„Háromszáz évenként születik ilyen nagy formátumú politikus” – áradozik egy rajongó Orbán Viktor Facebook-oldalán. Mások ugyanitt Szent István egyetlen méltó utódjaként aposztrofálják, Kossuthhoz, Széchenyihez hasonlítják a kormányfőt, sokan a „gonosz legyőzőjeként”, a világ „legkiemelkedőbb és legintelligensebb politikusaként” tekintenek rá. 

Ilyen hőfokú lelkesedést más hazai politikus nem vált ki híveiből, leginkább még Gyurcsány Ferenc, de az őt kedvelők ennél azért visszafogottabbak és jóval kevesebben is vannak.

De kik is ők, a rajongók? Nehéz definíciószerűen meghatározni, kik tartoznak a táborukba. Nyilvánvalóan mindannyian egy-egy párt vagy politikus szimpatizánsai, de érzelmileg az átlagnál elkötelezettebbek, rendkívül aktívan vesznek részt a politikai akciókban. Jelen vannak a bálványuk által meghirdetett, vagy vele szimpatizáló tüntetéseken, demonstrációkon, regisztrálták magukat kedvencük közösségi oldalán, nemcsak megosztják a posztokat, de rendszeresen hozzá is szólnak, miközben folyamatosan figyelik és kommentelik az internetes orgánumok írásait is. Nem tévesztendők össze a bérkommentelőkkel, akik főként pártutasítások alapján és közvetve vagy közvetlenül pénzért aktivizálják magukat a világhálón.

Arról, hogy a közélet iránt érdeklődő polgárok közül hányan lehetnek elvakult hívei egy-egy politikusnak – kutatások híján –, nincsenek pontos információink. A politikai elemzők abban egyetértenek, hogy viszonylag szűk táborról van szó, a pártszimpatizánsoknak csak egy töredéke számít érzelmileg szélsőségesen elkötelezettnek, ám még így is százezres nagyságrendű tömegről beszélhetünk. Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője szerint a választásokon aktív mintegy ötmillió embernek legfeljebb a 10 százaléka tartozhat a szimpatizánsoknak abba a táborába, akiket rajongóknak tekinthetünk.

Abban már megoszlik a szakemberek véleménye, hogy az utóbbi évtizedben markánsabbá vált-e nálunk a politikai rajongás. Csepeli György szociálpszichológus úgy véli, a jelenség 2002 óta folyamatosan erősödik. „A Fidesz akkori választási veresége meglepetésszerű volt a vesztesek számára, akiknek egy része erre hisztérikusan reagált. Az ország a permanens kampány állapotába került, ami kedvez a politikai rajongásnak. A rajongás részévé vált az identitásnak, innen az ereje.”

Csepeli úgy véli, a jelenkori politikai rajongás részben a celebkultúra származéka. Lánczi Tamás pedig azt is hangsúlyozza, hogy manapság a választók kifejezetten cinikusak a politikával szemben, soha ennyire bizalmatlanul nem tekintettek a politikai elitre, mint az elmúlt években. A rajongótáborok persze kivételt képeznek.

Filippov Gábor, a Magyar Progresszív Intézet elemzője arra hívja fel a figyelmet, hogy a politikai rajongás az ókortól kezdve a politikai eszköztár szerves része, éppenséggel a magyar történelmet is végigkíséri, a politika jelenkori mediatizálódása csupán láthatóbbá tette ezt a mélyen az emberi lélekben gyökerező jelenséget. Csepeli György úgy véli, azzal, hogy az internet is belépett a társadalmi nyilvánosság közegébe, újabb tér nyílt a kiélezett indulatoknak, az agresszivitásnak, a meg nem gondolt gondolatoknak. „A közszolgálati média hanyatlása, a hozzáférhető tárgyilagos, tisztességes tájékoztatás háttérbe szorulása eleve kedvez az identitásalapú, polarizált, hitelvű szembenállásnak. Ez ráadásul könnyebb érvényesülést kínál a közlői szerepre vállalkozóknak, mert nem kell hozzá szaktudás, felkészültség, elég a hit és a felfokozott indulat. Elindult egy kontraszelekciós folyamat, mely háttérbe szorítja a józan hangvételű, tényekre hangolt közlőket. A rajongók megszállták a nyilvánosságot, de minden látszat ellenére nincsenek, s nem is lesznek többségben” – állítja Csepeli.

Lánczi Tamás is úgy véli, attól, hogy bár a rajongók ma jobban látszanak, mint tíz éve, még nincsenek többen. „Nem a fanatizmus nő, hanem a technikai eszközök lesznek egyre hatékonyabbak. Korábban a magyar politikusok csodafegyverként tekintettek például a lánc-SMS-re, az elektronikus hírlevelekre, áttörést reméltek a saját honlapjuk létrehozásától. Ezek a módszerek néhány év alatt elavultak, akinek ma idehaza nincs önálló Facebook-profilja, olyan, mintha nem is létezne. De ki tudja, meddig tart ez a divat? Nyugat-Európában vagy az USA-ban például már most is szinte csak Twitteren kommunikálnak a politikusok a szimpatizánsaikkal.”

Filippov Gábor szerint az érzelmi politizálás térnyerése részben törvényszerű folyamat, az egyre dagadó hírdömpinget a választók jelentős része nem követi naprakészen, ezáltal fogékonyabbá válik a leegyszerűsítő jelszavakra, könnyen érthető szimbólumokra. „Az érzelmek felkorbácsolását segíti az is, ha egy politikai vezető önmagában megszemélyesíti a saját pártját. Nem véletlen, hogy éppen Orbán és Gyurcsány képes a legszélsőségesebb érzelmek kiváltására. A jelenlegi kormányfő beszédeit elemezve kiderül, hogy mondandójának mindig van egy szakrális dimenziója, a világ összes eseményét képes leegyszerűsíteni a jó és a gonosz párharcára, amelyben sokszor használja a keresztény vallásból ismert bűn és erény fogalmát” – mondja Filippov.

Lánczi Tamás továbbmegy ennél, szerinte az érzelmi politizálás eszközként való felhasználásában a bal- és jobboldal alapvetően más álláspontot képvisel. „A jobboldali politika hisz az abszolút értékekben, abban, hogy minden egyes problémáról értékalapú döntés hozható, megállapítható, hogy egy adott megoldás jó vagy rossz. A baloldali és liberális politika értékrelativista, nem hisz az abszolút jóban és rosszban, a problémák összetettségét, bonyolultságát hangsúlyozza, így aztán nem is törekszik a válaszok leegyszerűsítésére. Márpedig az emberek többsége ösztönösen jóban és rosszban gondolkodik, így a jobboldal hiába kínál néha bántóan leegyszerűsítő, intellektuálisan kevéssé inspiráló válaszokat, mégis képes nagyobb tömegeket megnyerni. És ebbe az is belefér, hogy a különböző válaszok a különböző kontextusokban akár ellent is mondhatnak egymásnak. A politika kreatív iparág, és alapvetően emocionális” – állítja Lánczi.

Átfogó kutatások híján nemcsak a politikai rajongók létszámáról tudunk keveset, de arról is, hogy kik ők, honnan jönnek, miért váltak fanatikussá? Filippov Gábor személyes benyomásaira alapozva azt mondja, az érzelmi politizálásra való fogékonyság nem függ az életkortól vagy a nemtől. „A politikát a jó és a rossz küzdelmére leszűkítő világlátás nem intelligencia kérdése, számos olyan értelmiségit ismerek, akik kizárólag ebben a kontextusban képesek értelmezni a körülöttünk lévő világot. Kiemelkedő szerepe van ebben a szocializációnak, az egyéni és a családi élettörténeteknek. Nem mindegy, hogy valakinek a nagyszüleit Auschwitzba vagy Recskre hurcolták-e el annak idején, de az sem, ha mindkét helyet megjárta.”

Máshonnan közelíti meg a kérdést Erdélyi Zsolt (Superman), ismert DJ és reklámszakember, aki számos politikai kampányt vezényelt már le az elmúlt két évtizedben. Szerinte a politikai fanatizmus semmiben nem különbözik a rajongás egyéb formáitól. „A rajongó általában olyan eltúlzott érzelmekkel kötődik a tárgyához, akár egy politikushoz is, amivel el tudja leplezni saját érzelmi vagy egzisztenciális problémáit. A rajongás egyrészt közösségi élményt ad, másfelől a bennfentesség érzetét kelti. Célt is kijelöl, a hithű fanatikus mindenáron oktrojálni akarja a rajongását a külvilágra. A lelkes hívek sohasem törődnek a részletekkel, így aztán azt sem ismerik el, hogy rajongásuk tárgya esetleg hibázhat is. Ha mégis eljutnak idáig, akkor is képesek mindent megbocsátani.” Erdélyi Zsolt szerint 2006 óta jelentősen csökkent az esélye annak, hogy technokrata, szakértő politikusok irányítsák Magyarországot. Mint mondja, a politikát egyértelműen az érzelmek uralják, a magyarok víziókra, globális ígéretekre, egy mindent átfogó kulturális-társadalmi elvrendszerre vágynak, aki pedig nem ígér számukra ilyesmit, attól elfordulnak.

Erdélyi szerint a politikai marketing eszköztárával ugyan bárkit fel lehet építeni, „eladható termékké” lehet fejleszteni, de ahhoz, hogy valaki sztárrá váljon, számos unikális dolog is szükséges. „Baromi nehéz dolog popsztárnak lenni, és a politikai sztársághoz is több kell, mint tehetség, intelligencia meg rátermettség. Csak extrovertált és markáns személyiségjegyekkel rendelkező alanyból lehet sztárt faragni, akinek hihetetlen önfegyelemre, türelemre, akaraterőre van szüksége, képesnek kell lennie folyamatosan fenntartania az érdeklődést saját maga iránt. Az igazi sztár állandóan változik, ami azt is jelenti, hogy nem kell görcsösen ragaszkodnia az általa korábban megfogalmazott markáns véleményeihez. A sztárpolitikus olyan, mint egy sztárszínész: tudjuk, hogy valójában csak a vásznon szívsebész, utcaseprő vagy bűnöző, mégis elhisszük neki, hogy őszinte, amit csinál.”

Lánczi Tamás is úgy véli, nem lehet akárkiből politikai hőst kreálni, a személyiség egy idő után átüt a politikai terméken. „Orbán Viktorért azért rajonganak sokan, mert olyan karizmatikus vezetőnek tartják, aki rendelkezik személyes meggyőző erővel.

Válsághelyzetekben az emberek többsége erős vezetőre vágyik, Orbánnak pedig a legutóbbi választások előtt konkrétumok ismertetése nélkül is sikerült elhitetnie magáról, hogy hiába rossz az ország sorsa, az ő irányításával minden jóra fordul majd. A hazai értelmiség nagy tévedése, hogy szerintük az emberek a voksolásokon elsősorban racionális döntést hoznak, holott valójában egy szűk réteget leszámítva mindenki érzelmi alapon választ. Még azok is, akik észérvekkel támogatják meg az amúgy nagyon is emocionális döntéseiket.”

Az elemzők egyetértenek abban, hogy a politikai sztárkultusz felépítése és ápolása felülről irányított, gondosan megtervezett folyamat. A stábok előre kiszámítják például, hogy az adott politikus Facebook-oldalára mikor, milyen formában kerüljenek föl a különböző anyagok, a feltöltött fotókkal, videókkal pedig egyértelműen a szimpatizánsok és a rajongók érzelmeire kívánnak hatni. Filippov Gábor szerint Orbán Viktor stábja akkurátusan választja ki azokat az ügyeket, amelyekben a kormányfő látványos szimbolikus lépéseket tehet (irányítja az árvízi védekezést, megoldja a hóhelyzetet, személyesen rendel el vizsgálatot a miskolci csecsemőhalálok ügyében), ilyenkor a nép hangján megszólaló erőskezű vezetőnek láttatják. „Ehhez tartozik ugyanakkor, hogy Orbánt tudatosan ki is vonják a napi konfliktusokból, a Fidesz szóvivőinek látványos létszámemelkedése például növeli a puffert, azaz megóvja a vezetőt a napi csatározásokban való részvételtől.”

A politikai elemzők egyetértenek abban, hogy a politikai rajongás feltételezi a politikai gyűlöletet is. Csepeli György szerint gyűlölet nélküli rajongás csak a szentek iránt létezik. „A politika azonban, mint azt Carl Schmitt jól látta, nem szenteknek való mulatság. Barátok és ellenségek terében mozog minden politikus, s akik rajonganak valakiért, gyűlölik azt, aki nem barátja az ő bálványuknak. A demokrácia halála, ha a nyilvánosságban nincsenek mérvadó, a rajongásra és a gyűlölködésre immúnis terek, nincsenek olyan vitán felüli tekintélyek, akiknek nem azért hisznek, mert nagyokat mondanak és rájátszanak az előítéletekre, hanem azért, mert nemzetközi megbecsülésnek örvendenek, tetteik és szavaik összhangban vannak.”

Teljesen normális jelenség, hogy a rajongók utálják a bálványuk vélt vagy valós riválisait – erősíti meg Erdélyi Zsolt, aki szerint a rocktörténet is tele van olyan mesterségesen szított háborúkkal (Beatles–Rolling Stones, Boney M.–ABBA, Depeche Mode–Cure, ), amelyekben a fanatikus hívek érzelmi túlfűtöttségét piaci pozíciók erősítésére lehetett konvertálni.

A rivális politikusok gyűlöletére épít a negatív kampány, ami szintén az ókortól kezdve része a politikai eszköztárnak –mondja Filippov Gábor. „Az ellenfél démonizálása teljesen megszokott fegyver, mint ahogy az is, hogy ezt tilos bevallani. Ebből következően a szemben álló felek mindig egymást vádolják gyűlölet- és lejárató kampánnyal, holott nyilvánvalóan egyformán élnek ezzel az eszközzel. Sőt, akkor is lehet gyűlöletkampányt folytatni, ha egyébként a megfogalmazott bírálatokban van realitás. Az ellenzék például olyan esetekben is az Orbán–Simicska–Nyerges tengellyel operál, amikor az említetteknek csak nagyon áttételesen van közük az adott témához. Hasonlóan unos-untalan, mindenféle önkontroll nélkül emlegetik a másik oldalon a Bajnai–Gyurcsány-féle bukott maffiabaloldalt. Ezek a klisék mára kiürült jelszavakká váltak egy permanens gyűlöletkampányban.”

Lánczi Tamás szerint alapvetően a mindenkori ellenzék érdekelt a negatív kampányok megindításában, ám ezúttal a 2010 előtti kormányzati szereplők újbóli felbukkanása túl magas labdát adott a jelenlegi kormányoldal számára, így nem meglepő a Bajnait és Gyurcsányt rendre célkeresztbe helyező jobboldali akciók fenntartása.

Hiába szervezik felülről és tudatosan a politikai rajongást, idővel magát a bálványozott politikust is átformálhatja a sok ajnározás. Csepeli György szerint a rajongással való találkozás olyan a politikai hatalom birtokosának, mint a mákony. „Ha hozzászokik, akkor nehéz lesz szabadulnia a gyors, könnyű és érzelmileg megindító hatás élményétől, melyet a rajongókkal való találkozás jelent. Újra meg újra keresi ezt az élményt, pontosan úgy, ahogyan egy drogfüggő keresi a napi adagját. Az egyik nem képes lejönni a szerről, a másik nem képes meglenni a napi rajongásadag nélkül. Önmagát látja a rajongókban, mint a görög mitológia Narcisszusza a patakban. A sorsuk is ugyanaz.”

Ámen

K. Ferencné Megismétlem sokadszorra, e kor legnagyszerűbb Miniszterelnöke! Boldog vagyok, hogy ebben a korban élhetek!

N. János Csodálatra méltó, hogy egy EMBER mire képes!

Sz. József Ön magasan kiemelkedett a sok primitív, műveletlen senki közül! Ön kinőtte Európát, itt az ideje, hogy kivigyen bennünket ebből a dicstelenné lett bagázsból! Meg tudjuk, meg fogjuk csinálni együtt!

F. Emma Áldja meg a Jó Isten a Miniszterelnök Urat kitartó és példamutató munkásságáért.

L. Lenke Nem hiszem, hogy tanácsokat kellene adni Dr. Orbán Viktor miniszterelnök úrnak, a legokosabbnak, legkiválóbbnak a világon, de ki kellene mellette állni minden magyar embernek, és támogatni, szeretni! Aki nem ezt teszi, az nem magyar, hanem a magyar nép ellensége (lásd a szoci-bolsi-komcsik).

S. György Van egy álmom Miniszterelnök Úr! Egyesült Közép-európai Államok az Ön vezetésével.

D. Erika Köszönjük, hogy nem önös érdekért, hanem a közért ennyit és ennyire küzd, úgy itthon, mint külhonban. Kívánom, hogy az isteni gondviselés őrizze meg önt és kormányát hosszú éveken, évtizedeken át a hazának!

Á.-né M. Anna Nincs ember hiba nélkül, de ő az első olyan vezető, akit érdemes követni. Nem tökéletes, de arra törekszik. Igen is azt akarja, hogy Magyarország értünk, nekünk, velünk együtt fejlődjön. Minden tiszteletem az övé! Én szeretem Magyarországot, és szeretek Magyar lenni! Egyre jobban kedvelem őt! Ő soha nem adna el minket!

D. Erika Az erő legyen vele!

R. Virág Mindenben támogatni kell, mert értünk teszi! Köszönet a családnak is, aki támogatja és elszenvedi hiányát! Én mindig vele szeretnék lenni, ha a gyermeke lennék.

H. Péter Európa legműveltebb és legintelligensebb politikusa. Ehhez csak gratulálni lehet, és kívánom, hogy ő legyen még legalább 12 évig a miniszterelnöke Magyarországnak.

L. Mária Tíz ember nem tudna ennyit dolgozni értünk. Soha!

M.-né Sz. Andrea A mi Miniszterelnökünk nagyszerű ember, fantasztikus politikus, esze úgy vág mint a borotva. Csodás a stílusa, jó a humora és nagyszerű a kommunikációs képessége. Az országunk a legjobb kezekben van nála. Büszkék vagyunk rá!

M. Ágoston Ez egy Istentől megáldott karizmatikus ember. Áldás a magyarságnak!

C. Mária Istennek hála és büszkeség tölt el, hogy igaz magyar szív dobog Vezérünkben!

R. A. Orbán Viktor nem véletlenül lett miniszterelnök, nem véletlenül ilyen erős és rendíthetetlen! Őt az úr segíti, és imádkozunk, hogy ez továbbra is így legyen! Ámen!

(Hozzászólások Orbán Viktor Facebook-oldalán)

Barátok terében