„Mi semmi ellen sem tiltakozunk”
Hétfő reggel egyetlen hallgató sem öltözött ez alkalomból rektorbosszantó céllal „alul”, nem volt a kapuban csoportosulás, protestáló tábla, közös beszélgetés vagy bármi, ami arra utalt volna, hogy az internetes szervezők szavára a campus diákjai ki akarnák fejezni egyet nem értésüket. Mint arról írtunk, Szávai Ferenc, az egyetem első embere a múlt héten megfogalmazott egy a sajtóban – immár világszerte – csak dresszkódként elhíresült rendeletet, amivel a hallgatók ruházatának illetlenségeit igyekezett megzabolázni.
Így nincs többé helye az egyetemen rövidnadrágnak, strandpapucsnak, nyitott cipőnek, túl rövid szoknyának, mély dekoltázsnak, s aki ezt nem tartja be, az nem léphet be az intézménybe. Annak, hogy mi számít illetlennek és erotikusnak, nincsenek még meg a centire lebontott mértékszámai, amiképp annak sincs meg a rendszere, hogy ki és miképp vezeti ki a házból a rendeletet megsértő hallgatókat.
Az egyetem művészeti karának színésznövendékei a múlt pénteken meztelenkedő performansszal ekézték a rektor kánonját, ám a jelek szerint ennek nagyobb volt a nevetségbe fúló visszhangja Tajvanban vagy Washingtonban, mint házon belül, hisz – mint említettük – hétfőn senki sem kívánt demonstrálni.
Amikor az egyetem folyosóin tanuló, olvasó, sziesztázó hallgatókat a szervezés sikertelenségéről kérdeztem, néhányan azt mondták, hogy hideg van a strandpapucshoz meg rövid nadrághoz. A többség azonban másképp magyarázta a távolmaradását a létre sem jött tüntetéstől. Valahogy úgy, ahogy Szij Judit, aki harmadikos a gyógypedagógián:
– Ez nem ügy, csak túl van lihegve – mondta a türkiz és bordó színű, kapucnis melegítőjét vaskos szürke sállal összefogó-feldobó, metál raszterpontos nadrágot és fekete, lapos sarkú cipőt viselő várdai lány, aki az egyetemen nem hord minit, bár a lába formás. Judit ekképp folytatta: – Az egyetemen sosem volt gond a ruhával, ezért nagyon meglepődtünk, hogy a rektor úr ilyen szabályt hozott.
–Mindenki nevet az egészen, senki sem veszi komolyan – állította a szintén harmadikos, tanítónak készülő Gál Andrea (feszes fekete-fehér nadrág, fehér szívecskékkel „telepöttyözött” fekete blúz, barna bőrdzseki, magas szárú fekete vászon tornacipő). – Attól még, hogy nevetünk, szerintem nem jó reklám az egyetemnek. Egyébként, ha valaki vizsgán alulöltözne, tanárként kizavarnám. A vizsgának meg kell adni a rangját.
Egy negyedikes tesi szakos fiatalember (farmer, melegítőfelső, edzőcipő) azt állította, hogy ők maguk között eredményesen nevelik azt, aki a helyet és másokat lekezelőn öltözik. Úgyhogy felesleges a rektori rendelet. Szerettem volna megkérdezni a rektort arról, nem érzi-e most már maga is feleslegesnek a baljós értékű világhírnevet hozó szabályt, de Szávai azt üzente, nem nyilatkozik. A hallgatói önkormányzat vezetőjét, Kolber Kittit is próbáltam kérdezni az ügyben, bár előre mondták, hogy a sírköveket hamarabb szóra bírom, mint őt, mivel semmilyen ügyben sem mer hangosan meditálni a rektor gondolatain. A diákvezér a telefont nem vette fel, üzenetre nem válaszolt.
– Mi semmi ellen sem tiltakozunk – legyintett könnyedén nevetve egy leendő óvodapedagógus, három társa bólogatásával támogatva. Megtudtam tőlük, hogy amikor valamennyi egyetem tiltakozott a kormány felsőoktatást összezavaró elképzelései ellen, akkor Kaposvár volt az egyetlen, ahol szóba se kerül semmiféle demonstráció. Az egyik óvónőképzős így összegzett: – Sodródunk. A dresszkód elleni tiltakozást élesztő művészeti kar nem az egyetemi negyedben található, hanem a belvárosban. A portás délelőtt a kezét tördelve ismételgette, hogy csak az mehet be az épületbe, aki itt tanul vagy tanít. Felhívattam vele a dékánt, de ott nem akartak velem beszélni.
– Jó, akkor bemegyek, mert ehhez nincs joguk – sóhajtottam. A lépcsőn szemberohant velem egy szemüveges, középkorú férfi. Zavaros szavakkal figyelmeztetett, hogy ugye ismerem az újságírói etikai kódexet, mire azt feleltem, hogy annak szellemében dolgozom, és a magnót elébe tartva arra kértem, mondja meg, ki ő, mi a beosztása, miért szegte utamat? Erre elszalad ez a kafkai figura, így továbbléphettem. Kérdeztem a folyosón jövő-menő művészetiseket, s névtelenül szólva bevallották, hogy letiltották őket a nyilatkozattól.
Ennek ellenére délután tíz színésznövendék újra tartott egy strandpapucsos performanszot. Mindannyian elmondták, hogy őket – a próbákra való tekintettel – már mentesítette a rektor a ruhakódextől, ám ettől még továbbra is jelzik: tessék a rendeletet mindenkire szólón visszavonni, s tessék a hallgatókra, az ő jó ízlésükre bízni, mit vesznek fel. Diplomásnak készülnek, a rendelet alkotója miért akarja őket bunkónak láttatni? Miért?
