Beperelték az Orbán vejével erősített Eliost

Alig néhány nappal a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) botrányba fulladt napenergiapályázata után (a hárommilliárd forint összértékű pályázatot az eredményhirdetés után a kormány visszavonta, mert a sajtó kiderítette, hogy a pénz zömét a szakmában ismeretlen, nulla forint árbevételű, viszont a fejlesztési ügynökséghez kötődő cégek nyerték) újabb zűrös ügyet ismertetett az Átlátszó.hu.

A tényfeltáró portál ezúttal arról ír, hogy az uniós finanszírozású napelemberuházások legnagyobb nyertese, az Elios Innovatív Zrt. vezető tisztségviselőjét, az Orbán Viktor lányával a minap frigyre lépett Tiborcz Istvánt hamarosan meg fogja hallgatni a bíróság, mivel az Eliost beperelte az egyik ki nem fizetett alvállalkozója. 

Az Átlátszó a Közgép-csoporthoz tartozó cégként említi az Eliost. Lapunk információi szerint azonban a vállalkozás ma már nem kapcsolódik tulajdonosi szálakkal a Közgéphez.

Az Elios (2013. június elejéig E-OS Innovatív Zrt.) vitatható lépésekkel vált a megszorító kormányzati támogatáspolitika miatt sorvadásra ítélt magyar napenergia-piac domináns, látványosan virágzó cégévé. A 2009-ben még minimális forgalmú cég tavaly már több mint hárommilliárdos forgalmat ért el, amiben oroszlánrésze volt két uniós finanszírozású projekt (a szegedi egyetem napenergia-rendszere és az újszilvási naperőmű) elnyerésének. Az Átlátszó szerint az előbbit a legdrágább ajánlattal, a versenytársak kizárása után hozta el az Elios, az utóbbit pedig úgy, hogy – bár a közbeszerzést megtámadták a vesztesek – a megbízó „rendkívüli körülményekre” hivatkozva szerződést kötött a céggel. A szegedi beruházással kapcsolatban utóbb a médiában felmerült, hogy az OLAF (az EU támogatási csalásokat vizsgáló ügynöksége) többek között ebben az ügyben indított vizsgálatot és foglalt le iratokat Magyarországon, most pedig kiderült, hogy a Fővárosi Törvényszéken eljárás indult az Elios egyik alvállalkozója és szállítója, az Asianet Hungary Kft. kezdeményezésére az Elios nem fizetése miatt.

Az Átlátszó szerint a nettó 482 millió forintos projekt 88 százalékát az Asianet végezte el, 440 millió forint értékben, ám ebből 200 millió forintot az Elios nem fizetett ki (bár a szerződésszerű teljesítést elismerte) azzal a trükkel, hogy nem az automatikus pénzlehívást lehetővé tevő alvállalkozói, hanem szállítói szerződést kötött az Asianettel. Az alvállalkozó csődközeli helyzetbe került, az Eliosból viszont tavaly éppen 200 millió forintnyi osztalékot vettek ki a tulajdonosok.

Lapunk első körben a Közgép kommunikációs vezetőjéhez fordult annak kiderítése végett, hogy pontosak-e az Átlátszó-cikk információi, vitatja-e az Elios az Asianet követelésének jogosságát, és milyen szerepet tölt be az Eliosban Tiborcz István. A cégtől az alábbi tájékoztatást kaptuk: „amint az a cégnyilvántartásban közzétett adatokból is látszik, cégünk leányvállalata, az E-OS Energetikai Zrt. 2013. június 3. óta nem rendelkezik tulajdonrésszel az E-OS Innovatív (későbbi nevén ELIOS Innovatív) Zrt.-ben. Kérdéseivel ezért kérjük, forduljon a cikkben is említett ELIOS Innovatív Zrt.-hez”. Természetesen az Eliost is megkerestük, a fentiek mellett arra is rákérdezve, hogy Tiborcznak van-e tulajdonrésze a cégben. Lapzártánkig nem kaptunk választ. Jávor Benedek Együtt–PM-es politikus tegnap azt állította, hogy a cégnek Tiborcz a résztulajdonosa. A cég nevét a Közgép-leányvállalat kiszállásával egyidejűleg változtatták át Eliosra. Tiborcz 2009 óta a társaság háromtagú igazgatóságának a tagja, a cégvezetői tevékenységet azonban nem ő, hanem Péter Zsolt és Sájer Gábor látja el.

Az újszilvási naperőmű
Az újszilvási naperőmű
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.