Az anyag első része – a tervezet nyers verzióját a nyár elején az Átlátszó nevű tényfeltáró portál közölte oktatási blogján – afféle politikai vita szövegére emlékeztet; Klinghammer kabinetje mintha Orbán Viktorhoz intézné a bevezető sorokat, és arról „győzködné” őt, hogy gondolja át az elmúlt évben a felsőoktatást cséplő megjegyzéseit. Tovább olvasva az derül ki, hogy a stratégia az intézményszerkezeti keretekre, a finanszírozási részletekre koncentrál, viszont ágazati vízió kevéssé rajzolódik ki belőle. Így nem tér ki például arra, mit gondolnak a bolognai átállásról vagy az oktatók minősítésének sokat bírált folyamatáról. Feltűnő az is, hogy a magyar progresszív betegellátást biztosító egyetemi klinikák jövőjéről szó sem esik benne. Ez azért is lényeges, mert a nagy, orvosi képzést is megvalósító egyetemek (Szeged, Debrecen, Pécs) az intézményi költségvetésük jó részét a klinikai munkára, a fenntartásra kapják. Úgy tudjuk, e téma azért nem került szóba, mert a klinikák jövőjével kapcsolatban még tartanak az egyeztetések az egészségügyi szakállamtitkársággal.

A stratégiából kirajzolódik a finanszírozási modell: e szerint a korábbi fenntartói normatíva összeolvad a hallgatók után járó képzési normatívával. Így az egyetemek a költségvetésük kétharmadát a hallgatók után kapnák. Ez a modell még inkább arra motiválja az intézményeket, hogy minél több hallgatót vegyenek fel. Ha ez a modell megvalósul: a fenntartói támogatás is a hallgatók választása alapján érkezik az intézményekhez. Mindehhez a stratégia eltörölné az intézményi kapacitáskorlátot, vagyis bármennyi hallgatót felvehetnek. Ez azt is előrevetíti, hogy azok a főiskolák – például Szolnokon, Kecskeméten, Dunaújvárosban, Baján –, amelyek eddig is küzdöttek az egyre kisebb hallgatói érdeklődés miatt, még nagyobb bajban lesznek. Hasonlóképpen a kisebb vidéki egyetemek is. Erre a stratégia rövidebb időre gyógyírt is kínál: egy kompenzációs alapból kaphatnának azok az intézmények, akik e finanszírozási modell miatt egyik évről a másikra bajba jutnának.

Félő, hogy az intézmények bármi áron hallgatókat akarnak majd szerezni, és ez akár a minőség rovására mehet. Úgy tudjuk, a stratégia készítői bíznak a versenyben: a minőségromlást megállíthatja, hogy a nevesebb intézmények nem vesznek fel korlátlanul hallgatókat, hiszen ezzel védik az általuk kibocsátott diploma értékét.

A stratégia a kancellárokra is kitér. Úgy tudjuk, a kabinet szándékosan olyan feltételeket köt e pozíció elfoglalásához, amely arról tanúskodik, hogy az illető képes „generálmenedzseri” feladatok ellátására, vagyis korábban nagy költségvetésű, sok száz alkalmazottat foglalkoztató cég vezetői tapasztalataival rendelkezik.