Zuschlag újra szabad

Hat év után kiszabadult a a börtönből Zushlag János, egykori MSZP-s képviselő. Társaival együtt 75 milliós kárt okozott pályázati pénzek elcsalásával. A kárból 50 millió megtérült.

Ma reggel kiszabadult hatévnyi, jogerős börtönbüntetéséből Kecskeméten az egykori kiskunhalasi MSZP-s honatya, Zuschlag János, akit bűnszervezet tagjaként elkövetett folytatólagos csalásért ítéltek el, több társával együtt. Zuschlag néhány hete az egyik közösségi portálon azt írta, vágja a centit, majd tippeket kért arra, mit csináljon a civil életben. Nem lesz könnyű dolga.

Zuschlag fiatalon robbant a nagypolitikába, 1998-ban, 21 évesen lett az országos listáról képviselő, majd pártalelnök. Halason erőszakos tagbeléptetésekkel tett szert befolyásra, országosan pedig az ifjúságpolitika terén vitézkedett. 2002-től a Fiatal Baloldal elnökhelyettese. Karrierje 2004-ben megtört, lemondott mandátumáról, mert kiderült: a holokauszt áldozatain viccelődött a Terror Háza előtt.

2005-ben a kiskunhalasi ügyészség közigazgatási szakága végzett vizsgálatot néhány helyi civil szervezetnél, és nem egynél alapvető adminisztrációs és könyvelési hibát észleltek. A számviteli rend megsértése miatt feljelentést tettek. A rendőrség a nyomozást megszüntette, de a megyei főügyészség 2007. január 1-jétől átvette az ügyet. Mégpedig azért, mert civil szervezetek vezetői úgy tanúskodtak, hogy ők csak a nevüket adták, a szervezeteket valójában Zuschlag működtette a háttérből. Ezeket az állításokat megalapozták később a perben lejátszott lehallgatási felvételek. Kiderült az is, miért húzódott el a rendőrségi nyomozás: Zuschlag rendszeresen érintkezett ugyanis Lusztig Péterrel, a rendészeti minisztérium tanácsadójával, aki több alkalommal ígéretet tett neki arra, hogy beszél az ügyében az akkori Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitánnyal. Zuschlagot végül 2007. szeptember 19-én, vagyis a baloldali kormányzás időszakában idézte meg a kecskeméti ügyészség tanúkihallgatásra. Őrizetbe vették, majd rendőrautóval átszállították abba a börtönbe, amit most, hat év után, elhagyhat.

A büntetőper 2008-ban kezdődött, Kecskeméten. A vád szerint a Zuschlag és társai által alapított szervezetek és alapítványok kizárólag a pályázati pénzek lehívására szakosodtak, a támogatásokat nem jelzett célra használták, az elszámolásokhoz hamis számlákat nyújtottak be. A kár 75 millió forint, amelyből Zuschlag – egy máig ismeretlen adományozó jóvoltából – ötvenmilliót megtérített. Zuschlag annyit elismert, hogy az utófinanszírozás miatt kényszerült fiktív szervezetek alapítására, mert egyikből finanszírozta a másik rendezvényét. Az utolsó szó jogán enyhe büntetést kért, hangsúlyozta: „Túlzás nélkül állíthatom, nekem Magyarországon már nincs esélyem az elkövetkezendő harminc évben mit kezdeni az életemmel, hiszen ez a szappanopera, amelynek én voltam a főszereplője még évtizedekig benne él majd a köztudatban”.

A Bács-Kiskun Megyei Bíróság dr. Fodor Endre vezette tanácsa Zuschlag Jánost nem jogerősen 8 év hat hónap, kedvezmények nélküli börtönre ítélte. Rajta kívül még hét társa kapott 5 év hat hónap és 1 év 4 hónap közötti letöltendő börtönbüntetést, a többieket felfüggesztettre, illetve pénzbüntetésre ítélték. A Szegedi Ítélőtábla mind a tizenhat vádlott büntetését jelentősen enyhítette.

Az egykori képviselő szeptember 18-án reggel, elegáns zakóban és kockás ingben, frissen borotváltan és két táskával a kezében elhagyta a kecskeméti börtön épületét. A börtön kapuján kilépve nem nyilatkozott senkinek, csak annyit mondott, most hazamegy, majd beszállt egy rá várakozó autóba, amely elvitte a helyszínről.

Zuschlag János szabad
Kecskemét, 2013. szeptember 18. A hatéves börtönbüntetése után szabaduló Zuschlag János távozik a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet épületéből Kecskeméten 2013. szeptember 18-án. Az egykori szocialista országgyűlési képviselő bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntett és más bűncselekmények elkövetése miatt ült börtönben. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.