Szegény ember mindig drágán él

A Pápai Hús 1913 Kft. ügyvezetőjét, Uzsoky Andrást arról kérdeztük: folyik-e most egyáltalán termelés az üzemben.

– Hogyne. Hetente 3300 sertést dolgozunk fel.

Akkor ez már hozzájárul a veszteségek csökkentéséhez?

– Sajnos ott még nem tartunk. Az ágazati válság mellett a termék- és munkaerő-struktúra jelenlegi állapota miatt még mindig veszteséget termelünk. Ráadásul a szegény ember mindig drágán él.

Mikor látnak neki a szerkezeti átalakításnak?

– A reorganizáció, az újjászervezés is nem kevés pénzbe kerül, lépésről lépésre haladunk a jogszabályok által kijelölt környezetben.

A struktúraátalakítás létszámcsökkentést is jelent?

– Túl csúcsos most ez a piramis, le kell lapítanunk. Magyarul: sok a vezető, inkább a közvetlen termelésben dolgozók arányát kellene növelnünk. Azt hiszem, hosszú távon jobb, ha kevesebb dolgozónak teremtünk biztonságos, szorongásmentes, tartós munkalehetőséget, mint sokaknak átmeneti, bizonytalan állást.

Bízik a gyár talpra állításában?

– Azért vagyok itt, mert bízom benne. Természetesen azt figyelembe kell venni, hogy új piacok, exportlehetőségek, érdemi, esetleg áldozatokkal is járó reorganizáció nélkül nem lesz életképes a pápai húsipar.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.