Kilóg a ló

Ilyen sunyi, előre kitervelt eljárással én még nem találkoztam – fakad ki egy balatonalmádi szülő annak hallatán, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) a második tanítási napon eredménytelennek nyilvánította a helyi Angol–Magyar Tannyelvű Gimnázium igazgatói pályázatát.

A tanári kar, a szülői munkaközösség és a diákönkormányzat által támogatott Várkuti Annát nem nevezték ki, előtte pedig Kész Zoltánt, a másik pályázót zárták ki az eljárásból: pedagógiai végzettségét hiányolták.

Tudni kell, hogy Kész másoddiplomáján a „pedagógus szakvizsga” szerepel, tizenegy évet tanított a két tannyelvű iskolában, majd a Pannon Egyetemen, egy évig Kaliforniában, s idehaza négy éven át még mentortanárként is dolgozott.

Miután Kész Zoltán nem indulhatott, egyedül maradt Várkuti Anna, akinek minden érintett bizalmat szavazott – az iskolafenntartó kivételével. Az is jellemző, hogy a KLIK elutasító levele csak akkor érkezett meg, miután elkezdték az évet, melyet – a szülők számára már nem meglepő módon – egy új igazgatóhelyettes nyitott meg. Őt Simontornyáról vitték Balatonalmádiba, hat éven át gyeden volt, az almádi iskolához nem kötődött, a többi tanár és a szülők sem ismerték. A szervezeti és működési szabályzat szerint kinevezett igazgató híján most ő vezeti az iskolát. Kérdésünkre Kővári Gábor, a KLIK sajtóreferense közölte: „Az igazgatói posztra két pályázat érkezett, azonban egyik sem nyert. Ennek oka, hogy az egyik pályázónak nem volt meg a szükséges végzettsége, a másik pályázónak pedig hiányzott a vezetői tapasztalata. Erről a döntésről a tankerület a pályázókat értesítette. Mivel augusztusban a korábbi igazgatóhelyettes mandátuma is lejárt, új helyettest neveztünk ki az intézményben. Jelenleg az iskolában az szmsz szerinti helyettesítési rend van érvényben, azaz megbízott igazgatóként vezeti majd a helyettes az intézményt az új pályázat kiírásáig, de legfeljebb egy évig.”

– Itt már nem a lóláb lóg ki, hanem az egész ló – minősíti a történteket a tízéves gimnáziumigazgatói tapasztalattal rendelkező Katanics Sándor, a DK veszprémi elnöke. Szerinte nem egyedi eset az, ami Almádiban történt, az ország több középiskolájában igazgató nélkül indult a tanév. Teljes a káosz, mondja Katanics, s hozzáteszi: előre kiszámítható koreográfia alapján történnek a dolgok, módszeresen teszik tönkre s próbálják saját képükre formálni a nagy múltú iskolákat.

– A gyerekek jövője forog kockán –állítja Gőgös Zoltán, az MSZP Veszprém megyei elnöke. – A vak lojalitás az egyetlen rendező erő, melyben ez a kormány s annak oktatáspolitikusai hisznek és gondolkodni tudnak. Addig is történhettek visszaélések és súlyos hibák, míg az önkormányzatok tartották fenn az iskolákat, de valamennyire visszatartó erő volt, hogy helyben, szemtől szembe kérhették számon a szülők és a pedagógusok a rossz, elfogult döntések hozóit.

Döbbenetes, hogy névtelenül is milyen kevés szülő mer megszólalni.

– Én a saját szakállamra mernék, de a fiam jövőjét nem kockáztathatom – indokolja hallgatását egy értelmiségi hivatásban dolgozó édesapa.

– Hiába jó tanuló a gyerek, ha bosszúból megbuktatják, vagy csak lepontozzák az érettségin, elvágtam a sorsát.

A tanárok is hallgatnak. Még várnak, bár egyikük azért megjegyzi: tulajdonképpen nincs mire. Sokan a kedvüket vesztették, mások félnek. Tudják, ha valaki kikerül ebből a körből, szinte lehetetlen lesz elhelyezkednie, hiszen ugyanannál a fenntartónál kellene kilincselnie, aki egyszer már eltanácsolta.

Kész Zoltán az intézményfenntartó névadója, Klebelsberg Kunó idézetével figyelmeztet: „A szellemi világban az állam szükségképpen brutális kezétől érintetlenül az erősebb gondolatnak kell szabadon győznie.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.