Esztergomban újra támad a sötét

Lassan helyi népszokássá válik Esztergomban a köztéri lámpák fel- és lekapcsolása. A közvilágítást végző cég 2011 óta már negyedszerre lát neki a város elsötétítésének. A felszámolás alatt álló Tivi Kft. ígérete szerint pénteken megkezdődött volna a munka, de Tétényi Éva független polgármester –a vele szimpatizáló polgárok jelzéseire hivatkozva – arról számolt be, hogy erre egyelőre még nem került sor.

Az esztergomi villanyleoltás feltűnő jelenség. Mivel a rendszert az E.ON látja el árammal, a Tivi Kft. kezében nincs egy főkapcsoló, amivel egyetlen mozdulattal le lehetne kapcsolni a kandelábereket, így aztán a kft. embereinek egyenként kell kicsavarniuk az égőket a 2700 lámpaoszlopon. Ezért tart napokig a procedúra.

Egyelőre nem kezdték el lekapcsolni a közvilágítást, ha megkezdik, egyenként kell kicsavarni az égőket, mint legutóbb
Egyelőre nem kezdték el lekapcsolni a közvilágítást, ha megkezdik, egyenként kell kicsavarni az égőket, mint legutóbb

A Tivi Kft. felszámolóbiztosának, Schuszter Zsófiának a csütörtöki közleménye szerint azért kényszerülnek egy újabb izzókitekerő akcióra, mert az esztergomi önkormányzat idén még egyetlen fillért sem utalt át a cég számlájára az elvégzett szolgáltatás fejében. Július elején ezért négynapos sötétség borult a Duna-parti városra, amikor is a Tivi Kft. a település felén lekapcsolta a lámpákat.

„Akkor az önkormányzat megígérte, hogy a felek közötti viták ellenére az önköltséget jelentő áramdíjat folyamatosan fizeti, ezért a világítást helyreállítottuk, azonban a város nem fizetett, ezért nincs más lehetőség, mint a szolgáltatás szerződésben meghatározott módon való szüneteltetése” – fogalmazott közleményében a felszámolóbiztos, aki világossá tette, a társaságnak bevétel híján már nincs pénze a szolgáltatás további finanszírozására. A közleményben említett vitáknak se szeri, se száma. A felek például másképp számítják ki a szolgáltatási díj mértékét: Tétényi Éva szerint havi 6,7 millió, a kft. álláspontja szerint viszont 20 millió forint járna a közvilágításért. A polgármester kifogásolja, hogy a Tivi Kft. nem hajlandó tételes számlát kiállítani az önkormányzat számára, de arról is vita van, hogy a városnak hova kellene átutalnia az összeget.

„A 2013 első fél évére szerintünk járó 40,3 millió forintot bírói letétbe helyeztük, jelezve: nem vitatjuk, az elvégzett szolgáltatásért jár ez az összeg. Egyúttal álláspontunk szerint az önkormányzat ezzel rendezte is a számlát. Ugyanakkor nem vállalhattuk fel annak kockázatát, hogy rossz számlaszámra utaljuk át a pénzt” – érvelt Tétényi Éva. A független polgármester szerint ugyanis jelenleg tisztázatlan, hogy a felszámolás alatt álló Tivi Kft.-nek, vagy a vele jogvitában álló Defactoring Követeléskezelő Kft.-nek jár-e a pénz. „Ennek eldöntését a város rábízza a független bíróságra” – fogalmazott Tétényi.

Az ügy előzményei még a Meggyeséráig nyúlnak vissza: a Tivi Kft. évekkel ezelőtt a közvilágítás-fejlesztésre több százmillió forintos hitelt vett fel az Erste Banktól, amelynek visszafizetésére a korábbi fideszes irányítású esztergomi önkormányzat garanciát vállalt. Ez azt jelentette, hogy a pénzintézet zálogjogot kapott a város által fizetett szolgáltatási díjakra. Miután a szolgáltató cég leállt a kölcsönrészletek törlesztésével, a bank felmondta a hitelszerződést, a követelését pedig átadta a Defactoring Kft.-nek.

A követeléskezelő cég illetékese kérdésünkre elmondta, álláspontjuk szerint a csődtörvény előírásai alapján az önkormányzattól a Tivi Kft.-hez befolyó összeget a felszámolónak – bizonyos költségek levonása után – át kell utalnia a Defactoring Kft. számlájára. Szerintük ezen az sem változtat, hogy az önkormányzat most bírósági letétbe helyezte a pénzt, a végén mindenképpen hozzájuk kerül majd az összeg. Tétényi Évától megtudtuk, a Tatabányai Törvényszék elsőfokú végzésében már ki is mondta, hogy a szolgáltatási díj a követeléskezelő céget illeti meg.

Megkerestük Schuszter Zsófiát, a felszámolóbiztos azonban a cég jogi képviselőjéhez, Kittka András ügyvédhez irányított, akit azonban lapzártánkig nem értünk el, így nem sikerült megtudnunk, miért halasztották el a péntekre beígért elsötétítést. Tétényi Éva szerint egyébként a Tivi Kft.-nek nincs joga kitekerni az izzókat a lámpatestekből, mivel ezzel megakadályoznák egy kötelező önkormányzati feladat ellátását. Ezért az esztergomi önkormányzat a megyei kormányhivatalhoz fordult birtokvédelmi eljárást kezdeményezve. A polgármester hozzátette, tiszta helyzetet csak azzal lehetne teremteni, ha az ügyben érintett felek többoldalú megállapodás keretében rendeznék a vitás kérdéseket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.