Bajai módszerek: 'Mit kolbászol arra?'

Fellebbezett a bajai helyi választási bizottság elutasító döntése ellen Hajdú Miklós, az MSZP bajai választókerületi elnöke.

Hajdú azt kifogásolta, hogy a bajai időközi választáson a 32-es számú szavazókör előtt (ebben volt kirívóan magas a részvétel, és itt dőlt el a Fidesz javára a voksolás) két személy, vélhetőleg egy Lakatos és egy Ajtai nevű, megfenyegette Széll Péter volt MSZP-s bajai polgármestert, aki a választás tisztaságának megőrzése érdekében tartózkodott a helyszínen, és azt figyelte, hogy törvénysértően, szervezetten szállítanak állampolgárokat a szavazókörbe. A helyi választási bizottság 3:2 arányban utasította el a kifogást. Az indoklás szerint a beadványból nem derül ki egyértelműen, hogy az abban foglalt cselekményt ki követte el, és az sem bizonyítható, hogy az említett személyek valóban szervezett szállítást végeztek-e. Nem bizonyítható továbbá, hogy ha szállították a választókat, akkor azt ingyenesen tették-e, illetve valamelyik jelölő szervezet képviseletében jártak-e el. A fellebbezést a Bács-Kiskun megyei területi választási bizottság bírálja el.

Mint arról beszámoltunk, más baloldali megfigyelőket is megfenyegettek a 32-es szavazókör környékén. Feljelentést is tettek a Bajai Rendőrkapitányságon, ahol feljelentéskiegészítést rendeltek el. Ifj. Michna Ottót, Teket Melinda kampánystábjának aktivistáját, az MSZP és az Együtt–PM megállapodása alapján leendő országgyűlési képviselőjelöltet telefonon rendelték be a bajai rendőrségre. A mobiltelefonján hívta be egy Tivadar nevű rendőr, azzal, hogy „beszélnünk kell”. Föl kellett mennie az emeletre, és négyszemközt beszélgettek a rendőrrel, aki Michna Ottó emlékezete szerint azt kérdezte: mi köze magának a választásokhoz, mit kolbászol arra? Amikor azt válaszolta, hogy érdekli a választás tisztasága, a rendőr folytatta a kérdezősködést: miért tartja föl a rendőrséget, miért rabolja a cigány önkormányzat vezetőjének idejét azzal, hogy be kell jönnie meghallgatásra. Ifj.Michna Ottó azt felelte: de hiszen őt megfenyegették! A rendőr szerint az csak egy kis fenyegetés volt, nem kellene vele foglalkoznia. Michna Ottó szerint viszont őt éppen az aggasztja, hogy a rendőrség így viszonyul a helyzethez. Kerülik, hogy rögzítsék az eseményeket.

– Ha engem a jövő héten elásnak valahol, akkor legalább tudják, honnan indult az egész – mondta a rendőrnek. Jegyzőkönyv vagy emlékeztető Michna tudomása szerint nem készült a beszélgetésről, amelynek így nem ismeri a célját sem. Amikor az aktivista erre rá akart kérdezni, és felhívta azt a számot, amelyről a rendőr berendelte őt a kapitányságra, a rendőr felesége vette föl – vagyis a magántelefonja volt.

Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője tegnap megismételte: a rendőrség feljelentéskiegészítést kért, erre 15 nap áll rendelkezésére, ezért nem tudta megmondani, indul-e nyomozás a megfigyelők megfenyegetése ügyében. Egy korrekt nyomozás egyébként bebizonyíthatná azt is, hogy valóban szervezetten szállították-e a roma szavazókat a Fidesznek győzelmet hozó 32-es körzetbe.

A választással kapcsolatban beadtak egy másik feljelentést is a Bajai Városi Ügyészségre – a mandátumot elnyert Kovács Csaba ellen. Kovács még júliusban tettleg bántalmazta Hegyháti Ákost, aki német nyelvtanfolyamra járt a német nemzetiségi központba, ahol a vitatott körülmények között megválasztott képviselő biztonsági őrként dolgozott. Közölte Hegyhátival, akit egy edzőteremből ismert, hogy ő lesz az új képviselő. Hegyháti tett valamilyen megjegyzést. Az óra végeztével Kovács Csaba utánuk ment, és a betonozott parkolóban megtámadta, hátulról a földre rántotta. A történteknek a szemtanúja volt Hegyháti párja és annak kollégája. A férfi feljelentést akart tenni a rendőrségen, de azt mondták: nem vitt látleletet, ők anélkül nem tudnak mit kezdeni az esettel. A nyelvtanfolyam vezetője, dr. Mojzes Angelika elintézte, hogy Kovács eltűnjön a német központ portájáról, míg a tanfolyam tart, ám azóta visszakerült. Hegyháti Ákos azért tett feljelentést az ügyészségen, mert nem akarja, hogy a történteknek ne legyen következménye. Az ügyészségről még nem kapott választ a feljelentésére.

Teket Melinda, az ellenzék jelöltje a kampányban
Teket Melinda, az ellenzék jelöltje a kampányban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.