Hogy halt meg Kuba Károly?

Meggyilkolták. Meggyilkolták – ezt ismételgeti egy idős almáskeresztúri asszony, amikor a falu tragikus sorsú polgármesteréről kérdezem. A nyolcvanlelkes baranyai község első emberének, Kuba Károlynak a holttestét szerdán egy kiégett autóban találták meg, Mozsgó határában.

Az elhagyott földúton fölgyújtott gépkocsi Kuba tulajdona volt, ebből gondolják, hogy a benne lévő, szénné égett holttest a polgármesteré. Az 59 éves férfi halálát fejlövés okozta. A rendőrség rövid közleményt adott ki az ügyben, a szerint bűncselekmény nem történt, ezért a haláleset körülményeit közigazgatási eljárásban vizsgálják.

Almáskeresztúron azonban nem találkoztam olyan emberrel, aki elhinné, hogy Kuba Károly öngyilkos lett volna. A polgármester mindig nyugodt és kiegyensúlyozott volt – mondják többen. A férfi építőipari szakközépiskolát végzett, a rendszerváltás előtt a szigetvári költségvetési üzem építésvezetőjeként kitanulta az irányítás gyakorlatát. Vállalkozni 1987-ben kezdett, majd 1990-ben megalakította a Hőszig Kft.-t, amely több lábon álló, 300 embert foglalkoztató céggé izmosodott. A szigetvári kft. egyebek között üvegtéglát, sík-, katedrál- és biztonsági üveget, redőnyöket és reluxákat, acélszerkezeteket és tartályokat, valamint erőművi berendezéseket gyárt.

Kuba Károly sok nehézséget leküzdve jutott el idáig. Három éve egy újságnak úgy nyilatkozott, hogy kitartását a nagyapjától örökölte, aki tíz évet húzott le Szibériában, és apjától, akit öt évre csuktak le a Rákosi-rendszerben, mert nem ültette elég mélyre a gyapotmagot. Kuba a kilencvenes évek elején az egymással háborúzó délszláv országokba szállított nyílászárókat és áramfejlesztőket, vagy tízszer állították falhoz az ott szolgáló fegyveresek. A veszélyért nem kellett elutaznia, előfordult, hogy az irodájára – egy pénzügyi vitát követően – Molotov-koktélt dobtak.

Mindamellett a konfliktusoknál lényegesen több jó hír övezte Kuba Károly tevékenységét. Cége a munkanélküliségtől súlyosan szenvedő szigetvári járás legjelentősebb ipari foglalkoztatójává és vállalkozásává nőtte ki magát. Almáskeresztúr aktív korú lakói közül, aki a piaci szférában dolgozik, annak többsége a Hőszig Kft.-nél keresi a kenyérrevalót. Így amikor a már Szigetváron élő férfi 2010-ben – független jelöltként – elindult szülőfaluja polgármester-választásán, fölényesen nyert. A Porovica patak két partján mindössze két házsorból álló falu – a helybéliek szerint – az elmúlt három évben többet fejlődött, „pofásodott”, mint előtte húsz évig.

– Itt mindenki szerette – mondja egy 58 éves asszony.

Járom a falut, s Kuba Károlyról csak jót hallok. És kétséget.

– Nem nyilatkozom – morogja Veriga Lajos, a település egyik képviselője. – De annyit elmondhatok, hogy a faluban senki sem hiszi el az öngyilkosságot.

– Itt volt nálunk a hét végén kétszer is – mondja a kétszáz hektáron gazdálkodó, juh- és marhatartással foglalkozó, 44 éves Steiger Antal. – Olyan volt, mint máskor, semmi lelki probléma nem látszott rajta. Nem értem, hogy ha fegyverrel lett öngyilkos, miért gyújtotta magára az autóját. Mintha valaki a bűnjeleket akarta volna eltüntetni.

Dakos József, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője ragaszkodik ahhoz, hogy mivel közigazgatási eljárás folyik az ügyben, a személyiségi jogok miatt nem mondhat többet a közleménynél. Annyit azért hozzátesz: a nyomozók megnyugtatóan körbejárták az ügyet. Nem hajlandó arról sem beszélni, hogy maradt-e búcsúlevél, s hogy engedéllyel tartott fegyverrel fordult-e maga ellen a polgármester. A Hvg.hu információi szerint Kuba Károly írt búcsúlevelet, amelyben anyagi gondokkal magyarázta tettét.

Ezt a halott férfi egyik ismerőse cáfolja: – Amiről beszélnek, az nem búcsúlevél, hanem jegyzet arról, hogy mi a dolga a következő napokban. Állítólag azt is megírta, hogy kivel volt összetűzése. Úgy tudom, valaki megfenyegette. Szerintem nyomoznak, duma, hogy öngyilkosság.

Elgurulok ahhoz a földúthoz, ahol megtalálták Kuba Károly autóját. Magas, vékony, sötétszürke öltönyös férfi jön szembe: a halott vállalkozó fia, Kuba Attila, aki jó ideje apjával közösen irányította Hőszig Kft.-t. A közgazdászdiplomás, 32 éves férfi csak ennyit mond: – Majd később beszélhetünk. Most egyedül kell maradnom a gondolataimmal.

A 67-es út mozsgói elágazásának közelében földút vezet Kuba Károly halálának helyszínéhez
Mozsgó, 2013. szeptember 11. Egy földút a 67-es út mozsgói elágazásának közelében 2013. szeptember 11-én, ahol sajtóhírek szerint Almáskeresztúr független polgármesterének, az 59 éves Kuba Károlynak a maradványait találták meg egy kiégett autóban. MTI Fotó: Varga György
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.