E jelentés arra is rávilágít, hogy ezeket a tehetséges ifjakat csak akkor lehet az oktatói pályára csábítani, ha a tanárok kezdő fizetése legalább megközelíti a versenyszférában elérhető kezdő béreket. A pedagóguspolitika tehát valóban nagyon fontos, ha egy kormány jobbá akarja tenni az oktatási rendszert. E szándékot Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkártól sem vitathatjuk, azonban tény, hogy a nevéhez köthető életpályamodell még csak nyomokban sem tartalmazza a nemzetközi kutatók által javasolt elemeket.

Ugyan a gyakorlati évek után emelt kezdő fizetések jellemzik ezt az életpályát, de a bérek nemcsak távol esnek a versenyszféráétól, hanem érzéketlenek a minőségi és az extra munkára is. Később pedig, amikor egy pedagógus feljebb léphetne, furcsa jogszabályi elemekkel találkozhatunk. Elvileg a magasabb fizetés, az elismertség motiváló volna: erre lenne hivatott a mester-, illetve kutató pedagógus státusz.

Csakhogy a jogszabály így szól: „az a legalább Pedagógus II. fokozatba besorolt – a munkakör ellátásához szükséges végzettséghez és szakképzettséghez kapcsolódó szakterületen szerzett tudományos fokozattal, valamint doktori cselekmény alapján szerzett doktori címmel rendelkező pedagógus, aki rendszeres szakmai publikációs tevékenységet folytat, valamint legalább két minősítési eljárásban sikeresen részt vett, a Pedagógus II. fokozatba történt besorolását követően hat év szakmai gyakorlat megszerzése után kezdeményezheti a Kutatótanár fokozatba történő átsorolását a munkáltatónál.” (...)

„Kutatótanár fokozatba az összes köznevelési intézményben pedagógus munkakörben foglalkoztatottak legfeljebb egy százaléka sorolható be”. Az egyszázalékos korlát megmagyarázhatatlan: legfeljebb a protekciónak nyit utat. Joggal tehető fel a kérdés: azért nem kerül majd e kategóriába valaki, mert már betelt az egyszázalékos kvóta?

Sokan sérelmezik azt is, hogy a kiemelt státuszt valójában nem a munkáltató, hanem az illetékes kormányhivatal adja majd. Hoffmann Rózsa mindezek ellenére olyan „átlátható, kiszámítható és biztonságos” pályát ígér, amelynek keretében a pedagógusoknak lehetőségük van a folyamatos fejlődésre.

Ezzel szemben az Orbán–Hoffmann-féle központosított és szakfelügyelővel kontrollált rendszer –, amely az eddigiek alapján nem bízik a tanárban, hiszen a pedagógust és az iskolát megfosztották a szakmai autonómiájától; amelyben a legnagyobb presztízzsel bíró pedagógusi besoroláshoz szükséges „keretszámokról” és a bekerülés feltételeiről évente dönt a miniszter – éppen az innovatív, kreatív, önállóan dönteni tudó, a gyerekek egyéni tanulási igényeire érzékeny, azaz a sikeres oktatási rendszerhez elengedhetetlenül szükséges fiatalokat fogja elriasztani a pedagóguspályától.

Ez nem csak afféle alaptalan riadalom: bár az új közoktatási rendszer még csak most indult el, de már jól látható, hogy azok a tanárok, akik a munkaerőpiacon könnyen tudnak érvényesülni, de eddig pedagógusként voltak sikeresek, ha nem is tömegesen, de lassan elkezdtek pályát módosítani. A Népszabadsághoz jutott információk alapján ez a jelenség elsősorban a 35 év alatti pedagógusokra, illetve a férfiakra jellemző.

Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár