Hiába várják a háziorvosok a miniszterelnöki ígéret teljesítését

Alig jut több pénz jövőre az egészségügyre, mint az idén. Bár Orbán többször is megígérte, a háziorvosok helyzetén sem javítanak.

Nem az egészségüggyel akarja a Fidesz megnyerni a választásokat – ez bizonyosan leszűrhető a jövő évi költségvetési tervezet keretszámaiból. Információink szerint alig 40-50 milliárd forinttal költhetne többet a kormány az egészségügyre jövőre, mint 2013-ban.

Lapunk úgy tudja: az egészségügyért felelős szakpolitikusok minimálisan 120-150 milliárdos többletet kértek az ágazatnak. Körülbelül ez lett volna az az összeg, amelyből konszolidálni és biztosítani lehetett volna a kórházak működtetését. Az egyhavi finanszírozási többlettel – szakértők szerint – elkerülhető lenne, hogy minden évben megismétlődjön az eladósodási folyamat. Ráadásul az év végére elérheti a 100 milliárdot is a kórházak lejárt számláinak végösszege.

A parlament előtt lévő 2012-es zárszámadási törvényből is jól látszik, hogy az egészségügyi kiadások már tavaly 80 milliárd forinttal, hat százalékkal mérséklődtek. A forráskivonás idén sem állt meg, az egészségügyiek béremelését a betegellátásra költhető pénzekből finanszírozta a kormány. Az egészségügy jövő évi költségvetési keretszámaiból egyértelműen kiderül: Orbán Viktor miniszterelnök hiába ígérte meg több nyilvános fórumon is, hogy „javítanak majd a praxisalapon működő, legatyásodott háziorvosok helyzetén”, pénzt jövőre sem adnak rá: valószínűleg ez a feladat a következő kormányra marad.

Béremelést a korábban bejelentetteknek megfelelően csak a pedagógusok kaphatnak, ez 153 milliárd forintos többletköltést jelent 2013-ban, így más területeken nem jut bérfejlesztésekre. A költségvetési keretszámok alapján a gyógyító-megelőző ellátásokra javasolt összeg alig valamivel több, mint 900 milliárd forint – ez az idei várható költéshez képest csak húszmilliárddal nagyobb összeg.

Jó hír lehet a gyógyszerpiacnak, hogy körülbelül annyi jut majd gyógyszertámogatásra, mint 2013-ban, azaz mintegy 290 milliárd forint. Ez azonban jelzi – és ez rossz hír a betegeknek –, hogy az új, innovatív orvosságok nemigen kerülhetnek be a hazai támogatási rendszerbe.

A kormány szűkmarkúsága az egészségügy területén azért is furcsa, mert mind a demográfiai trendekből, mind egyéb makromutatókból az derül ki, hogy ebben a szektorban egyre nagyobb terhelés várható. Csak a következő két-három évben sok tízezer ember lépi át a nyugdíjkorhatárt, azaz ennyivel kevesebben fizetnek majd be, viszont nyugdíjra és egészségügyi ellátásra jogosultak lesznek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.