Az államtitkárság szabotázsról beszél

A könyvtárellátó szerint határidőre érkeznek a tankönyvek. Az iskolákban teljes a felfordulás a hiányos szállítás miatt.

– Júniusban bejelentkezett egy szállítócég. Nem a könyvtárellátó, hanem valami köztes vállalkozás. Tankönyves felelősként megírtam nekik az iskola címét. Megkérdeztem, hozzávetőleg mikor szállítják ki a könyveket. Csak annyit tudtak mondani, hogy augusztus folyamán. Kértem tőlük, hogy néhány nappal korábban mégiscsak jelezzék, mikor érkeznek, mert szabadságolások vannak. Ehhez képest augusztus közepén, egy nappal a kiszállítás előtt hívtak, hogy érkeznek a könyvek, sok szerencsét kívántam nekik, külföldön voltam akkor. Nem számítottunk rá, hogy huszadika előtt szállítják. Amikor ezt a munkát hozzáértők csinálták, akkor úgy volt, hogy a tankönyv megrendelése során bejelölhettük azt az időintervallumot, amikorra a könyvek kiszállítását kérjük – osztja meg tapasztalatait egy évek óta tankönyvfelelősként dolgozó humán szakos tanár. A lapunknak nyilatkozó pedagógus budapesti egyházi iskolában dolgozik.

A könyveket végül az iskola gondnoka fogadta. Ebben az iskolában is elkezdték kiosztani a tankönyveket, ami a közoktatásért felelős helyettes államtitkár szerint szabotázsnak számít. Sipos Imre szülői panaszokra hivatkozva a Pécsi Stop portálon közzétett levelében azt írta, a könyveket a tanévkezdés reggelén, az első osztályfőnöki órán vehetik át a tanulók, az az iskola, amely ettől eltér, az megsérti a tankönyvellátás új rendjét.

Ez azért különös, mert az iskolák és rajtuk keresztül a szülők is úgy tudták, hogy augusztus végén kapják meg a tankönyveket. Tankönyves forrásunk iskolájában is kiosztották az elmúlt napokban a könyveket, hiszen a szülők és az iskola dolgozói is úgy tudták, ki kell azokat adniuk.

– Mondtam volna a szülőnek, hogy nem adom ki a könyvcsomagot, annak ellenére, hogy már kifizette és el is jött érte a meghirdetett időpontban? – kérdezi, hozzátéve, nehéz munka volt a nagyjából 32 stócból kikeresni a névre szóló csomagokat. Szerinte amikor darabonként érkeztek a könyvek, és a tankönyvkiosztáskor állították össze a tanulók csomagját, könnyebb volt. Kiderült, számos esetben nem volt a csomagban az a könyv, amelynek benne kellett volna lennie. Ebben az iskolában az egyik évfolyam esetében minden csomagból hiányzott egy könyv. A szülők így nem írták alá az átvételt, hiszen nem azt kapták, amit kifizettek.

– Azt tanácsoltam nekik, forduljanak a Kellóhoz, mert nekem nincs jogom egyenként könyvet rendelni. Bár nehéz szívvel tanácsoltam ezt, mert a cég sem a telefonjaimra, sem a leveleimre nem reagált. Akkor kerestem őket, amikor kiderült, hogy hiányoznak könyvek. A kiszállító cég ügyvezetőjét sikerült elérnem, aki minősíthetetlen hangnemben ordibált velem, mert másfél héttel a kiszállítás után reklamáltam, és ilyen időtávlatban ő már nem tud mit tenni.

Megtudtam, hogy a könyvek pótlása minimum 2-3 hét lesz – meséli lapunknak a tankönyves pedagógus, aki mindössze egy pozitívumot tudott fellelni az új rendszerben: végre nem kellett pénzt átvennie a szülőktől, ami mindig bonyodalmakkal és hosszadalmas adminisztrációval járt. Forrásunk emellett megjegyezte: a tankönyves extra munkájáért kapott eddigi díjazása a tizedére esett vissza.

Megkérdeztük a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületének (TVOT) elnökét, mi a véleménye a tankönyvterjesztés körül kialakult konfliktusokkal kapcsolatban. Szarvas-Ballér Judit egyelőre nem szeretné kommentálni a helyzetet.

 – A kiadók mindent megtettek, hogy a nehezítő tényezőket leküzdve pontosan leszállítsák a Kellónak a tankönyveket. Azt tapasztaltuk, ha időben felhívjuk a figyelmet egy problémára, akkor a minisztérium azt kommunikálja, hogy mindez csak az államtitkárság tankönyvpiaci átalakításaiban ellenérdekelt tankönyvlobbi felvetése – fogalmaz, hozzátéve, meg kell várni a szeptember másodikát, akkor derül ki, rendben megkapta-e minden tanuló a tankönyveit. A TVOT elnöke hangsúlyozza, hogy az egész szakma azt szeretné, ha a tanulók örömmel forgatnák az időben átvett könyveket.

A könyvtárellátó közleménye szerint a tankönyvek több mint 95 százalékát már kiszállították az iskolákba. A hét végéig pedig a fennmaradó intézmények is megkapják a megrendelt kiadványokat. A szeptember 2-i iskolakezdéskor így mind az 1,2 millió diák kézhez tudja kapni a névre szóló tankönyvcsomagját.

A szülők a Tescóban már készülnek a tanévre
A szülők a Tescóban már készülnek a tanévre FOTÓ: KONYHÁS ISTVÁN
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.