróvári kerületben Lehóczki Attila, Esztergomban az országgyűlési képviselő Szilágyi László, a vecsési kerületben a szintén parlamenti politikus Szabó Rebeka, a dombóvári körzetben Tigelmann Péter, a dabasi körzetben Bakó Krisztina elnökségi tag, a balatonfüredi mandátumért pedig a gazdasági szakpolitikus Scheiring Gábor indul. A PM további prominensei közül Karácsony Gergely a kampányért felel majd, így egyéniben nem, de listán biztos helyhez jut, ahogyan a társelnök Szabó Tímea is az országos listán kap majd befutó pozíciót, egyéniben nem kap lehetőséget a bizonyításra. A másik társelnök Jávor Benedek és a pártigazgató Dorosz Dávid pedig az Együtt–PM európai parlamenti listájára kerülhetnek fel, ezért nem lesznek egyéni jelöltek. A függőben lévő kérdésekről a következő hetekben születik majd döntés, az országos listával együtt.

Szintén az Együtt–PM háza táján történt változás, hogy az egyik alapító (a bankszövetség korábbi elnöke) kilépett a szervezetből, mert nem értett egyet azzal, ahogyan az Együtt az ellenzéki összefogást kezelte. Felcsuti Péter az ATV reggeli műsorában azt mondta: szélesebb összefogást szeretett volna, és bár Gyurcsány Ferenccel sok vitája volt, a széles ellenzéki összefogás kérdésében vele értett egyet, ám ezzel az álláspontjával egyedül maradt az Együttben. Felcsuti úgy vélte: az Orbán-rezsim leváltásának az egyéni ambíciókat is alá kellett volna rendelni.

Mesterházy Attila, Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc egy színpadon áll majd október 23-án

„A szabadság összeköt 1956–2013” címmel a Műegyetem rakparton fog közös demonstrációt tartani a demokratikus ellenzéki oldal szinte mindegyik pártja – ezt Juhász Péter, az Együtt–PM egyik társelnöke jelentette be, miután tárgyalt a többi párt képviselőjével. A Milla elnöke az egyeztetés után elmondta: a részt vevő szervezetek (így az MSZP, az Együtt–PM, a DK, a Szocdemek, a Liberálisok, a MOMA és a SZEMA) azonos időtartamban szólalhatnak majd fel, a szónokok listája azonban egyelőre még nem végleges.

A Népszabadság információi szerint Mesterházy Attila, Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc is bizonyosan beszédet mond majd az eseményen. Az egyeztetésen egyébként a szocialistákat Molnár Zsolt budapesti pártelnök, a Demokratikus Koalíciót az operatív igazgató Sebián-Petrovszki László, a szociáldemokratákat pedig a főtitkár Suha György képviselte. Lapunk úgy tudja, hogy a rendezvény körülbelül másfél órás lesz majd, az időpontját pedig kifejezetten úgy határozzák meg, hogy az a többi politikai eseménnyel (például a békemenet vonulása) is összhangban legyen. Formailag a demonstrációt a Milla szervezi majd, amelyhez csatlakoznak a pártok.

Juhász Péter ezzel kapcsolatban hozzátette: a Lehet Más a Politikát is meghívták az eseményre, az ökopárt azonban csak szerdán dönt majd az esetleges csatlakozásról. A 4K! azonban már a technikai egyeztetés előtt nyílt levélben közölte, hogy nem fognak részt venni az október 23-i megmozduláson. (Hírösszefoglalónk)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.