Adóssághoz szabott jegyárak?

A jegyárbevétel növekedéséből fizetné vissza a BKK az E-jegy bevezetéséhez szükséges 16 milliárdos hitelt.

54,5 millió euró, vagyis 16,3 milliárd forint hitelt vesz fel a Budapesti Közlekedési Központ az elektronikus jegyrendszer bevezetésére, ha a Fővárosi Közgyűlés ma jóváhagyja a hitelszerződést. A kölcsönt nyolc év alatt kell visszafizetni.

A főváros közlekedési cégeinek összes kötelezettségvállalása így jövőre 37,5 milliárd forintra, 2015-ben 26,2 milliárdra, míg 2016-ban 21,4 milliárd forintra emelkedne. Az összeg az évek folyamán csökken, 2021-ben már „csak” hétmilliárd lesz. A kifizetések fedezete a közlekedési társaságok menetdíjbevétele, amit idén és jövőre egyaránt 54,3 milliárdra terveznek.

– Az elektronikus jegyrendszer törlesztése egyébként nem ezt a keretet növeli, mivel a BKK reményei szerint az E-jegy hitelét a bevezetésből származó többletbevételből fizetnék – így nyugtatja Tarlós István polgármestert Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója a városvezetői kérésre küldött levelében.

Azt viszont nem tagadja, hogy a jegykiadó automaták, illetve a jegy/bérlet nyomtatásához szükséges biztonsági papír beszerzése az elkövetkező öt évben összesen 6,6 milliárdot visz el. A rendszer üzemeltetése évi 1,5-1,7 milliárdba kerül. Az előminősítés megkezdődött, de a szállítói tendert csak a hitelszerződés megkötése után írják ki. A négy lehetséges gyártó beléptetőkapuinak tesztelése június elején megkezdődött a 3-as metró vonalán. A starthoz már csak a hitelszerződést kell aláírni.

Az eredeti menetrend szerint az igazgatóság és a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyását követően, 2013 nyarán írták volna alá az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó kontraktust. Ám ez a szokatlanul hosszúra nyúlt közgyűlési szünet miatt nem történt meg. Az EBRD egyébként már a hiteltárgyalások korábbi szakaszában módosíttatta az önkormányzat és a BKK közötti keretmegállapodást. Így abba bekerült az önkormányzat objektív kárfelelősségének megállapítása, illetve a BKK kötelezettségének korlátozása, valamint rögzítették a felmondási szabályokat. A hitel elsődleges fedezetéül a menetdíjbevételek évi ötmilliárd forintos növekedését jelölték meg, de az EBRD külön biztosítékot kért.

Ha a bevételnövekedés mégsem elég az adósságszolgálathoz, akkor a BKK az önkormányzat által biztosított közlekedésszervezői forrás terhére törleszti a hitelt. A tavaly decemberben aláírt előmegállapodásban foglaltak szerint a bank közvetlen hozzáférést kap a BKV-BKK számlájához. Így ha az nem fizet, leemelheti az összeget. Úgy tűnik, ez sem elég. Az EBRD a ma tárgyalt kölcsönszerződéshez önkormányzati támogatási szerződést is mellékelt. Ennek célja a BKK fizetőképességének biztosítása, lévén a főváros nem szerződő partner.

A városvezetés ebben kötelezettséget vállalna arra, hogy a hitelszerződés ideje alatt mindvégig a BKK-t bízza meg a közlekedésszervezési feladatokkal, biztosítja a működéshez szükséges önkormányzati kifizetéseket, segíti a projekt megvalósítását, s vállalja, hogy minden ésszerű intézkedést megtesz azért, hogy a társaság „elegendő forráshoz” jusson közlekedésszervezési feladatainak, illetve adósságszolgálatának ellátásához. A fővárosnak mindezeken felül lehetőséget kell adnia a társaságnak arra, hogy a tarifákat az üzemeltetési költségekhez, az üzemanyagár-változáshoz, az inflációhoz, illetve az esetlegesen emelkedő munkabérek okozta többletkiadásokhoz igazítsa. A szerződéshez a négymilliárd forintos önrészt is elő kell még teremteni. Költségvetési tételként csak 2014–2015-ben jelentkezik ez az összeg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.