„Nem érzem magam bűnösnek”

Varholiková vádlottat kérem a tárgyalóba! – hangzott Fülöp Ágnes bírónő utasítása kedden a Budapest Környéki Törvényszék épületében. Ezzel megkezdődött az a monstre per, melynek során Momlecz László ügyész Eva Rezesovát a négy halálos áldozattal járó, tavaly augusztusi közlekedési baleset okozásával vádolja (a nő egy ideig a népszerű szlovák hokis, Jan Varholik felesége volt – a szerk.).

Az érdeklődés felfokozott, a magyar orgánumok mellett nagy erőkkel tudósít a fejleményekről a szlovák sajtó is, hiszen a szomszédos ország dúsgazdag családjának tagját hozzák-viszik bilincsbe verve a törvényszéken. Az egy éve előzetesben lévő kétgyermekes anya, aki nemrég töltötte be 36. évét, annak a 2002-ben elhunyt Alexander Rezesnek a lánya, aki a meciari időkben alapozta meg Kassán milliárdos vagyonát többek között a vasmű megszerzésével.

A család a hírek szerint a tavaly augusztus 21-én történt tragikus baleset óta jelentős összegeket költött a védelemre. Aminek tétje nem kevés. Ha Rezesovát bűnösnek találják, tíz év börtönt is kaphat. A baleset 2012. augusztus 21-én hajnalban történt az M3-as autópálya Pest megyei szakaszán. Az M. és a V. család két-két tagja Kerecsendről indult Pilisborosjenőre egy FIAT Puntóval, hogy leszüreteljék az Irsai Olivért.

Nem sokkal Hatvan után egy kamion mögül hajtottak ki, amikor a rendkívül nagy sebességgel száguldó BMW beléjük rohant. A Punto kigyulladt, hárman azonnal az életüket vesztették. A család negyedik tagja égési sérülésekkel került kórházba, de ő sem élte túl a balesetet. A vádirat szerint Eva Rezesová 160-170 kilométeres sebességgel robogott a sztrádán, s eddigi egyetlen vallomásában, amelyet írásban tett, azt állította, hogy a FIAT váratlanul és irányjelző nélkül hajtott elé a belső sávba, nem volt lehetősége az ütközés megakadályozására.

Nem ivott, és – a tavalyi sajtóhírekkel ellentétben – nem fogyasztott drogot sem, ellenben a baleset előtt egy benzinkúton gyógyszereket vett be. „Mérhetetlenül sajnálom a baleset áldozatait, részvétem fejezem ki a hozzátartozóknak” – olvasható korábbi vallomásában. Eva Rezesová a bírósági tárgyalás kezdeti szakaszában tagadta bűnösségét, s ezúttal nem tett vallomást. A bíróság feladata az alkoholos befolyásoltság tisztázása, a nő vérében ugyanis alkoholt találtak a helyszínen és a kórházi vizsgálat során is.

Nehezíti Novák Péter ügyvéd munkáját, hogy a BMW mellett egy vodkásüveget találtak, az egyik áldozat hozzátartozója szerint pedig a hatvani kórház recepciósa azt állította a baleset után, hogy „egy részeg nőt hoztak be”. A helyszínre érkező rendőrnek – akit tanúként hallgatott ki a bíróság – határozottan az volt a benyomása, hogy a nő „zavarodott” volt, imbolygott és támogatni kellett, ezért döntött a szondáztatás mellett.

– Nem érzem magam bűnösnek –felelte Fülöp Ágnes kérdésére Eva Rezesová, aki szőke haját fekete gombos masnival és aranyszínű csattal fogta össze, fehér blúzt viselt divatos farmernadrággal, fekete-fehér övvel és fekete nyári lakkcipővel. Minden alkalommal elutasította a megszólalás lehetőségét. Kiskorú leányairól a tárgyaláson szintén jelen lévő anyja gondoskodik.

A bíróság a hozzátartozók mellett azokat a tanúkat hallgatta meg, akik jelen voltak a balesetnél. Egyikük, egy kisteherautó sofőrje a telefonos kamerájával rögzítette, amint lassan elhajt a lángoló autó mellett. Másodpercekkel az ütközés után ért a helyszínre. Azt is tisztázni kell, volt-e valamilyen autós kakaskodás az ütközés előtt – a balesetben elhunyt M. György lánya azt mondta, ez kizárt, apját higgadt vezetőnek ismerte. Rejtély az is, hogy egyes sofőrök emlékeztek arra, amint elsuhant mellettük egy terepjáró, mások semmit sem vettek észre a nem mindennapi száguldásból.

Az is nehezíti a tények pontos megállapítását, hogy a balesethez riasztott rendőr számos fontos körülményre nem emlékezve nem figyelmeztette a vádlottat arra, hogy önmagára nézve nem kell terhelő vallomást tennie, a „kedves orvosokról” pedig úgy nyilatkozott, megvárakoztatták, egyáltalán nem voltak együttműködők. Az áldozatok hozzátartozói polgári peres eljárásban kártérítést követelnek. Eddig a büntetőügy lezárására váró biztosítók négymillió forintot fizettek ki, amit 15 hozzátartozó között kellett szétosztani. A hozzátartozókat képviselő Hantos Árpád ügyvéd lapunk érdeklődésére elmondta, megkeresték Eva Rezesovát kártérítési igényükkel, de a szlovák celeb azzal hárította el őket, hogy nem tartja magát bűnösnek. A tárgyalás csütörtökön folytatódik.

A bírónő a baleset helyszínén készült fotókat mutatta Eva Rezesovának
A bírónő a baleset helyszínén készült fotókat mutatta Eva Rezesovának
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.