Újabb fairtás a Kossuth térnél és a Falk Miksa utcában

Nem csitul az V. kerület fadöntési indulata: péntek reggel kivágták a főváros egyik legöregebb, s városképszempontból is emblematikus juharfáját (amely a fővárosnak is az egyik legöregebb fája volt) az Olimpiai parkban – a Parlament és a Képviselői Irodaház közötti területen –, és hozzáláttak a Falk Miksa utca szintén egészségesnek látszó ostorfáinak a megtizedeléséhez is.

Amikor a Kossuth téri hársfasort – szintén közfelháborodást kiváltva, a kerületi lakosság megkérdezése nélkül – kivágták, a műveletet végző munkások lapunk munkatársának azt mondták, hogy a fairtás az Olimpiai parkban és a Falk Miksa utcában is folytatódni fog. Most a Falk Miksa utcai fák eltávolításánál azok leromlott egészségi állapotára hivatkoznak (ezt írta a helyi lap, és ezt közölték levélben a környéken lakó polgárokkal is), ám a helyszínen készült képeken jól látszik, hogy egészséges törzsű, teljes koronájú fákat fűrészeltek derékba. Rogán Antal, az V. kerület polgármestere péntek kora délután 444.hu hírportálnak úgy nyilatkozott, nem tudott a Duna-part parkban álló „platán” kivágásáról, a neki bemutatott fakivágási tervben egyetlen platán sem szerepelt.

Ennek azonban vélhetően az lehetett az oka, hogy a kérdéses fa nem platán, hanem a képek tanúsága szerint ezüst juhar. Rogán az eset tisztázására vizsgálatot indított, szerinte személyi következményei lesznek, ha bebizonyosodik, hogy indokolatlan volt a „platán” elpusztítása. Estére elkészült a vizsgálat eredménye. A polgármester tájékoztatása szerint „az Olimpia park megújítása során kivágott ezüst juhar esetében a szakértői vizsgálat megállapította, hogy a megjelent taplók miatt a 23 méter magas fa hatméteres magasság felett meggyengült, statikailag bizonytalanná vált, a környezetet nagymértékben veszélyezteti. A szakértő a fa kivágását javasolta. Ezt a javaslatot egy igazságügyi szakértői nyilatkozat is megerősítette, valamint a Védegylet és a Levegő Munkacsoport is elfogadta.”

A szakértői dokumentációt az önkormányzat internetes lapján nyilvánosságra hozták. A kérdéses juharnak első látásra semmi baja sem volt: a szeletekre vágott törzse hibátlan, nincs rajta korhadás, vagy másmilyen betegségre utaló nyom. Nem teljesen egyértelmű, hogy miért kell most átalakítani az Olimpiai parkot (a munkálatok nem csak a fakivágásra terjednek ki: bontják az utakat, túrják a földet, a tér teljes arculata megváltozik), hiszen két éve, tízmilliós nagyságrendű összegért újították fel. A belvárosi önkormányzat a mostani esettől eltekintve sem nagy barátja a kerület fáinak. Eddig többek között az egykori Károlyi-szobor melletti park fái, szinte a teljes Kossuth téri faállomány, illetve az Olimpiai park déli, Markó utcai részén álló fák estek áldozatul a kormánypárti többségű testület működésének.

A kivágott ezüst juhar
A kivágott ezüst juhar
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.