Nem engednek a gazdák

Szeretnénk újra szeretni ezt a gyárat – mutat a Pápai Hús 1913 épületére Csepregi Kálmán, a mezőföldi termelői csoport vezetője a pénzükért tüntető sertésszállítók hétfői demonstrációján.

A gyár előtt három felzászlózott traktor áll – a többi huszonöt távolabb sorakozik –, az egyik platóra kifeszített transzparensen az áll: elég a hitegetésből, követelik a beszállítók százszázalékos kifizetését. Talán hetvenen jöttek el a demonstrációra, többen azt kérdezgetik egymástól, sikerült-e megvennie Budai Gyulának a kisebb gazdákat. Csütörtökön este ugyanis jó néhányan telefonhívást kaptak, s másnap délelőttre a szakminisztériumba invitálták őket.

Nem sokkal később az agrártárca államtitkára bejelentette: kifizetik azokat, akiknek a pápai húsgyárral szembeni követelése a két és fél millió forintot nem haladja meg. – Beszéltem a kisebb termelőkkel, mind azt mondták, ezt a harcot együtt kezdtük, együtt is fogjuk befejezni – mondja Csepregi Kálmán, aki a gyárban dolgozókat is megszólítja: – Ez a tüntetés értetek, a munkahelyetekért is szól – dörgi a mikrofonba. Válasz nem érkezik rá, mert a dolgozók nem csatlakoztak a gazdák akciójához.

Harkai Attila, a szakszervezet vezetője pár napja még azt mondta: rossz időpontban van a demonstráció, a munkások délelőtt tízkor nem tudnak kijönni a gyárból. A tüntetés alatt Lengyel Lajos szili polgármester mellett állok, aki a Kisalföldi Sertésértékesítő Szövetkezet vezetőjeként van jelen.  – Értelmetlen, elfogadhatatlan a különbségtétel a kis- és nagybeszállítók között – magyarázza. – A mi szövetkezetünknek 43 tagja van, közülük huszonnyolcnak nem fizették ki az állatok árát, köztük oszlik el az összesen 53 milliós tartozás. Nem egy dúsgazdag ember áll szemben tehát a csupán néhány tucat sertést hizlaló kistermelővel. Mi mindannyian kicsik vagyunk. A gazdák némelyike sérelmezi, hogy a gyár régi vezetőivel akarják szembeállítani őket.

– Minket március 13-ig kifizettek, az utána szállított sertésekért szerintünk már az új vezetőknek kell helyt állniuk – jegyzik meg a szili gazdák. Megkérdezem tőlük, most hová adják el a disznókat. Lengyel Lajos szerint kisebb vágóhidaknak és osztrák exportra is értékesíteni tudják a sertések egy részét. – Ha komoly állami garanciát, vagy a főtulajdonos pápai önkormányzattól készfizetői kezességet kapnánk, továbbra is szívesen szállítanánk Pápára – bizonygatják többen is.

Közben Csepregi Kálmán egyéni sorsokat vázol fel a beszédében. Az egyik gazdát említi, akinek súlyos gerincműtétre kellett volna a pénz. Felolvas egy petíciót is, amelynek a lényege az, hogy a gazdák a tartozások teljes kifizetését követelik, kamatostul, hét napon belül. Ha addig ez nem történne meg, akkor traktoraikkal a parlamenthez vonulnak. – Elbeszélgetünk a pesti emberekkel, főzünk nekik sertéspörköltet, és addig maradunk, amíg a követeléseink nem teljesülnek – vázolja a szónok, aztán hozzáteszi: – Parasztember dolga végezetlenül nem hagyja ott a helyszínt.

Ebben az egyhetes határidőben van persze naivitás, hiszen a stratégiailag kiemelt, csődeljárás alatt álló vállalatot kötik a jogszabályok, szeptember 5-re és 6-ra hívták össze a hitelesekkel az egyeztető megbeszélést. Tamási Béláné a gazdatanácsok szövetségének képviseletében áll oda a mikrofonhoz. –Adják oda a húsüzemet a beszállítóknak – vág mondandója közepébe. – Hogyan tudna üzemeltetni egy gyárat az önkormányzat? Szerintem csupán a húspiac kell mindenkinek. Nem szabadna hagyni, követelni kellene meghatározó tulajdonrészt a pápai húsiparban – mondja, aztán arról beszél, hogy a földbizottságokban is csupán egy helyi gazda kap majd helyet, aki kisebbségbe kerül, és ezáltal nem tudja érvényesíteni a termelők akaratát.

– Ne hagyják! – emeli fel a szavát, aztán receptet is ad: alakítsák meg a helyben lakó gazdák önkormányzatait, a gazdatanácsokat. Közben Lengyel Lajos beviszi a petíciót a gyár portájára. Uzsoky András ügyvezető igazgató veszi át tőle: – Megértem a gazdákat, a beszállított állatokért tisztességes fizetés jár nekik – ismeri el az ügyvezető. –Annyit ígérhetek, hogy a lehetőség szerinti legbecsületesebb módon járunk el, s mindent megteszünk a kifizetések érdekében, ám a jelenlegi helyzetünkben lépéseinket a csődeljárás jogszabályai vezérlik.

Tüntetők
Tüntetők A SZERZŐ FELVÉTELE
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.