A fiú nem anyagyilkos

Nem ifjabb Schönstein Sándor ölte meg az anyját, Balla Irmát, azt azonban még mindig nem tudni, hogy valaha kiderül-e a gyilkos személye – röviden így összegezhető a Debreceni Ítélőtábla tegnapi határozata, amely a fiatalembert bizonyítottság hiányában jogerősen felmentette az emberölés vádja alól.

Mint ismert, Balla Irma fideszes önkormányzati képviselőt 2007 húsvétján brutális kegyetlenséggel gyilkolták meg a saját otthonában, és habár az akkor 28 éves fiának alibije megdönthetlennek tűnt –elvégre a gyilkosság éjszakáján baráti társaságban szalonnát sütött a gyilkosság helyszínétől több mint húsz kilométerre –, a rendőrség kezdettől fogva őt gyanúsította. Az terelte rá a nyomozók figyelmét, hogy édesanyja holttestének felfedezése után különösen érzelemmentes hangon tárcsázta a rendőrséget, s gyanúsnak találták azt is, hogy az anyja temetését rezzenéstelen arccal állta végig. 2008-ban – egy évvel édesanyja tragikus halála után – a rendőrség letartóztatta a fiút, majd 2010-ben a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság tizenkét év letöltendő fegyházra ítélte annak ellenére, hogy a vádhatóság szinte semmilyen elfogadható bizonyítékot nem tudott felhozni a vádlott bűnösségének bizonyítására. Az ügyészség közvetett módon azzal próbálta erősíteni ellene a gyanút, hogy ifjabb Schönstein Sándor gyakran vett részt szerepjátékokban, ezáltal gyakorlatot szerzett mások „manipulálásában”, ami segítségére lehetett a kihallgatásai során.

A Debreceni Ítélőtábla 2011 tavaszán hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és a bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Berényiné Fórizs Ildikó, a Debreceni Ítélőtábla szóvivője elmondta: a bíróság által megismételt eljárásban megállapított tényállás szerint 2007 áprilisában a vádlott Budapestről Debrecenbe utazott az édesanyjához, majd aznap este elment a barátaihoz Bagamér községbe. Az otthonában tartózkodó sértettnél aznap éjjel egy az eljárás során be nem azonosítható személy jelent meg, aki egy az eljárás során be nem azonosítható, tompa felszínű tárggyal ütlegelni kezdte a sértettet. Balla Irma a bántalmazás következtében elhalálozott, a halál bekövetkezése kizárólag az elszenvedett arckoponya- és nyaksérülésekre vezethető vissza, a bántalmazás és a halálos eredmény között közvetlen ok-okozati összefüggés áll fenn. A vádlott másnap délután találta meg édesanyja holttestét, és értesítette a rendőrséget.

Az új eljárás végén a törvényszék 2012 novemberében a vádlottat bizonyítottság hiányában felmentette. Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére a tényállás téves megállapítása miatt fellebbezett, s egyúttal kérte bűnösségének megállapítását és elítélését. Fellebbezett a vádlott és védője, Magyar György ügyvéd is, akik a bűncselekmény hiányában való felmentést kívánták elérni. Ennek abból a szempontból volt jelentősége, hogy a vádlott számíthat-e állami kártalanításra indokolatlan fogva tartása miatt.

A tegnapi határozatról Berényiné Fórizs Ildikó azt mondta: a Debreceni Ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban a lehetőségekhez képest eleget tett a hatályon kívül helyező határozat iránymutatásának. Egyenként és összességükben is foglalkozott a bizonyítékokkal, indokolási kötelezettségének is maradéktalanul eleget tett. Hozzáfűzte: az ügyben feltárt bizonyítékok alapján nincs kétséget kizáróan bizonyítva az, hogy a bűncselekményt csak és kizárólag a vádlott követhette el, más elkövető személyének a lehetősége nem zárható ki.

 

Ifjabb Schönstein Sándor
Ifjabb Schönstein Sándor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.