– Mindent a Gandhitól kaptam. E nélkül nem járnék egyetemre, és nem szakadtam volna ki abból a környezetből, ahol rettentően nagy a szegénység és a munkanélküliség.

A volt növendékek szerint az iskola felkészítette őket arra is, miképp kell megharcolniuk önmagukért

Balog Krisztina fogalmazott így a pécsi Gandhi Gimnázium huszadik születésnapjáról megemlékező „bulin”. A Gandhihoz hasonló középiskola – tudomásunk szerint Macedónián kívül – sehol sincs a világon, ez a gimnázium a cigány fiatalok oktatását vállalta magára. A főképp a dél-dunántúli gyerekek számára vonzó iskolában eddig mintegy félezren szereztek érettségit. Eleinte a nappali tagozaton végzők fele bejutott az egyetemre, mostanra ez a ráta 20-25 százalékosra mérséklődött. Ez összefügg azzal, hogy a Gandhi kezdetben hatosztályos középiskola volt, így a többnyire hátrányos helyzetű gyerekek tehetséggondozása két évvel korábban startolhatott. A romló statisztikákba az is belejátszik, hogy már több középiskola igyekszik cigány fiatalok számára oktatási programokat indítani, emiatt a Gandhinak kisebb a merítési lehetősége. Ám a pécsi iskola – ami jelenleg 180 nappalis és 180 felnőttképzésben részt vevő tanulót oktat – négyosztályos gimnáziumként is sokat javít a diákok továbbtanulási, elhelyezkedési sanszain.

Tegyük hozzá, hogy a Gandhi – akárcsak középiskoláink mindegyike – nem végez követéses vizsgálatot arról, hogy a náluk végzők miképp állják meg a helyüket a felsőoktatásban, s – ami még ennél is fontosabb – 10-15 évvel később a munkaerőpiacon. Ezért a volt diákok boldogulásáról, s az iskola „hatásfokáról” nincs egzakt adatsor. A mostani rendezvény mindenképp jó volt arra, hogy az exdiákok elmondják, mire vitték, s mit tudnak a többiekről. Igaz, a Gandhiban érettségizetteknek csak az ötöde jött el a kerek születésnapra, s többségük pár éve végzett, így arról keveset tudtunk meg, mire jutottak a 10-15 éve elköszönők.

Balog Krisztina is csak két éve érettségizett. A Somogy megyei Berzencéről származó 21 éves lány elmondta, hogy tizenkét testvére és féltestvére van, s ő azért jelentkezett a Gandhiba, mert unokabátyja itt tanult és jókat mondott az intézményről. Az unokabáty 2004-ben érettségizett, aztán egyetemen informatikát tanult, jelenleg egy távközlési cégnél középvezető. Krisztinának nem sikerült elsőre a felvételi a pécsi egyetem szociológia szakára, ezért egy évig az adóhivatal ügyfélszolgálatán dolgozott. Másodjára bejutott a Pázmány igazgatásszervezési szakára, s az első év jól sikerült. A lány biztos abban, hogy diploma után talál majd munkát, s nem lesz megélhetési gondja. Úgy érzi, mindezt a Gandhinak köszönheti.

A közös élményidézéssel, kiállítással és bográcsos főzéssel „feldobott” partin rendeztek egy kerekasztal-beszélgetést, amin szóba került, hogy mennyire szegregál a Gandhi. A volt növendékek úgy vélték: ha szegregál is, jótékonyan teszi. Mert itt a diákoknak nem kell szégyenkezniük származásuk és az ebből adódó nehézségeik miatt. Az iskola pedig felkészít arra, hogy ha vége van ennek a védett állapotnak, akkor miképp kell megharcolniuk önmagukért.

Azt is tudni kell, hogy a jól tanuló gandhisok nem épp a „legmenőbb” egyetemi szakokra jutnak be. Az itt végzettek számára jellemzően a pedagógus, a szociális munkás, a védőnői, a katonai és a rendőri diploma elérhető. Mint azt a Gandhi intézményvezetőjétől, Déri Ildikótól megtudtam, az is egyre inkább jellemző, hogy a diplomás gandhisok pár év után külföldre, elsősorban Angliába mennek dolgozni, s ott nem éppen diplomás munkát végeznek. Ám a pécsi gimnáziumban majd az egyetemen szerzett tantárgyi ismeretek, kommunikációs képesség, műveltség és nyelvtudás mindenképp hozzájárul ahhoz, hogy odakint könnyebben jussanak előre.

A kevés régebben érettségizettek egyike volt a 30 esztendős Orsós Anikó. Ő a baranyai Mindszentgodisáról, egy szerény jövedelmű, négygyermekes családból származik. Anikó elvégezte a tanítóképzőt, négy évig pedagógus volt a somogyi megyeszékhelyen, majd Sásdon a családsegítő szolgálatnál kapott állást. Most Ausztriába készül: egy panzióban lesz felszolgáló.

– Szeretném megalapozni magam – avatott be terveibe –, mert eddig a fizetésemből egy forintot sem tudtam félretenni. Lakásra gyűjtök és az a szándékom, hogy legyen egy kis tartalékpénzem. Hogy hány évig leszek kint, még nem tudom, de ha itthon maradok, semmire se viszem.