MSZP: Hátrébb húzott „nagy öregek”

Lezárultak a jelölések a szocialisták országgyűlési és EP-listáira. Nagy meglepetések nem lesznek.

Lezárult a hivatalos jelölési folyamat az országgyűlési és az európai parlamenti pártlista lehetséges sorrendjével kapcsolatban. A névsorok első, véglegesnek szánt verzióját a jövő héten „üti le” az MSZP országos elnöksége – értesült a Népszabadság. A hatályos alapszabály értelmében a listákat az országos elnökség javaslatára a választmány terjeszti a kongresszus elé; ez utóbbi véglegesíti majd október 19-én a névsorokat.

Befutók
Befutók

Az elnökség szeptember elején fogadta el a jelöltállítási kritériumokról szóló dokumentumot, amelyben az önálló pártlistával kapcsolatban egyebek mellett az szerepel, hogy a névsor élére a szocialista párt politikáját, „hitelét és tekintélyét” a közvélemény előtt leginkább megjelenítő, „közismert” politikusok kerülnek. Ezután olyan személyek kapnak helyet, akik a párt országos politikáját irányítják, szervezik és a párt által megjeleníteni kívánt szakpolitikák képviselői. „Figyelembe kell venni az MSZP újjászervezésében, megújításában és szervezeti megerősítésében végzett következetes munkát és bátor kiállást” – olvasható még a kritériumok között. Miként figyelembe veszik a női, illetve az ifjúsági kvótát is: a jelöltek egyötöde így nő lesz, illetve harmincöt év alatti.

A legvalószínűbb, hogy az MSZP országos listájának első három helyén Mesterházy Attila pártelnök, Botka László választmányi elnök, illetve Tóbiás József frakcióigazgató szerepel. Őket követhetik majd a tisztségviselők, így Simon Gábor elnökhelyettes, Gúr Nándor alelnök, illetve Molnár Zsolt budapesti pártelnök. A másik országos alelnök, Horváth Csaba forrásaink szerint nem kap helyet majd ebben a névsorban, ő ugyanis várhatóan a párt főpolgármester-jelöltjeként kap hamarosan hivatalosan is szerepet.

Az elsők közt várható Harangozó Tamás szerepeltetése is, aki frakcióvezető-helyettesként, elnökségi tagként és megyei elnökként meghatározó tagja a pártvezetésnek. A lista első harmadában kapnak helyet az országos elnökség további tagjai, így Bangóné Borbély Ildikó, Demeter Márta, Kunhalmi Ágnes (ők a női kvótát is kitöltik), Korózs Lajos, Teleki László, Tóth Bertalan, illetve az ifjúsági kvótán is szerepeltethető Varga László. Az országos elnökség másik két tagja, Szanyi Tibor és Winkfein Csaba a párt EP-listáján szerepel majd.

Szintén az országgyűlési lista első traktusában kapnak majd helyet (Velez Árpád pártigazgató előtt/után) a frakcióvezetés tagjai: így a komáromi pártelnök, Lukács Zoltán, illetve Józsa István. Őket a választmányi vezetés, majd a megyei elnöki kar követheti, utóbbiak közt van – a rendszerint az MSZP „nagy bölényei” közé sorolt – volt pártigazgató, Puch László (Baranya) és Boldvai László (Nógrád). A jelölési folyamatot ismerő forrásaink egymástól függetlenül hangsúlyozták: a megújulás jegyében az MSZP országos listájának első 25-30 helyén szimbolikusan is jelezni fogják a végbement változást, így a „nagy bölények” nem feltétlenül „tuti befutó” helyen kaphatnak majd listás jelölést.

Ezzel együtt bizonyosan „jó helyen” lesz például a volt pártelnök Hiller István (aki egyéniben is sikerre számíthat), vagy éppen a pártalapító Baja Ferenc, aki forrásaink szerint elfogadta, hogy a megújulás jegyében az „ő generációja” hátrébb szorul, ugyanakkor tapasztalatára és munkájára egyértelműen számítanak. Ugyancsak számíthat listás helyre – igaz, csak annak második felében – a korábbi elnökhelyettes Szekeres Imre is. A volt honvédelmi miniszter, a József Attila Alapítvány kuratóriumi elnöke, aki egyéniben is indul, a Táncsicsot vezető Szabó Vilmoshoz hasonlóan végül akár előkelőbb pozícióra is számíthat. A korábbi pártelnök Lendvai Ildikó lapunkban jelentette be néhány hónapja, hogy 2014 után kivonul a parlamenti politizálásból.

Ami az EP-listát illeti: a már hivatkozott jelöltállítási kritériumok érdemben szűkítik a lehetséges névsort, mivel egyebek mellett előírás, hogy a leendő EP-politikusok legalább egy szakterülethez kiválóan értsenek, hogy „az ország és a párt szempontjából kulcsfontosságú európai parlamenti bizottságokba tudjunk képviselőket delegálni”. Szintén kritérium, hogy a jelöltek szélesítsék a párt támogatottságát és személyükben is jelenítsék meg a párt „folyamatos megújulását és nyitottságát”, s annak életében aktív szerepet játsszanak. Forrásaink szerint a pártvezetés arra törekszik, hogy az új EP-listán is egyértelműen látsszon a megújulás és a frissítés, ezért a jelenlegi brüsszeli delegáció tagjai közül bizonyos, hogy nem mindenki kap lehetőséget a folytatásra. A jelöléseket ismerő forrásaink szerint továbbra is az körvonalazódik, hogy az EP-listát Szanyi Tibor, Ujhelyi István, Veress János és Gúr Roland vezeti, s valószínűleg helyet kap rajta Gurmai Zita, az Európai Szocialisták Pártjának egyik alelnöke.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.