Így él a margitszigeti kétharmad
A Margitsziget három állandó lakosa közül ketten adták le voksukat, nemmel szavaztak, így 66,67 százalékos részvétel mellett született meg az eredmény arról, hogy a Margitsziget a XIII. kerület része legyen.
A budapesti főpolgármester szerint nehéz komolyan venni a népszavazást. Tarlós István a TV2 Mokka című műsorában úgy fogalmazott: „A demokrácia komoly dolog, nem érdemes paródiát csinálni belőle”. Tarlós szerint a főváros egyik legnépszerűbb pihenő- és szórakozóhelye mindig is a főváros tulajdona volt, most elkészült a komplex fejlesztési terv, a parlament pedig döntést hozott arról, hogy a gördülékeny lebonyolítás érdekében a hatósági hatásköröket is a fővároshoz rendeli. Így aztán a véleménynyilvánító népszavazásnak semmi következménye nincs, a kerület „a három ideiglenes lakosnak csinált egy nagy cirkuszt, és összerántott egy ötfős választási bizottságot egész napra”. A főpolgármester arról is beszélt, hogy az egyik lakó egyáltalán nem foglalkozott a kérdéssel, egy édesanya és gyermeke pedig a XIII. kerülethez tartozás mellett foglalt állást.
Annyiban helyesbítenénk, hogy a nyugdíjas Zarnóczai Ágnes és 24 éves fia egyáltalán nem ideiglenes lakosok a szigeten. Az asszony harminc évet húzott le szelepkezelőként a fürdőigazgatóságon, s ugyanennyi idő óta lakik a Nagyszálló mögötti, eléggé elhanyagolt, de még így is nagyon szép századfordulós épületben. Ami neki ma is a szolgálati lakása.
A bejárat mellett a neve mellett találtunk egy másik kapucsengőt is, dr. Török is itt lakott egykor, akinek halála után a leánya elköltözött, a fia viszont nem jelentkezett ki. Ő lett volna a harmadik szavazó, de évek óta nem tud róla senki semmit.
– Külföldön élhet, nagyon régen láttuk – mondta a hölgy, s bevezetett az agyonázott lépcsőházba. Aztán fölmentünk a tetőteraszra, ahonnan egykor a többek által megénekelt vízesés berendezéseit is szabályozták. A ház mögött pompás kis halastó látható, igaz, most épp nincs benne víz, az árvíz kissé módosította a környékbeli látványt.
– Ki is költöztettek bennünket, amikor felbuzogott a talajvíz – mondta az egykori szelepkezelő, aki egy kicsit belefáradt abba, hogy az újságok a népszavazás miatt lerohanták.
– Mindenkinek megmutattam az itteni áldatlan állapotokat, s elmondtam, hogy szívesen elmennék a bérleményből, de eddig senki se felelt a beadványaimra. Annyit se tudtam elérni, hogy a lépcsőházban ne folyjon az esővíz a villanyórára.
A ház tetőteraszáról árvízmentes időszakban vízesés hullott alá, a hátsó kis tavacskában aranyhalak úsztak. Zarnóczai Ágnes szerint a házat Zsigmondy Vilmos építtette, ami persze kétséges, hiszen a bányamérnök korábban élt – a legendák szerint az ő alakját formázta meg Jókai a Fekete gyémántok Berend Ivánjában.
Tény, hogy Zsigmondy 1867-ben fúrta az első termálkutat a szigeten, azután kezdődött állami segédlettel a felvirágzás. A pár lépésre lévő Nagyszállóban irodalmi életünk java – Krúdy, Bródy Sándor, Molnár Ferenc, Márai is – megfordult, s javában folyt az építkezés, amikor az idős Arany János itt töltötte – érdekes, teljes békében és nyugalomban – a nyarakat.
Ennek persze semmi köze a jelenben zajló csatározásokhoz. Zarnóczai Ágnes – akinek nem dolga, hogy beruházásokkal vagy a XIII. kerületi polgármester, Tóth József által említett „földmutyival” foglalkozzon – meg van arról győződve, nem az ő voksa lesz az, amely eldönti, ki rendelkezzen a jövőben a Margitszigetről. Minderről a romantikus csigalépcső aljában kedélyesen beszélgetünk, ahol szóba kerül az is, hogy a fürdő az év elején havi 18-ról 41 ezer forintra emelte a bérleti díjat.
Az asszony felmutat az ajtó fölé, a háznak csak helyrajzi száma van. De a leveleket azért minden különösebb gond nélkül megkapja. Az van rájuk írva címként, hogy Margitsziget.
És a postás soha nem téveszti el.
