Magyar gyereksorsok: Tehetségesek és sokszor éhesek

Több tízezer gyerek marad hétvégenként és az iskolai szünetekben étel nélkül.

Cserép Tímea tízéves. Kézenállásból átlendülve hátulról lazán a nyakába ereszti lábait, karjával átöleli bokáját, fejét lazán megpihenteti összekulcsolt kezén. Mosolyog: a produkció bemutatása begipszelt keze ellenére sem okoz számára semmi nehézséget. Ismerősei találó kifejezéssel „Kígyótestű” Timinek is becézik. Az Artistaképző Iskola diákja szeretne lenni, ám életében először akkor járt Budapesten, amikor a Gyermekétkeztetési Alapítvány meghívta a Fővárosi Nagycirkuszba. Édesanyjával, nagymamájával és kistestvérével Hajdúböszörményben él. Édesanyja csak napi négy órában tudott elhelyezkedni nádszövőként: havi 49 ezer forintot keres, amit 29 ezer 600 forintnyi családi pótlék egészít ki.

A tízéves Lakatos Izabella és a tizenegy éves Putnoki Alex néhány hónapos korukban kerültek nevelőanyjukhoz. Citeráznak, zongoráznak és néptáncolnak: olyan természetes könnyedséggel, mintha csak erre születtek volna. Iza zongoraművésznő vagy néptánctanár szeretne lenni, Alex csakis néptánctanár. Hajdúnánáson élnek, nevelőanyjuk, akit édesanyjuknak tekintenek, havi 140 ezer forintból neveli őket.

Ezek a gyerekek tehetségesek. Csak szegények. Szüleiknek a hónap végén néha már krumplira és tésztára is kölcsön kell kérniük. Nem mindig tudják kifizetni a közüzemi számlákat, és a lakásukban kikapcsolják az áramot. A tehetséggondozáshoz, a különórákhoz szükséges anyagi fedezetet pedig végképp nem tudják előteremteni. Nincsenek egyedül: ma Magyarországon félmillió gyermek él nélkülözésben. Több tízezren közülük éheznek, ami azt jelenti, nem jut mindennap étel az asztalukra. Az állam ugyan ingyenes vagy kedvezményes étkezést biztosít a bölcsődékben, óvodákban és az iskolákban mintegy 370 ezer rászoruló gyerek számára, ám a hétvégék, az ünnepnapok és főként a nyári szünet óriási problémát jelent családjaik számára. Márpedig ez évente 160-165 nap.

A Gyermekétkeztetési Alapítvány egyik legfontosabb küldetése, hogy számukra élelmet biztosítson akkor is, amikor az ebédlők zárva vannak. Az Élelmiszersegély program keretében évente 1,5 milliárd forint összegben, kétmillió kilogramm élelmiszert osztanak szét a rászorulók között, amellyel 250 ezer gyereknek tudnak segíteni. Fel a fejjel! elnevezésű szponzori programjuk keretében 12 hónapon át havi 25 ezer forintos pénzsegélyt kaphatnak a szegény családok. Nekik számlával és naplóvezetéssel kell igazolniuk, hogy a pénzt élelmiszerre költötték.

Király Gábor, az alapítvány elnöke azt mondja, amikor 1993-ban létrehozták az alapítványt, az egyik legnehezebb feladatuk az volt, hogy elhitessék az emberekkel, Magyarországon léteznek éhező szegény gyerekek. „Most, kereken húsz évvel később, amikor rendkívüli mértékű az elszegényedés, ismét bizonygatni kell, hogy vannak éhező gyerekek az országban, és nem is kevesen” – fogalmazott Király Gábor, ironikusan megjegyezve: az alapítvány kommunikációból megbukott.

Hogy „arcot adjanak” az éhező gyerekeknek, és megfelelő oktatáshoz juttassák a tehetségeket, az alapítvány tavaly Kaliforniában megalapított – az amerikaiak adakozó kedvében bízó – Children’s Nutrition Fund (CNF) elnevezésű testvérszervezete útjára indította a Tehetséges és éhes programot. A szülők és a tanárok a kiemelkedően tehetségesnek tartott, 12 évesnél fiatalabb gyerekekről küldhettek be videókat az alapítványhoz. A zsűri a 30 pályázó közül választotta ki most első körben az öt legtehetségesebbnek ítélt gyereket, köztük Izát, Alexet és Timit. Számukra most az alapítvány honlapján keresztül keresnek szponzorokat – Amerikában és itthon egyaránt –, hogy álmaikat megvalósíthassák.

Mert mint Barát József, a CNF ügyvezető igazgatója fogalmazott, a gyerekek nem tudnak várni az iskolára vagy arra, hogy talán egyszer majd jóllakhatnak. Ha egy gyerek gyakran éhes, annak egészségére és testi-szellemi fejlődésére nézve is következményei vannak. A tehetségek elherdálása pedig az egész társadalom számára komoly veszteséget jelent.

„Kígyótestű” Timi
„Kígyótestű” Timi
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.