A Btk. egy 2011-es módosítása mondta ki, hogy a „2006. szeptember 18. és október 24. között, Magyarország területén, a tömegoszlatásokhoz kapcsolódóan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, illetve garázdaság miatti elítélések, továbbá a bíróság hatáskörébe tartozó rendzavarás, garázdaság és veszélyes fenyegetés szabálysértése elkövetésének megállapításai semmisnek tekintendők, ha az elítélés vagy a megállapítás alapját kizárólag rendőri jelentés, illetve rendőri tanúvallomás képezte”. Emiatt húsz bíró fordult az AB-hez, kérve a rendelkezés megsemmisítését. Az AB szerint a törvényhozás a politikai céljai megvalósítása érdekében alkothat semmisségi törvényt is, és ha a „jogerő áttörése” – tehát az ítélet megváltoztatása – kizárólag az elítélt javára történt, az nem sérti a jogállamiság alapkövetelményét. A testület hangsúlyozta: az ilyen jellegű jogszabályok „alkotmányossága vizsgálata során mindig különös figyelmet fordított a semmisségi törvényekkel érintett időszakok politikai és társadalmi viszonyaira, az elkövetett cselekményekre és az elítélések jellegére, módjára”.

„Köztudott, és az eseményeket vizsgáló bizottságok dokumentumai (…) is azt támasztják alá, hogy 2006 őszén Magyarországon deklaráltan a jogállam keretei között, de azzal összeegyeztethetetlen események történtek. Mind a tömegmegmozdulások, mind ezek felszámolása, mind az ezt követő eljárások során számos jogtalan és/vagy jogsértő cselekmény is történt” – szögezi le az AB. A „most vizsgált esetben a törvényhozó az utóbb vitatottá vált rendőri intézkedések, eljárások alapján indult és utólag megkérdőjelezhető valóságtartalmú rendőrségi tanúvallomásokra alapított elítélések semmissé nyilvánításáról döntött”. A jogalkotó az AB szerint nem sértette meg a hatalmi ágak megosztásának elvét. Bár az Országgyűlés a bíróságokra feladatot rótt, de ezzel nem csorbította azok függetlenségét és önállóságát. Bizonyos esetekben ugyanis – „méltányolható körülményekre” figyelemmel – mérlegelést tett lehetővé, s a döntések ellen jogorvoslatot biztosított. A korábbi semmisségi törvények „a politikai rendezést szolgálták, mert az ítéletek diktatórikus kormányzás alatt álló országban, illetve nem jogállamban” születtek, a bíróságok függetlensége korlátozottan érvényesült, a tisztességes eljárás követelményei pedig nem érvényesültek – figyelmeztet különvéleményében Lévay Miklós, akihez Bragyova András és Kiss László is csatlakozott. Nem mondták ugyan ki, de erről ezúttal szó sem lehetett. Lévay hangsúlyozta, hogy a „jogerő áttörésének alkotmányos indokokon kell alapulnia, a jogalkotónak a szükségesség-arányosság kritériumai szerint igazolnia kell, hogy mely más alapjog érdekében, milyen okokból és milyen körben kerülhet sor a kivételes jogalkotói megoldásra”. Ez szerinte most nem történt meg. Álláspontja: a bírói függetlenséget közvetlenül sérti, ha „a törvényhozó hatalom bizonytalan szempontokat meghatározva kötelezi a bíróságokat saját döntéseik felülírására”. Sérti a hatalommegosztás, a függetlenség elvét az is, hogy a „semmisségi törvény hatálya alá eső ügyek körére vonatkozóan a jogalkotó meghatározott bizonyítékok (rendőri jelentés, tanúvallomás) törvény általi kirekesztésével elvonja a bíróság döntési kompetenciáját”.

Lévay Miklós